Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. október 18 (256. szám) - A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP):
1637 adhat, az dönthet vagy döntsön úgy, hogy névjegyzéket készít. És természetesen vegye figyelembe, hog y lehetőleg azt a névjegyzéket állítsa össze, amely reálisan egy éven belül tényleg kielégíthető igényt tartalmaz. Ha három lakása lesz, akkor ne csináljon tíz, húsz, harminc, százötven, négyszáz bérlőre vonatkozó névjegyzéket, ő akkor mondja meg, hogy ez a három lesz a bérlő, de ezt magának az önkormányzatnak kell eldöntenie, nem másnak. Mi a lakástörvénnyel egy lehetőséget teremtünk, hogy adatvédelmi szempontból is aggálytalan módon, ha akar az önkormányzat, készítsen névjegyzéket. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Szintén két percre megadom a szót Salamon László képviselő úrnak, Fidesz. DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Én csak azt az észrevételt szeretném tenni, hogy azt gondolom, hogy nem a névjegyzéktől van lakás. Tehát akár azt a kérdést is föltehetném, hogy akadálya vane annak ma, hogy valamelyik önkormányzat névjegyzéket készítsen. Mi is a névjegyzék? Szociális alapon felépített várólista. Szerény véleményem szerint ma sincs semmilyen akadálya, hogy ha egy adott önko rmányzat a jelentkezők körét számba akarja venni és számon akarja tartani, ezt ne tehesse meg. Egyébként ezt azért is mondom, mert én, aki - erre ma már kitértem, utaltam - a '93as, tehát a most hatályos lakástörvény megalkotásában, akkor még az MDF frakc iójának tagjaként jelentős szerepet vállaltam, magam is vitában álltam saját kormányom belügyminisztériumi szakértőivel, és én is úgy gondoltam, hogy a névjegyzék intézményét nem kellene eltörölni. Akkor a kormány minisztériumi szakértői azt a tájékoztatás t adták, amit én most itt elmondok, hogy ezt kötelezően ne írjuk elő, ez egy előrelépés, erre kötelező rendelkezésként nincs szükség, a lehetőség anélkül is megvan rá, hogy a törvényben ezt feltüntetnénk. Kíváncsi vagyok, milyen törvényi akadálya van - akk or ezt beszéljük meg - annak, hogy egy önkormányzat, ha akarja, a lakásra pályázókat szociálisan rangsorolja, és a maga által megállapított kvázi pályázati feltételeknek megfelelően a szociálisan leginkább rászorultnak juttassa a lakást. Én azt gondolom, h ogy egy technikai kérdésről folyik itt valójában a vita. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Ismét két percre megadom a szót Devánszkiné képviselő asszonynak, MSZP. DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP) : Köszönöm szépen, és nagyon örülök, hogy emlegette a '93. évi vitákat, képviselő úr. Szeretném jelezni, hogy egyébként egy 1992. évi törvény az, amely szabályozza a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló tevékenységet. Ha az önkormányzat a rendeletét ennek megfelelően eddig kialakít otta, és valamiféle nyilvántartást vezetett, én azt hiszem, hogy akkor is nagyon nagy bátorságra tett szert, hiszen a lakástörvény tényleg nem adott erre felhatalmazást. Most felhatalmazzuk és kötelezzük arra, hogy e törvény szabályaira figyelemmel is tart sa nyilván az adatokat, és védje a személyes adatokat. Nekem meggyőződésem egyébként, hogy ezt a lehetőséget az az önkormányzat, amelyik erre várt, nagyon gyorsan, nagy örömmel fogadva ezt a rendelkezést meg fogja alkotni a maga névjegyzékét, és a legtöbb önkormányzat - és azért úgy gondolom, hogy igazam van - nem fog névjegyzéket készíteni. (13.40) Természetesen névjegyzéktől lakás nincsen. A lakás vagy van, vagy nincs. Ez teljesen jogos. A főváros XVII. kerületében évente négyöt lakás üresedik meg, ami s zociálisan bérbe adható. Ezt egy helyi önkormányzat pontosan tudja, és eldöntheti, hogy erre készíte névjegyzéket. Vélhetően, akik ebbe a névjegyzékbe be szeretnének kerülni, nem négyen és öten lesznek, hanem 400an vagy 450en, vagy akár 500an. Nagyon n ehéz és nagyon bonyolult feladat lesz eldönteni, hogy ki az a