Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. október 4 (251. szám) - A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP): - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - BABÁK MIHÁLY (Fidesz):
1026 módjára járnának el, hogy a bérleti díjat maguk szednék be havonta. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ez egy megnyugtató dolog lenne, ez szolgálná a lakásmaffia elleni küzdelmet. De a változtatásoknak a lényege az volt, hogy magántulajdont szerettünk volna, és nem háziurakat. Ne hozzuk most jogszabállyal olyan pozícióba az önkormányzatoka t, mintha háziurak lennének! Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Szintén kétperces hozzászólásra megadom a szót Salamon László képviselő úrnak, Fidesz. DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én maximá lisan egyetértek azzal, hogy a részletekkel a részletes vitában kell foglalkozni, és amikor itt most ennek a törvényjavaslatnak egyes pontjai talán az általános vita mércéjéhez képest méltatlanul kerülnek ilyen részletes boncolgatásra a részünkről, annak n em az az oka, hogy nem tartjuk szem előtt ezt a szempontot, hogy az általános vita általános vita, a részletes vita részletes vita, hanem azt akarjuk demonstrálni egyes pontokon, hogy az a törvényjavaslat mennyire átgondolatlan, és milyen általában ennek a törvényjavaslatnak az állapota, mert egyes pontokat vizsgálva bizony súlyos problémákkal kell szembesülnünk. Amiről itt már többször szót váltottunk, az életvitelszerű ottlakás előírása: nem tudom, hogy Devánszkiné képviselőtársam figyelmét elkerültee az , de ha megnézi a törvényjavaslatot, akkor azzal az egészen meglepő dologgal fog szembesülni, hogy ez az életvitelszerű ottlakás nem az önkormányzati lakásokra lenne előírva, hanem kizárólag az állami lakásokra, amelyek felett a miniszter diszponál. Tessék már megmagyarázni, hogy mindazok a célok, amiről ön és képviselőtársa beszéltek, a csőtöréstől kezdve… - nem akarom önt idézni , azok hogyan érvényesülnek az önkormányzati lakásnál e törvényjavaslat szerint?! Lehet, hogy nem így gondolta a jogalkotó, de elhibázta. Vagy tényleg nem volt elég időnk - én a bizottságban kifogásoltam is a rövid tárgyalási időt, amit erre szabtunk - ezeknek a bonyolult kérdéseknek a tüzetes áttekintésére, és ez, az ezzel kapcsolatos észrevételek és következtetések az általános vita tárgyát kell hogy képezzék. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.) (18.00) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Kétperces hozzászólásra következik Devánszkiné dr. Molnár Katalin képviselő asszony, MSZP. DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP) : Köszönöm szépen. Úgy szól a 3. § (2) bekezdése: “Az önkormányzati rendelet - az állam tulajdonában lévő lakás, a továbbiakban: állami lakás esetén a 87. §ban említett miniszter rendelete - a bérbeadás feltételeként meghatározhatja, hogy a lakásbérleti szerződés f ennállása alatt a bérlő köteles életvitelszerűen a lakásban lakni.” Tehát önkormányzati rendelet, vagy a miniszter rendelete mondhatja ezt ki, tehát mind a kettőre igaz az életvitel szerinti ottlakás ügye. A bérlemények ellenőrzése pedig mindenkire vonatko zik, mert azt mondja, a 12. § (4) bekezdéssel egészül ki, a bérbeadó a rendeltetésszerű használatot, valamint a szerződésben foglalt kötelezettsége teljesítését… Tehát amikor a törvényjavaslat bérbeadót mond, az vonatkozik magánbérbeadóra, önkormányzati bé rbeadóra és állami bérbeadóra is. A magánba pedig beleértjük a céget, a tényleg magánszemélyt, mindenkit. Tehát én így szeretném egy picit korrigálni azt, amit ön mondott. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Kétperces hozzászólásra kö vetkezik Babák Mihály képviselő úr, Fidesz. BABÁK MIHÁLY (Fidesz) :