Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. október 11 (254. szám) - „A Fidesz visszaállamosítási megnyilatkozásairól” címmel politikai vita - ELNÖK (Mandur László): - POKORNI ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
1326 Leisztinger Tamásnak, és utána, tisztes haszonhoz juttatva a híres befektetőt, újból állami kézbe vették a Kereskedőháznak azt a részét. Toller képviselő úr, szocialista képviselő, Pécsett tervezi a MiZo, a vízmű önkormányzati tulajdonba vételét. (Horn Gábor: Elég nagy marhaság is!) Ez a mumus, amiről beszélünk. (Kuncze Gábor: Nagy baromság is!) Amiről önök beszélnek, hogy ki határozza majd meg, hogy mi a törvénytelen, mi tekinthető korrupciónak. Az azért bizonyos, hogy korrupciónak tekinthetjük azt, ha a Kiss Péter miniszter úr által felügyelt KVI jogi igazgatója két Audit kér egy szerződés elle njegyzéséért. Ebben talán nincs közöttünk vita. (Kiss Péter: Nem én felügyelem, ezt is rosszul tudod!) És hogy egy kicsit jobban bízzanak a demokratikus intézményekben, azért a magyar jogszabályok meg tudják mondani, hogy mi az, ami korrupció, mi az, ami t örvénybe ütköző és törvénytelen. Nézzük a másik, egy kicsit valóban messzebbre néző, a múltba is visszamerengő eszmefuttatást Kiss Péter úr, illetve Dióssy államtitkár úr részéről, amely a privatizáció egészét kívánja megítélni. Kiss Péter miniszter úr úgy fogalmazott, hogy a privatizáció sikere az ország sikere. Lehet így is látni, én nem vitatom, de ha hihetünk az előző felszólításoknak, hogy beszéljünk komolyan, sőt beszéljünk őszintén, akkor lássuk be, hogy a magyar privatizáció másfél évtizednyi történ ete korántsem nevezhető sikertörténetnek. (Kiss Péter: Beszéltem is róla!) Merthogy mi is volt a célkitűzés a rendszerváltozás idején, 1990ben? Valóban két cél: az egyik, hogy a magánosítás - mert akkor az Antallkormány még magyarul beszélt: tehát magáno sítás - folyamatával piaci szereplők jöjjenek létre, a lehetőséghez képest magyar piaci szereplők; a másik cél pedig az volt, hogy az állam vállalkozói vagyonának értékesítésével fizethessük vissza vagy radikálisan csökkenthessük az államadósságot. Mi való sult meg ebből? Az állam vállalkozói vagyonának 90 százalékát eladtuk, eladták a kormányok az elmúlt 15 évben. Az államadósság pedig maradt, mint tudjuk, most a bruttó hazai össztermék több mint 60 százalékát teszi ki. Ezt tekinthetjük sikernek? A másik: l étrejötte az erős magyar vállalkozói réteg, illetve középosztály a privatizációnak köszönhetően? Nézzük csak meg a magyar privatizáció egyik szomorú sajátosságát, tudniillik azt, hogy míg másutt a külföldi befektetők arányát általában 50 százalék alatt ta rtották a privatizációt végző országok, beleértve a volt szocialista országokat is, beleértve a privatizációt folytató boldogabb sorsú nyugati országokat is, Magyarországon ez az arány 70 százalék fölötti. Tehát a vevők általában nem a magyar középosztályb ól, nem a magyar vállalkozói rétegből kerültek ki. A másik érdekes sajátossága a magyar privatizációnak, hogy ezek a vevők nem egy esetben külföldi államok tulajdonában lévő cégek. Gondoljunk a Fővárosi Csatornázási Művekre, gondoljunk az elektromos szolgá ltatók nagy részére, gondoljunk a legutóbb eladott Antenna Hungáriára! Amiről itt az előbb önök beszéltek, hogy állami vagyon, természetesen én sem hiszem azt, hogy önök el akarnák adni a Parlamentet, a Duna medrét vagy a minisztériumokat, bár hallottunk o lyan megfontolásokat, hogy majd lízingelik a minisztériumok épületét, de ezt tegyük félre - a vállalkozói vagyonról beszélünk természetesen. Míg NyugatEurópában ez az arány durván 70:30 százalék, 70 százalék a magán és 30 százalék az állam tulajdonában lé vő vállalkozói vagyon, addig Magyarország e tekintetben túlprivatizált, túlfutott, pápábbak vagyunk a pápánál, 90 százalékban van magánkézben, és már csak 10 százalék az, ami az állam kezében, közös kézben van. (10.10) Lehet persze beszélni arról, hogy kin ek a sikere, kik jártak jól az elmúlt másfél évtizedben a privatizáció magyar történetében. Nem hiszem, hogy ezt a vitát önök szívesen lefolytatnák, hogy kinek hány szállodája van, kinek milyen cégei teremtődtek az elmúlt évtizedekben. Tegyük is ezt félre, nem célom és nem tisztem senkinek a zsebében turkálni. A kérdés nem ez. Szerintem nem annyira közös siker, bizony, egy szűk réteg sikere ez, és nem Magyarország egészéé.
