Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. június 15 (238. szám) - A katasztrófavédelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - ÉKES JÓZSEF (független): - ELNÖK (Mandur László):
4520 rendészeti bizottság ellenszavazat nélkül fogadta el a törvénytervezetet. Direkt nem hangsúlyoztam, hogy ők nem vettek részt a bizottsá gi munkában, mert nem akartam ebbe az irányba elvinni a vitát. Azért vagyok kénytelen ezt javítani, mert nem szeretném, ha rajtam maradna, hogy én mondtam el rosszul, ami a bizottsági ülésen történt. Ők nem vettek részt ebben a munkában. De magam is kapcso lódnék ahhoz a gondolathoz, amit Ékes képviselő úr mondott, meg Tóth István képviselő úr, hogy valójában mi is a jelenlegi vitának a lényege, és mi ennek az egész törvénynek a lényege. Szerintem világosan kell látni, hogy ma már olyan helyzetekkel kerülünk szembe, amikor igen magas szintű felkészültséget és tudást igénylő csapatoknak kell együtt dolgozniuk, ahogy Ékes képviselő úr is mondta, és ebben nagyon nagy jelentősége van a felkészítésnek, az oktatásnak és a lakossággal való együttműködésnek. Azt gond olom, hogy ebben nagyon sok jó példát lehet látni, ahol a tűzoltók maguk, különböző egyesületek, szakemberek részt vesznek különböző rendezvényeken, a falunaptól kezdve egészen a tűzoltóversenyekig. Azt gondolom, hogy ez nagyon fontos, több annál, mint ami a törvényben van. Ez egy olyan helyi kis közösséget szervező, formáló munka, amit, azt gondolom, hogy nekünk, képviselőknek nem szabad megakadályozni azzal, hogy a törvény elfogadását nehezítjük. Hiszen ez a törvény nem csinál mást, mint ezt a fajta szakt udást, azt az elismertséget, amivel a tűzoltók rendelkeznek, elismeri. Elismeri a nemzetközi együttműködésben is, és egyben elismeri azzal, amikor ott van, hogy milyen összegben támogatja a kormány az eszközbeszerzést. Mindannyian tudjuk, hogy a biztosítók tól beszedett összeg igen komoly fejlesztést biztosít (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , és egyben ez előírja azt is, hogy ma már komoly felkészülést igényel a szakemberek részéről ezen eszközök működtetése. Azt gondolom, ho gy ezt kell mindenképpen támogatnunk. Ha az általános vita elveinek megfelel a hozzászólásuk, azt majd… ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra következik Ékes József független képviselő úr. Parancsoljon! ÉKES JÓZSEF ( független) : Köszönöm, elnök úr, és ígérem, többet nem fogok kétpercezni. Jüttner képviselőtársamnak mondom. Ugye, ön is emlékszik mint polgármester, hogy a helyi tűzoltóságoknál milyen óriási nagy kérdés volt a személyi rendelkezésre állás kérdése? Hosszú ideig vajúdtak a hegyek, mert ha a pihenést, a 24 órás szolgálatot, a mozgósítandó csapatot, egységet és a maradó csapatot létszámban nem tudják biztosítani, akkor sérül maga a tűzoltási tevékenység is, annak a biztonsága. Most talán sikerül odáig eljutni, hogy valóban szép lassan a személyi feltételek is kialakulnak. Talán sikerül eljutni. Csak a gond ott van, hogy a biztosító település költségvetését terheli bizonyos kérdés, az összes környező település ehhez kevésbé tud hozzájárulni, mert nincs forrásuk, és a gazdasági társaságoknál, főleg a nagy gazdasági társaságoknál is megszűntek a saját tűzoltótevékenységek. Tehát ebben is rendet kellene vágni, hogy ki miért és milyen költségekért felelős. Mert a tűzoltásnál, ha valami katasztrófa van, valahol tűz v an, ott nem lehet mérlegelni, hogy te hozzájárultál, te nem járultál hozzá, hanem azt meg kell oldani, akár katasztrófa esetén is. Ha ki tetszik menni Rovaniemibe, ott egy óriási nagy föld alatti bázis van; ott, ahol az igazi Mikulás van egyébként, de ott jelen pillanatban játékpark van. De ha valamilyen katasztrófa bekövetkezik, abban a pillanatban Rovaniemi egynegyede tudja, hogy neki az a célpont, és oda kell menekülnie. (11.30) A felkészítés területén - és itt jön, amit Pál Tibor mondott , a végrehajtá s területén ezt az összehangoltságot kellene szakszerűen, évente megtervezve végrehajtatni. De ehhez kell költségvetés is, valamilyen mértékű költségvetés. Az állampolgárok nyitottak rá, falunapok alkalmával örülnek, ha tűzoltók, a mentősök ott vannak, a r endőrség ott van. ELNÖK (Mandur László) :