Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. október 4 (251. szám) - A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - BABÁK MIHÁLY (Fidesz): - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás):
1023 Köszönöm szépen. Kedves képviselő asszony, folytatom, mert igen fontos kérdés. Ma már eljutottunk odáig, hogy egy magántulajdonos lakástulajdonos a tulajdonostársával, aki mondjuk, adott esetben a felesége, alapít egy céget, aztán a cégre átruházza a bérbeadói jogokat, majd visszabérli ettől a cégtől a lakást. Kérdem én, ez a házaspár kinek fogja bejelenteni az egy h ónapot vagy a két hónapot meghaladó távollétét a lakástól. A bérbeadónak, tehát saját magának. Kijátszható minden, nagyon jól látjuk. Éppen ezért ezekre a szabályokra nincs szükség. Vagy ezek a manipulációk megállják a helyüket az APEH előtt, a polgári bír óság előtt, a büntető törvénykönyv előtt, vagy nem állják meg a helyüket. Nem kell erre jogszabályt hozni. Különösen nem lakástörvényt kell hozni, és nem kell azt Szemlőhegyi utcai jogszabálynak nevezni. Nem is gondoltam, hogy idáig elmegyünk ebben a kérdé sben, teljesen fölösleges. Csak azt nem értem, hogyan tetszenek ahhoz jönni szocialista oldalon, hogy megkérdőjelezzék, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő lakások fölött kizárólagosan az önkormányzat diszponál. Ez lenne a cél, ebben kellene egyetérteni . A magánszektort hagyjuk ott a polgárjog oldalán, ne szóljunk bele abba, hogy mi történik a magánszektorban, de közelítsünk az önkormányzati szabályozás tekintetében errefelé! Nem helyeslem, és elvártam volna a törvényalkotástól, hogy megszüntessük a bérl őkijelölési jogot, az állami szervek tulajdonjogát, fölszámoljuk, pontot tegyünk azoknak a teljesen frusztrált lakáshasználati formáknak a végére, amik azért vannak még mindig életben, mert ezeket örököltük valamikor az előző rendszerből, mert ott ilyen fo rmában tudták megoldani a különböző lakásjuttatások protekcionális formáit. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Föl kell számolni ezeket a lakásokat, és rendet kellene tenni minden tekintetben. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Deutsch T amás) : Kétperces hozzászólásra következik Babák Mihály képviselő úr, Fidesz. BABÁK MIHÁLY (Fidesz) : Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A vitájuk kapcsán is úgy gondolom, hogy Kosztolányi Dénessel kell egyeté rtenem, ugyanis van lakásállomány, ennek egyik része tulajdonos tekintetében a magántulajdon, másik pedig az önkormányzat. Már azt a kérdést is fölvetni, hogy nem megfelelő módon gazdálkodik az az önkormányzat, én nem értem, mert tulajdonba adtuk, és tegye a dolgát saját belátása szerint önkormányzati módon, ő tudja értékelni helyben a szociális viszonyokat, tudja értékelni a piaci viszonyokat, tudja, hogy kelle egy rendőrnek szolgálati lakást adni. De minek ennyi szabály, és miért akarjuk megint ezt a kér dést túlszabályozni? Egyszerűen nincsen szükség ilyen szabályozásra, sem névjegyzékre, sem egyébre. Tudja egy önkormányzat, hogyha van rá lehetősége, mert törvény helyett inkább szociális bérlakásra kellene pénzt biztosítani, mert ha van pénz szociális bér lakásra, és egy önkormányzat úgy dönt, akkor tegye a dolgát, meghirdeti, névjegyzéket állít, teljesen mindegy, hogy helyben ő hogyan szabályozza, ahogy ő jónak látja, jobban tudja szolgálni az adott település lakosságát. Én az ilyen kötött, egyéb állami me g mindenféle beavatkozásokat nem tartom helyesnek. Az önkormányzati tulajdon szentség. Szentség, egy közösség, egy település lakosságának tulajdona, amellyel a képviselői, az önkormányzat tagjai felelősen gazdálkodnak, és igyekeznek a köz javára hasznosíta ni. Nincs jelentősége, hogy benne lakik vagy sem - ha eltűri az önkormányzat, akkor tegye! Ha nem tűri el, az az ő dolga. Tehát nem kellenek erre külön szabályok, nem értem, miért kellene. Nem értem, miért kellene lehetőséget adni a névjegyzékre. Ha valaki akar névjegyzéket, akkor állítson. Ha nem akar és pályáztat, akkor pályáztat. Én tehát azt mondom, hogy ebben a kérdéskörben, amikor vagyonról van szó, nem illik külön kőkemény szabályokat alkotni, tudniillik fékezi a vagyonnal való, helyi érdekek szerint i gazdálkodást. Köszönöm szépen, hogy szólhattam. ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) :