Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 4 (261. szám) - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - TASÓ LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - KÓSA LAJOS (Fidesz):
2375 Ha ennyire jó és ennyire megfelelő volt a kormányzati működés, szeretném föltenni a kérdést, hogy akkor miért nem sikerült betartani a Hernádvölgyi gazdáknak a zt az önök által tett ígéretet, hogy az 1,2 milliárd forintot… - mert örömmel hallom, hogy soha ennyi pénz nem volt a magyar mezőgazdaságban, de talán ezt hozzá kellene tenni, hogy 1,2 milliárddal több kellett volna ide, hiszen ön aláírta, volt, aki ellenj egyezte, és még ma sem kapjuk meg. Erre szeretném kérni önt, hogy ha a következő évi költségvetésben még mindig lát lehetőséget, akkor az ön által tett ígéretet tartsák be. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Szintén két percre megadom a szót Tasó László képviselő úrnak, Fidesz. TASÓ LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Hallgatva először az oktatási ügyek államtitkárát, aztán később a belügyminiszter asszonyt, aztán Horváth képviselő urat és Németh képviselő ur at, el kell mondjam, igaza van Pokorni Zoltán képviselőtársamnak, amikor azt mondja, hogy alkalmanként a süketek párbeszéde a költségvetési vita. Sajnálattal látjuk és vesszük tudomásul, hogy a kormányoldal bennünket állandóan provokál, és közben kiderül, hogy a saját előterjesztését sem ismeri. Megdöbbentő, hogy az Állami Számvevőszék jelentésében leírtakkal szemben egészen másról beszélnek, hamis számokkal dobálóznak, és mint ahogy az imént hallottuk, idegen tollakkal ékeskednek. (Dr. Magda Sándor: Példáu l?) Cinikus az a megjegyzés, amit az imént hallottunk, hogy felelősen vegyünk részt a vitában, akkor, amikor a 2006os tervszámokhoz 2001es tényszámokat hasonlítanak. De ez nemcsak szomorú, egy kicsikét nevetséges is. El kell mondjam, önök jól tudják, mi van leírva az ÁSZ mellékleteiben, és tudják azt, hogy mennyivel kevesebbet kapnak az önkormányzatok minden területen. Csak egy dologra szeretnék kitérni még: továbbra is 6,5 milliárd forint lesz, amit 2006ban az induló beruházásokra lehet majd fordítani; 6,5 milliárd forint, szemben azokkal a százmilliárdokkal, amelyeket a kormányzati beruházásokhoz kötnek hozzá. Sajnos, azokról nem sok információnk van, általában egyáltalán nincs, pedig a legutóbb is botrányokat hallottunk róla. Még egy meglepő dolog: min dig a települési önkormányzatok húzzák a rövidebbet, és közben a Fővárosi Önkormányzat többek között félmilliárd forinttal kap több támogatást. Ezenkívül pedig még a megyei tanácsok, amelyeket körbebástyáznak, azok, akik újra a pénzelosztó szerepében tündö kölnek. Sajnáljuk, hogy Magyarországon nem értik meg, hogy nem a megyei önkormányzatokkal kellene foglalkozni kellőképpen, hanem a települési önkormányzatokkal, ugyanis azok a valóságos önkormányzatok. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.) (12.20) EL NÖK (dr. Világosi Gábor) : Kósa Lajos képviselő urat illeti a szó, Fidesz. KÓSA LAJOS (Fidesz) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársak! Megvallom őszintén, nagy érdeklődéssel hallgattam Németh képviselőtársam hozzászólását a 400 milliárd forintró l, a 300 milliárd forintos emelkedésről, a több mint 230 milliárdos európai támogatásról, ami, mint hallottuk, rendben elérkezett a gazdákhoz, határidőben és nem volt vele semmi baj, illetőleg arról, hogy milyen nagyszerű eredményeket ért el a mezőgazdaság , és milyen nagyszerűek a kilátások ebben a költségvetésben is. Óhatatlanul felötlött bennem, hogy már csak egyetlenegy kérdésre kellene válaszolni: miért kellett neki távozni a mezőgazdasági tárca éléről? (Közbeszólás a Fidesz