Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 3 (260. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - ÉKES JÓZSEF (független):
2146 Összességében ma már nincs olyan gazdasági ele mző Magyarországon, aki elhinné azt, hogy a tervezett hiánycélt, a 4,7 százalékot el lehet érni a 2006os költségvetésben. Mivel ez egy folyamat, azt kell mondanunk - mivel 2005ben is jelentősen túllépjük a tervezett hiányt, hiszen 6,1 százalékot tervezne k, amit szintén nem fognak tudni teljesíteni , hogy a kártyavár következő eleme az, hogy nem fogják tudni teljesíteni a kitűzött hiánycélt, tehát egy kockázatos és labilis kártyalapja lesz a kártyavárnak a hiánycél. Ennek következményei egyébként beláthat atlanok most már, hiszen ez nemcsak az adósság és a hitelállomány növelését jelenti, hanem azt is, hogy az euró 2010es bevezetését - és ez a kártyavár következő eleme - is egészen bizonyos, hogy át kell ütemezni, mert egyszerűen nem lesz tartható. Tisztel t Képviselőtársaim! Látva a tegnapi vitából és az eddig elhangzott véleményekből, hogy nem sokat fogadtak meg az ellenzék tanácsából, mi a mai vita során elkezdünk önöknek egy kártyavárat fölépíteni, azért, hogy láthassák, milyen az önök költségvetése; azé rt, hogy vizuálisan is önök előtt megjelenjen az, hogy milyen a 2006os költségvetés, amit az ország, illetve az Országgyűlés elé terjesztettek. Az a kérésünk, hogy ne tessék siettetni a kártyavár összeomlását, mert ahogy mondtam, eddig még minden kártyavá r összeomlott. Így a 2006os szabad demokrataszocialista kártyavár is össze fog omlani. Azt kérem, és azt reméljük, hogy a mai napon megépített, vizuálisan is látható termékük, a 2006os kártyavár, azaz a 2006os költségvetés arra ösztönzi önöket, hogy - még nem késő - vonják vissza ezt a költségvetést (Egy hang az MSZP padsoraiból: Jaj!) , és nyújtsanak be helyette egy olyat, egy olyan stabil alapokon lévő várat, legalább a vár alapjait, amit soha senki nem tud romba dönteni, és olyan legyen, amit Szekeres úr mondott, hogy igenis ez a jövőnek szóljon. Tisztelettel kérem, fogadják meg tanácsunkat, és ne bántsák a kártyavárat, hiszen az magától is, higgyék el, mint ahogy a jövő évi költségvetés, össze fog omlani. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Kétperces felszólalások következnek. Ékes Józsefé a szó először. ÉKES JÓZSEF (független) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Szekeres Imre képviselőtársam által elmondottakra szeretnék reagálni. Úgy fogalmazott, hogy a kétéves költségvetés kibújás a demokrácia alól. Nagyon jól tudjuk, hogy az Európai Unión belül hétéves költségvetés van. Ez adja és biztosítja a hosszú távú kiszámíthatóságot, hisz ebből tudnak önök is arra hivatkozni, hogy 2007től 2013ig az Európ ai Uniótól közel 13 000 milliárd forint érkezik majd. Nem, képviselőtársam? Szerintem ez így van. A másik oldalon pedig ön beszélt a hazai kis- és középvállalkozásokról. 2004ben a Magyar Tudományos Akadémiának mekkora forrást ígértek és mekkorát adtak? De ugyanez vonatkozik a 2005. évre is. Nézzük meg, hogy a hazai kis- és középvállalkozásoknak beígért, majdan szerződés alapján és valóban kifizetett költségek között milyen óriási nagy eltérés van! Ezt kellene megvizsgálni nagyon pontosan, és meg kellene az t is nézni, hogy miért alakult ki Magyarországon a hazai kis- és középvállalkozásoknál körbetartozás, képviselőtársam. Hiszen ha a 2004es ÁSZjelentésben is megnézzük, hogy mekkora volt a beígért 40 milliárd forint nagyságrendű, majd a 23,6 milliárd forin tos megkötött szerződésből mennyit fizettek ki a 2005. évben, sajnálatos módon rettentő keveset. Ebből adódóan pontosan a hazai kis- és középvállalkozásoknak a körbetartozása vált olyan mértékűvé, ami alapján nagyon sok vállalkozás egyszerűen versenyképtel en az Európai Unió piacán. Pontosan ezekben a kérdésekben kellene a költségvetésnek valóban arról szólni, hogy a kormány a költségvetésén keresztül betartja a demokráciát, és ami szerződést megköt, azt meg is próbálja arra a határidőre kifizetni, amely a s zerződés tárgyát is képezi. Mert sajnos nagyon sok peres ügy indult meg ezzel kapcsolatosan, és ha a vállalkozás a forrását nem kapja meg (Az elnök a csengő