Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. október 25 (258. szám) - A bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - GUSZTOS PÉTER (SZDSZ):
1878 (15.10) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Hozzászólásra megadom a szót Gusztos Péter képviselő úrnak, SZDSZ. GUSZTOS PÉTER (SZDSZ) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtá rsaim! Egy meglehetősen speciális, de a parlament asztalára nem először kerülő aspektusból szeretnék ezzel az előttünk fekvő törvényjavaslattal foglalkozni, mégpedig a családon belüli erőszak kérdésének szempontjából; a témát egyébként hozzászólásában Dávi d Ibolya is érintette. Azt gondolom, ez egy olyan terület, amelynek szempontjából ez a most tárgyalt jogszabály előrelépést hozhat, hiszen valamennyien tudjuk, hogy 2003 tavaszán, 2003 áprilisában a Magyar Köztársaság Országgyűlése egy országgyűlési határo zatot fogadott el egy szocialista és egy szabad demokrata képviselőtársunk, Vadai Ágnes és Eörsi Mátyás javaslatára, amely országgyűlési határozat a kormánynak határidővel feladatokat szabott meg abban a tekintetben, hogy a családon belüli erőszak kérdéséb en milyen jogalkotási és más jellegű lépéseket kell megtennie. Ez az országgyűlési határozat a statisztikai tényeket figyelembe véve született, azokat a statisztikai tényeket figyelembe véve, amelyek azt igazolják, hogy a családon belüli erőszak áldozatai hazánkban is túlnyomó többségükben nők, gyermekek, illetve időskorú emberek. A tényeket, a számokat ismerjük; én a tegnapi napon éppen egy interpellációban idéztem fel őket, de talán a legfontosabbakat ennek a vitának a keretén belül is érdemes elmondani, hiszen szorosan ide tartozó kérdésről van szó, ugyanis naponta átlagosan nyolc gyermeket bántalmaznak Magyarországon, havonta két gyermeket vernek agyon a szülei, vagy azok a felnőttek, akikre rá vannak bízva. A nők helyzetét tekintve sem jobb a helyzet. A civil szervezetek és más kutatások eredményeiből tudjuk, hogy minden harmadik napon meghal Magyarországon valaki családon belüli erőszak, bántalmazás következtében. Házastársa, élettársa vagy volt házastársa, volt élettársa bántalmazása, fizikai erőszakja , erőszakos magatartása következtében átlagosan minden héten meghal Magyarországon legalább egy nő. A rejtettség, a látencia pedig óriási ezen a területen: húszhuszonötharmincszoros a kérdést kutató civil szervezetek és társadalomkutatók szerint. Most én itt az áldozatokról, a végérvényes, visszafordíthatatlan tragédiákról beszéltem. Meg lehet becsülni, valamennyien meg tudjuk becsülni azon esetek számát, amelyekben - hála istennek - nem következik be végérvényes, visszafordíthatatlan tragédia, idézőjelbe n mondom, “csak” valamilyen nagyon súlyos fizikai bántalmazás. Azt is tudjuk, hogy ezek elsöprő többségében nem indul meg eljárás az elkövető ellen, és a családon belüli erőszak áldozata magára marad; nagyon sokszor, vagy a legtöbbször, mondhatjuk, hogy a legtöbb esetben ezekből nem is indul meg eljárás. Azt gondolom, hogy az a törvény, amelyet most tárgyalunk, segíthet abban, hogy ez a helyzet változzon. Nem gondolom, hogy megoldaná ezt az egyébként nagyon bonyolult, nem is elsősorban vagy nem csak és kizá rólag büntetőjogi, hanem nagyon bonyolult és összetett társadalmi kérdést, de az biztos, hogy ha az áldozatok azt érzik, hogy segítségre szorulásuk mellett segítségre számíthatnak az állami szervektől egy ilyen eljárásban, akkor nőhet annak az esélye, hogy többen kérhetnek és kaphatnak védelmet az állami szervektől akkor, amikor családon belüli erőszak fenyegeti őket a mindennapjaikban. Az országgyűlési határozat arra szólította fel a kormányt, hogy 2004. március 31éig hozzon meg bizonyos jogszabályokat, i lletve pontosan: nyújtson be a parlamentnek bizonyos jogszabályjavaslatokat. Ebben a tekintetben megáll az, ami itt korábban elhangzott, hogy némi késésben vagyunk. Az országgyűlési határozat távol tartó rendelkezésről beszél, beszél arról, hogy a bírósági eljárások során soronkívüliséget kellene biztosítanunk a családon belüli erőszak áldozatainak - ezekről természetesen ebben a törvényben nincs és nem is lehet szó. Az említett témák közül van olyan, amelyik annyira bonyolult alkotmányos kérdéseket, alapké rdéseket vet fel - ez az