Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 2 (259. szám) - Bejelentés önálló indítványok tárgysorozatba-vételének elutasításáról: - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetési javaslatáról általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (Mandur László):
2009 készítmények tbtámogatására, ahogy befogadtunk a betegek számára térítésmentes gyógyszereket is. Azt szeretn ém, képviselőtársaim, ha a vitában csak egy kicsit ragaszkodnának a tényekhez. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Kétperces felszólalásra jelentkezett Szabó Zoltán, az MSZP képviselőj e. Öné a szó, képviselő úr. DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én mindenekelőtt köszönettel tartozom Áder János képviselő úrnak, aki ellenzéki képviselőtől, pláne frakcióvezetőtől szokatlan módon a Fidesz drága idejét arra használta fel, hogy a kormány elmúlt három évben tett intézkedéseit méltassa. Ez igazán szép volt tőle. Meg kell jegyeznem ugyan, hogy én jobban örültem akkor, amikor bírált bennünket, de végül is lehet, hogy ez egy stílusváltozás lesz a Fidesz részéről. Volt néhány tévedése is, egyszer például azt mondta, hogy a kormány túlteljesíti a vállalását, mert jövőre nem egy, hanem egyenesen két hónapban fog dupla családi pótlékot hozni a postás. (13.50) Tisztelt Képviselőtársaim! Ez tévedé s: jövőre mind a 12 hónapban dupla családi pótlékot fog hozni a postás. (Taps a kormánypártok padsoraiban. Közbeszólások ugyanonnan: Így van! - A felszólaló mikrofonja átmenetileg nem működik. - Közbeszólások a Fidesz soraiból: Ezt már a mikrofon sem bírja !) Már jó. Tehát azért külön köszönet illeti Áder frakcióvezető urat és Varga Mihály képviselő urat is, hogy mind a ketten nyomatékosan felszólították a kormánypártokat, hogy mondják meg, miből tervezik a következő három évben megtakarítani azt az 1300 mil liárdot, amely a maastrichti kritériumok teljesítéséhez szükséges. Ezzel ők is elismerték azt, hogy a következő három évben is a jelenlegi kormánypártok fogják megtervezni a megtakarításokat. Ezt mi is így gondoljuk, de örülök, hogy tőlük is hallottam. (Ta ps az MSZP padsoraiban. - Közbekiáltások a Fidesz soraiból.) Tisztelt Képviselőtársaim! A magam részéről azt gondolom, hogy egy költségvetésnél nincs egyszerűbb dolog a világon. Három számról van szó: az egyiket bevételnek hívják, a másikat kiadásnak, a ha rmadikat hiánynak. Az első kettő különbsége a harmadik. Az általános iskola negyedik osztályában megtanítják, hogy e három szám közül kettőt szabadon meg lehet választani, a harmadikat viszont a másik kettő már meghatározza. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha e zt figyelembe veszik, akkor egy konzervatív párt nyugodtan mondhatja azt, amit önök mondanak, hogy radikális adócsökkentéssel lehet a magyar gazdaságot kihúzni a bajból. Azt is nyugodtan mondhatja, amit egy éve mondanak, hogy katasztrofális az államháztart ás hiánya, ezt csökkenteni kell. De ha ezt a kettőt mondta, akkor sajnos harmadikként azt is mondania kell, hogy jövőre ne költsünk 61 százalékkal többet, mint 2002ben költöttünk, ne költsünk ennyivel többet, mert ez az előző két kijelentésemnek ellentmon d. Tisztelt Képviselőtársaim! Lehet azt mondani, hogy ne költsünk jövőre 118 százalékkal többet alapkutatásra, 110 százalékkal többet felsőoktatásra, 123 százalékkal többet családtámogatásra, különösen gyermektámogatásra. Tessék azt mondani, hogy ezeket a kiadásokat vágjuk le. Mi ezzel nem értünk egyet, de ez egy konzekvens és korrekt álláspont volna önöktől. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalá sra jelentkezett Horváth Zsolt, a Fidesz képviselője. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr.