Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 2 (259. szám) - Bejelentés önálló indítványok tárgysorozatba-vételének elutasításáról: - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetési javaslatáról általános vitája - DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - KOVÁCS FERENC (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László):
2010 DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Felszólítottak minket a számok nézésére. A 21 lépés programban három kiemelt célt fogalmazn ak meg. Az egyik a mentőszolgálat, a sürgősségi betegellátás fejlesztése. Ezt 1 milliárd forinttal kívánják növelni. Ha megnézzük az Országos Mentőszolgálat költségvetését, akkor 900 millió forint a teljes növekedés, képviselő asszony (Dr. Vojnik Mária fel é fordulva.) , és ebben már benne van az infláció is, és gondolom, számoltak a benzinárak emelkedésével is. Ha megnézzük a háziorvosi ellátást, azt mondták, hogy a háziorvosi ügyeleti ellátásra 1 milliárd forintot fognak fordítani. A helyzet az, hogy az egé sz háziorvosi kassza inflációval növelve 600 millióval növekedett. Ezeket a kérdéseket persze a bizottsági ülésen föltettük, de élő ember nem tudott rá válaszolni az ott lévők közül. Képviselő asszony, még csak meg sem kaptuk a 43as kormányrendelet tervez etét, amiből kiderülne, hogy igazából mire is akarják költeni a pénzt, hogyan is fogják mindezt előteremteni, ami egyébként a költségvetésben nincs benne. A számok mást mutatnak, mint amit mond. Nagyon kérem, beszéljenek a számoknak megfelelően. Köszönöm s zépen. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra megadom a szót Kovács Ferenc fideszes képviselőnek. Öné a szó. KOVÁCS FERENC (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Konkrét számokat szeretnék mondani, ugyanis nem olyan régen, azt hiszem, két hete a miniszterelnök úr bejelentette itt a gyermekszegénység elleni küzdelmet, és az ő szavai, illetve az MSZP akkor meghirdetett programja köszönő viszonyban nincs az önkormányzatok működésére adott normatívákban a gyerekvédelemre, a gyermek ek elhelyezésére és az ő intézeti kezelésükre való pénzek juttatásában. Engedjék meg, hogy konkrét számokat mondjak. A gyermekvédelem normatív támogatása eddig is 50 százalék alatt volt, ezek a normatívák csökkennek a tervezet szerint 1622 százalékkal. A lakóotthonos működés - amelyre például az én megyémben, Vas megyében teljesen sikerült átállnunk - drágább, mert kevesebb ellátott helyezhető el a épületekben, és nem kiszámítható az ellátotti létszám alakulása. A közalkalmazotti létszámigényt is szigorú á gazati előírások szabályozzák, annak betartása nélkül nincs működési engedély. Engedjék meg, hogy egy másik tételt mondjak. Az iskolai oktatás alapnormatívái változatlanok, de a kiegészítő hozzájárulások nagyobb része nem szerepel a tervezetben. Ezek a diá ksport, a kulturális feladatok, a pedagógiai szakmai munka, a szolgáltatás- és minőségfejlesztés. A diákok kollégiumi elhelyezéséről szólnék. Az ellátás az előző évben két ágazatban - az oktatásban, a gyermek- és ifjúságvédelemben - kétkét jogcímen jelent meg. A változtatás után maradt egy ágazat, ahol a két jogcímen 17, illetve 23 százalékos a normatív csökkenés. És akkor itt még el lehet mondani azt a tételt is, ami szintén nem szerepel a költségvetésben - vagy szerepel , amely alapján kijelenthető, hog y például a gyerekekkel foglalkozó pedagógusok minőségi munkavégzésért járó keresetkiegészítésének számítási alapja a 2005. évben szereplő összeg, 5250 forint marad 2006ban is. A pedagógusok szakkönyvvásárlására az előző évinek megfelelő összeget használt ák fel, ami pedig 14 ezer forint. Köszönöm. (Taps a Fidesz padsoraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra megadom a szót Stolár Mihály képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából.