Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. október 25 (258. szám) - A bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz):
1877 a következő években szánni lehet az áldozatok kártérítésére. Még egyszer mondom, ez nem történt meg. Onnan tudom, hogy a 132 millió forint édeskevés, mivel annak idején csak a lakásmaffia áldozatainak a gyors megse gítésére 200 millió forintot igényeltünk, de a kormány ezt is elutasította. A lakásmaffiáról csak annyit, itt lett volna a kiváló alkalom a kormánynak, hogy ezzel a jogszabállyal párhuzamosan megteremtse a lakásmaffia, a Baumag s a többi területeken a káro sultak kártérítési lehetőségét. A lakásmaffiát azért emelem ki, mert arról még országgyűlési határozat is rendelkezik, államtitkár úr. Kötelezi önöket, hogy igenis meg kell csinálni. Ennek ellenére önök ebben a jogszabályban nem találtak neki helyet. Erről a jogszabályról önök azt mondják, hogy rettenetesen áldozatpárti. Én pedig azt olvasom ki belőle, hogy hihetetlenül bizalmatlan az áldozatokkal szemben. Most már nemcsak sértettekről van szó, hanem áldozatokról is. Rengeteg helyen több paragrafus szól arr ól, hogy mik a kizárási feltételek, hogy milyen körből nem lehet hozzájutni sem a szolgáltatáshoz, sem a kártérítéshez. Önök a megfogalmazás slendriánságában elmennek odáig, hogy az áldozatkutatás tudományának, a viktimológiának a szabályait egyszerűen bee melik a jogszabály szövegébe, minden magyarázat, minden értelmező rendelkezés nélkül. Azt mondják, hogy nem részesülhet kártérítésben az az áldozat, akinek a magatartása a bűncselekmény kiváltó oka volt. Kérem szépen, ez nem a közrehatás, ez viktimológiai elméleti megfogalmazás! Ezt ki kellett volna fejteni! Ahogy az előttem szóló alelnök asszony is mondta: hol vannak itt a végrehajtási utasítások, hol vannak az értelmező rendelkezések? Nem találjuk őket sehol sem! Viszont találunk benne megfoghatatlan szab ályokat is. Például az úgynevezett helyi szolgálatokra van bízva az, hogy méltányossági okokból eljárhassanak. Szerettük volna megismerni a méltányossági eljárás részletes elveit, szabályait. De tegnap 12 órakor került az alkotmány- és igazságügyi bizottsá g elé ez a törvényjavaslat, hogy megállapítsuk az általános vitára való alkalmasságát, ma pedig már az általános vita zajlik, és pár perc múlva lezáródik. Ahogy képviselőtársam elmondta, képtelenek vagyunk megfelelő, eredményes módosító javaslatokat beadni , s nemcsak azért, mert lehetetlen, hiszen a szöveg egy szolgai fordítása az irányelvnek, hanem azért, mert az idő rövidsége nem teszi lehetővé, hogy a rengeteg hatályon kívül helyezett és módosító rendelkezést át tudjuk tanulmányozni. Szeretném elmondani azt is, itt lett volna az ideje és alkalma az igazságügyi kormányzatnak - amelynek a miniszterét ma délelőtt hallgattuk meg az alkotmány- és igazságügyi bizottságban - arra, hogy a tanúvédelemmel kapcsolatos kérdéskört is beemelje ide. Lehetett volna egy h osszú vita, egy széles körű egyeztetés a civil szervezetekkel, a SorsTársak Egyesületével, a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesülettel, de ezek az egyeztetések mind elmaradtak. Ezek után azt mondják önök, hogy ennek a jogszabálynak január 1jén életbe kell lépni e, különben újabb rovót, rossz pontot kapunk Brüsszeltől. Ezt nem akarja az ellenzék. De azt szeretnénk és kötelességünk felhívni a figyelmet arra, hogy közel sem olyan szép, nem olyan rózsaszín ez a jogszabály, és az áldozatok tömege külországban is, ideh aza is ne nyugodjon meg, és ne legyen biztos abban, hogy ha január közepén bemegy az önök hivatalába, akkor majd el fogják intézni a kártalanítási ügyét. Azért is áldozat- és sértettellenes ez a jogszabály, mert nem beszél arról - és ez a legsúlyosabb prob léma, amit viszont módosító javaslattal megpróbálunk reparálni , hogy ha a sértett kizáródik a kártalanításból és a pénzügyi reparációból, akkor hogyan viselkedik az áldozat. Az áldozat nem részese az erőszakos bűncselekménynek, hanem csak a bűncselekmény következményének az elszenvedője. Önök a 8. §ban mégis egy kalap alá vették a kizárási okokat mind az áldozatok, mind a sértettek számára. És sorolhatnám a problémákat, amiket majd a részletes vitában előadunk, ha lesz rá alkalmunk. Egy biztos: előkészít etlen, megkésett, alulfinanszírozott jogszabályt terjesztettek elő, amiből pedig lehetett volna jót csinálni, és nagy társadalmi igény lett volna rá, de ezt megint elmulasztották. Ezt nagyon sajnálja a FideszMagyar Polgári Szövetség. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)