Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 3 (260. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. KÓKA JÁNOS gazdasági és közlekedési miniszter:
2159 A költségvetés hiányában hallunk még minősítéseket is, hol bekapcsolt mikrofonnal, hol kikapcsolt mikrofonnal, mikrofon nélkül, bekiabálások formájában. Az egyik oldalon halljuk, ho gy dübörög az ország, dübörög a gazdaság, kirobbanó a siker (Domokos László: Ezt te hirdeted!) , a másik oldalon azt halljuk, hogy töpörödünk, nyomorodunk, hogy Magyarország lemarad, Magyarország tehetségtelen. Valljuk be őszintén, ha ezt hallgatják az embe rek, nézik a televízión keresztül, akkor nem értik, hogy valóban két ország vane egymás mellett. (Domokos László: Hát kettő!) Azt javaslom, hogy alkalmazzunk egy kicsit más megközelítést, nézzük meg, hogy az utóbbi években milyen változásokon ment kereszt ül a magyar gazdaságpolitika, milyen változásokon ment keresztül az ország, mi az az új környezet, amelyben teljesítenünk kell, merre haladunk. Talán még a pillanatképnél, a 6,1 vagy 4,7 százaléknál, azoknál az ezermilliárdoknál, amit néha összekeverünk, n éha jól idézünk, azoknál is fontosabb, hogy vajon merre tartunk, milyen karaktert álmodtunk meg Magyarországnak, mert ha ez nem tiszta, és ebben a politikusok nem mutatnak valamiféle minimális konszenzust, akkor azt hiszem, hogy évről évre hiába ülünk itt, és hallgatjuk az egyre érdektelenebbé váló költségvetési vitákat meglehetősen szerény képviselői részvétellel, nem gondolnám, hogy az emberek értenék, mi végre is van ennek az országnak tulajdonképpen költségvetési vitája. Nézzük vé gig, hogy az utóbbi években milyen úton haladtunk végig! 1999ben és 2000ben az OrbánTorgyánkormány ezt az országot letérítette a fenntartható növekedési ívről, és eltérítette a stabilitás irányából. A kilencvenes évek közepén, a rendszerváltást követő ötödik, hatodik évben a politikai elit ráébredt arra, hogy Magyarországon a politika felelőssége több, mint az embereknek való folytonos ígérgetés. Erről a pályáról tért le az ország, amikor az Orbánkormány úgy döntött, hogy nem teszi meg azt a szívessége t a parlamentnek, hogy lehetőséget teremt a költségvetési vitára, hanem kizárta azt azzal, hogy kétéves költségvetést hirdetett. (Dr. Fónagy János: Ez nagyon korrekt!) A kétéves költségvetés egyébként nagyon sok olyan veszély forrásául szolgált, amit a mai napig nyögünk. (Sisák Imre János: Ez a 2004es!) Ilyen a folyamatos költségvetési maradványképzések kötelezettsége, amit aktuálpolitikai érdekekből építettek be egy folyamatosan előre görgetendő nehézségként a költségvetésbe. (Domokos László: Ezt ti csiná ljátok! - Márton Attila: Ezt pontosan ti csináljátok!) A Medgyessykormány 2002ben úgy gondolta, itt az idő ahhoz, hogy a szociális deficitünk egy nagy részét költségvetési deficitre, illetve hitelre váltsa. (Derültség a Fidesz soraiban.) Hogy jó döntés v olte, ne ítéljük ezt meg most. Hogy jó döntés volte az embereknek ezermilliárd forintot odaadni; jó döntés volte a közszférában, az egészségügyben, az oktatásban nagyon sok éve megígért, de valójában soha meg nem adott béremeléseket adni, ezt ítélje maj d meg az utókor. (Lengyel Zoltán: Kérdezd meg az önkormányzatokat!) Egy valami biztosan elmaradt: azoknak a versenyképességjavító intézkedéseknek az azonnali hatása, amit ez a kormány egyébként 2002ben megkezdett (Márton Attila: És ez mi volt? - Domokos László: 2006ban mi lesz?) , hiszen 2002ben kezdődtek azok a nagy volumenű autópályaépítések, amelyeket önök, kedves ellenzéki képviselők, elmulasztottak megkezdeni. Idézném ismét azt a 7 kilométer autópályát, amit önök megépítettek, és amely valószínűleg az országot érdemben nem mozdította elő 1998 és 2002 között a versenyképesség felé vezető úton. Megindult nagyon sok minden, de valóban 2002ben, 2003ban még nem tudott beérni. Ennek köszönhető az, hogy ’99 és 2004 között Magyarország évről évre veszítet t versenyképességi pozícióiból, mindig romlott a mi indulási esélyünk a nemzetközi versenyben. 2004ben sikerült ebben a tekintetben fordulatot végrehajtanunk. Ilyen közelségből, 2005ből nagyon nehéz megítélni, hogy ami 2004ben történt, az mennyire marká ns fordulat, pedig az a vonal, amely folyamatosan lefelé ívelt Magyarország versenyképességét tekintve ’99től, az megfordult, és az utóbbi időben egyes kutatások szerint öt, más kutatások szerint ennél is több pozíciót nyertünk vissza, léptünk előre a ver senyképességi rangsorban.
