Országgyűlési napló - 2005. évi nyári rendkívüli ülésszak
2005. június 21 (240. szám) - A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor):
156 mondhatjuk, négyöt havi munkája van. De egy dolog biztos: az általában itt hozzászól ókkal együtt ez év februárjától gyakorlatilag minden héten a Belügyminisztérium részéről az Országos Választási Iroda vezetőjével nekem volt az a kitüntető szerencsém, hogy végigélvezhettem ennek a tárgyalássorozatnak a menetét, és ennek most éppen tárgyal juk a gyümölcseit. Úgy gondolom, hogy minden párt a maga tapasztalatából tanul, és ezek a tapasztalatok természetesen vonatkoznak azokra is, akik most éppen pártonkívüliek, tehát vagy két párt köziek, vagy bekerülésükkor még volt vagy lett volna lehetőségü k egy négypártiba a véleményükkel beszállni, de függetlenné válásukkal ez a lehetőségük megszűnt. De a magyar parlamentben a politikai pártok azok, amelyek megjelenítik a politikai akaratot, ezért nincsen mód arra, hogy pártok által folytatott konzultációr a nem pártok képviselőjét meghívjuk. Nekik az a lehetőség adatik meg - ez igaz valamennyi független országgyűlési képviselőre , hogy itt a vitában elmondhatja a véleményét, illetve a közösen kialakított egyezség formájában az asztalunkon heverő javaslatho z módosító indítványokat nyújthatnak be. Ha a módosító indítványaik megnyerik a politikai pártok képviselőinek legalább kétharmadát, akkor ők is részesei lehetnek annak a közös sikernek, ami majd az elfogadással törvénnyé válik, ha pedig nem, akkor arra a sorsra jutnak, amit a legszebb magyar szóval csak ötletnek lehet nevezni. Vagyis úgy gondolom, hogy hála istennek, a mai napon valamennyi parlamenti párt kinyilvánította azt a szándékát, hogy a közösen kialakított javaslatot támogatja, és az elfogadás bizt osított, megtörténik. Ezt ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek. Természetesen formálisan van mód arra, hogy módosító indítványt nyújtsanak be, ugyanakkor a pártok arra is tettek vállalást, hogy még a nyári szünet előtt ez a törvény elfogadásra kerül . Tehát arra számítok, hogy nem nagy számú módosító indítvány érkezik hozzánk. A mai napon két olyan témával foglalkoztunk itt részletesen, amely furcsa mód nincs benne a javaslatban, talán ezért is foglalkoztunk vele részletesen. Az egyik ilyen az elektro nikus szavazás kérdésköre, a másik pedig a kampányfinanszírozás kérdésköre. Ebben alakult ki egy kis vita, és ez a vita azért alakulhatott ki, mert a parlament plenáris ülését arra kívánták felhasználni a politikai pártok képviselői, hogy ebben a kérdésben a saját álláspontjukat pró vagy kontra elmondják, és megismertessék a közvéleménnyel. Így a karzaton ülők és a tévé vagy rádió nyilvánossága előtt munkánkat figyelemmel kísérők érzékelhették, hogy na, ezek azok a kérdések, amelyekben nincsen megegyezés, í gy nincs benne a törvényjavaslatban sem. Ugyanakkor úgy hiszem, hogy a parlamenti vita kulturált és korrekt mederben folyt, talán egyetlenegy mondással, amit Dávid Ibolya úgy fogalmazott, hogy ez egy összekacsintós politika. Biztosan úgy értette, hogy rajt a kívül mindenki összekacsint ebben az ügyben. De úgy gondolom a kormány részéről, hogy a politikai pártok ebben a kérdésben sem kacsintanak össze. Arra kellett törekednünk a Belügyminisztérium képviseletében, hogy azokat a kérdéseket hozzuk a parlament el é, amelyekben sikerült megállapodni. Kérem, ezekben sikerült megállapodni. Sok olyan kérdés van - az eredeti kérdéskörből is mintegy húsz , amit idehozhattunk volna, de nem sikerült benne megállapodni, nincsen esély arra, hogy elfogadjuk, így természetese n csak a közmegelégedéssel elfogadásra javasolt javaslataink vannak itt az asztalon. Úgy hiszem, hogy amikor kétharmados törvényt különben ilyen belpolitikai környezetben tárgyal a magyar parlament, akkor általános érvénnyel elmondhatjuk azt, hogy a teljes körűség luxusa nem adatik meg, de az alkotmányosság igénye és a jobbítás szándéka mindenképpen. Nagyon bízom benne, hogy ezen gondolatok jegyében ezt a törvényjavaslatot mielőbb elfogadja a parlament. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és a Fidesz soraiból.) E LNÖK (dr. Világosi Gábor) :