Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. március 1 (203. szám) - A kisebbségi önkormányzatok vezetőinek és képviselőinek köszöntése - A kisebbségi önkormányzati képviselők választásáról, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Mandur László): - DR. GRUBER ATTILA (Fidesz):
725 kormány saját négypárti egyeztetésre előterjesztett koncepciója szerint is külön törvényben kellene szabályozni a kise bbségek önkormányzatának választását. Hadd utaljak a parlament önkormányzati bizottságának tavaly március 18án tartott ülésére, ahol dr. Mester László, az MSZP képviseletében szó szerint mondja, idézem: “Azt vetem fel, hogy a nemzeti és etnikai kisebbsége k jogairól szóló törvénymódosításban olyan új, kifejezetten a választással összefüggő rendelkezések és módosítások szerepelnek, amelyeket célszerű volna a kisebbségi önkormányzati képviselők választásáról szóló törvényben szabályozni, nem együtt, hanem kül önkülön.” Úgy vélem, ezzel is jelentős időveszteséget sprórolnánk, takarítanánk meg, ha ezt a két témát külön és nyilván másmás politikai, szakmai érvek mentén vitatnánk meg. A másik kérdés, amely, azt hiszem, nagyon fontos, a személyi hatály kérdése. Tö bbfajta vélemény, többfajta szakmai nézet alakult ki ebben a kérdésben, de úgy véljük, az Európai Unió jogharmonizációjára való hivatkozás téves. Semmiféle uniós jogszabály nem teszi kötelezővé, nem ajánlja a joghatály kiterjesztését, ellenkezőleg: az Euró pai Unió azon államaiban, amelyekben van hatékony kisebbségvédelem, élesen megkülönböztetik az autochthon, azaz őslakos - vagy másképp mondva: történelmi - kisebbségeket az új bevándorlóktól. Az Európai Tanács és az EBESZ kisebbségvédelmi rendszere ezen a különbségtételen alapul. A Kisebbségvédelmi Keretegyezmény és a nyelvi charta ezt jogilag is rögzíti. (Nagy Nórát a jegyzői székben Béki Gabriella váltja fel.) Nem arról van szó tehát, hogy csak a magyar állampolgárok élveznének jogi védelmet. A letelepede ttek, a menekültek jogait más törvények, más jogszabályok biztosítják, ügyük egyszerűen nem a kisebbségi jog területére vonatkozik. A helyi választásokon nem mint kisebbségek, hanem mint a településen élő, letelepedett polgárok vesznek részt, Csapody úr is utalt erre a korábbi felszólalásában. Lehet szó a jogaik szélesítéséről, de nem így, nem ebben a keretben. A kisebbségekkel azonos nemzetiségű, Magyarországon élő európai uniós állampolgárok sokféleképpen részt vehetnek a kisebbségi közéletben: egyesülete k tagjai, vezetői lehetnek, alapítványokhoz csatlakozhatnak vagy hozhatnak létre, sőt az önkormányzatok nem választott funkciókhoz kötött tevékenységében is részt vehetnek. Itt hadd említsek egy szintén Balatonparti példát. A Balatoni Német Üdülőtulajdono sok Egyesülete alapvetően a baráti rendezvények hangulatában, egyfajta Standtisch kialakításával, jogi tanácsadás kérdésében olyan egyszerű, mindennapi kérdésekkel foglalkozik, hogy a környéken ki a legjobb vízvezetékszerelő, vagy például milyen település i önkormányzati rendeletek vonatkoznak rájuk, milyen rendeletmódosítások voltak, amelyek esetleg az ottani adózás szempontjából őket érintik. Ezekre szerveznek egyesületet, ezekben az egyesületekben élik az aktív társadalmi életüket, és eszükbe nem jut pél dául a szomszédos településen lévő svábokkal bármiféle kapcsolatba kerülni. Ez tehát azt mutatja, hogy egyszerre két különféle érdek, két különféle megnyilvánulás mutatkozik az országban. A volt magyar állampolgárok, például a kitelepített németek természe tesen gyorsított eljárással kaphatják meg az állampolgárságot. Az Európai Unió államaiban, ahol van igazi kisebbségvédelem, nincs is hasonló megoldás. Ott kezelik együttesen az autochthon és az új bevándorló kisebbségeket, ahol nemzetállami berendezkedés v an, és az autochthon kisebbségeknek sincsenek különleges jogaik, például Franciaországban. Németországban kisebbségként ismerik el a dánokat és a szorbokat, de például a csaknem százezer, jórészt német állampolgársággal rendelkező magyart már nem. Ausztriá ban őslakos kisebbség a burgenlandi magyar, és néhány évtizedes politikai harc után csatlakozhattak hozzájuk a Burgenlandon kívül élő osztrák állampolgár magyarok, szó sincs azonban arról, hogy az ott letelepedett magyarokat kisebbségként ismernék el. Szlo véniában kisebbségként ismerik el a magyarokat és az olaszokat, de a létszámukat többszörösen meghaladó újonnan betelepült szerbeket, horvátokat, albánokat már nem.