Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. február 28 (202. szám) - A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Mandur László): - TÓTH SÁNDOR, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója:
595 meg tudjuk fogni, és az autópályák, az autópályarendszer gazdaságélénkítő hatásának előnyeit tudjuk az egész kistérségben élvezni. Azt gondolom, hogy ebben a formájában ezt a határoza ttervezetet így - mint abban a térségben élő képviselő - nem támogathatom. Én fontosnak tartanám egyébiránt, hogy a másik, korábban is többször fölvetett ügyet, a petőfiszállási autópályalehajtás ügyét is itt megvitassuk, erre is határozott szándék van, a mennyiben 11 BácsKiskun megyei fideszes országgyűlési képviselő módosító indítványt nyújtott erre be, dr. Bagó Zoltán, Balogh József, dr. Fenyvesi Máté, dr. Horváth Zsolt, Ivanics István, dr. Kerényi János, Nyitray András, dr. Szabó Erika, Tóth István, Zs igó Róbert és jómagam. Szóval summa summarum, tovább kell építeni az autópályát, az M5ös autópályát, de nem így. Még az előbbi vitához kapcsolódva, sokan fájlalják, hogy drága az autópálya. Ez a másik szempont, amit én ebben a vitában szeretnék itt hangsú lyozni, vagyis azt, hogy az autópálya továbbépítése az autópálya használati díját tovább fogja emelni, úgyhogy én azt gondolom, hogy ez a térségben élő vállalkozások számára egyáltalán nem jó hír. Bízom benne, hogy a Szocialista Párt részéről is támogatni fogják ezeket a törekvéseket, bízom benne, hogy dr. Garai István Levente képviselő úr nem fog magára maradni ebben az ügyben. Bízom benne, hogy egy egységes megyei képviselői fellépés után az Országgyűlés ezeket az indítványokat támogatni fogja, mint ahogy ezt a balástyai csatlakozás esetében már az Országgyűlés megtette. Azt gondolom, hogy ez a fajta együttgondolkodás példa lehet mindannyiunk számára, úgyhogy én azt kívánom az Országgyűlésnek, hogy olyan bölcsességgel hozza meg döntéseit ezekről a módosító indítványokról és egyáltalán az egész határozattervezetről, a koncessziós szerződés módosításáról, az M5ös autópálya harmadik szakaszának továbbépítéséről, hogy ezek megvalósulhassanak. Köszönöm szépen a szót. (Taps az ellenzéki padsorokban.) (21.00) ELN ÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem, kíváne még valaki felszólalni ebben a vitában. (Senki sem jelentkezik.) Úgy látom, hogy nincs ilyen képviselő. Megkérdezem Dióssy Gábor államtitkár urat, kíváne szólni. (Dióssy Gábor: Nem.) Nem kíván szólni. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát ezennel lezárom. A benyújtott módosító javaslatokra figyelemmel a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára a következő ülésünkön kerül majd sor. A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája ELNÖK (Mandur László) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája . Az előterjesztést T/14338. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/14338/19. számon kapták kézhez. A költségvetési bizottság az általános vitában nem állított előadót, ezért most elsőként megadom a szót Tóth Sándornak, a bizottság előadójának. Öné a szó, képviselő úr, para ncsoljon! TÓTH SÁNDOR , a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója :