Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. június 7 (234. szám) - A közérdekű önkéntes tevékenységről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz):
4022 ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm. Most megadom a szót Horváth János képviselő úrnak, Fidesz. DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz) : Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlé s! Csatlakozom azokhoz, akik örülnek ennek a törvényjavaslatnak az idehozatala alkalmából. A téma nagyon érdekes, időszerű, elegáns, mégis olyan időszerű és olyan elegáns, hogy ezt már érdemes tényleg nagyon jól csinálni. Ami a kezünkben van, az ígéretében egészen jó - ígéretében. A preambulumot szinte kőbe lehetne vésni, ilyesmik vannak benne, hogy a szolidaritáson alapuló, az öntevékenység, a személyeknek és közösségeknek mások javára ellenszolgáltatás nélkül végzett önkéntes tevékenysége. (18.50) Aztán k ésőbb: a társadalom előtt álló feladatok megoldásában, a közcélok érdekében. Nem is folytatom, olyan szép, hogy esetleg elsírjuk magunkat örömünkben. Nagyon jó! Ami aztán utána jön, a paragrafusok, tisztelt Országgyűlés, tisztelt miniszter asszony, azok bi zony úgy járulnak ehhez hozzá, hogy az olvasónak és az alkalmazónak nagyon sok feladata volna, hogy ez a dolog összeálljon. Először is megérthető legyen, összeálljon, aztán úgy alkalmazódjon a magyar társadalom és a meglévő törvények rendszeréhez, hogy val óban kijöjjön belőle az az optimum, ami, ismétlem, ígéretében benne van ebben a gondolatban. Én odáig megyek, hogy filozofálhatok is egy percig, nemde? Itt arról van szó - én így is olvasom , hogy jobb adni, mint kapni; Biblia, költészet - hogy honnan jön ? : jobb adni, mind kapni. Az önkéntes ad; önkéntes, mert ha kényszerítve volna, akkor már nem ad, hanem akkor egy olyan tranzakciót folytat, amit valaki rákényszerít, vagy akár a piaci csere elvárásának folyamán teszi. Aztán az, hogy ezt a folyamatot hog yan fogjuk meg abban a kontextusban: amit képviselőtársaim említettek, legelsősorban Horváthné Stukics Erzsébet, aki a nonprofit és a nyereségérdekelt tranzakciók valamiféle összefüggését említette, s ennek az igényét, a hiányt, hogy ez megvilágosodjon. Bé ki Gabriella képviselő asszony nagyon helyénvalóan utalt arra, hogy nézzünk bele a civilizált világba, hogy bizony igen sok országban igen hatásosan ezzel foglalkoznak. Hadd jelentsem, tisztelt Országgyűlés, hogy nem is annyira törvényhozások, hanem a társ adalomnak a szakirodalomban ennek a témának, igen, könyvespolcokra és ezer meg ezer tanulmányra terjedő irodalma van. Ezt onnan is mondhatom, hogy is mondjam szerényen, mert van egy olyan társaság, ami 1968ban alakult, az Association for the Study of the Grants Economy - amit úgy fordítok magyarra, hogy a juttatások közgazdaságának a tanulmányozási intézménye, aminek én most már tíz éve elnöke vagyok , amely egy világszervezet, nemcsak egy öncsodáló szervezet, hanem százával jelennek meg tanulmányok, s ko nferenciák szerte a világban. Ha majd ezzel a témával behatóan foglalkozik Magyarországon valaki, nem kell szűzföldet kapálni vagy ásni, mert van hova menni, és olyan jó volt hallani, hogy Béki Gabriella képviselő asszony fölhívta erre az Országgyűlés figy elmét. Ezekben a tanulmányokban most már több mint 4045 éves gyakorlat vagy tapasztalat van különböző országokban. Nagyon fontos fejlemény volt meghatározni, megmérni, hogy mennyi is az az önkéntes juttatás - a juttatás szót használom , s mennyi annak az értéke. Igen jó, kívánatos az, hogy az előterjesztő, a kormány ad számokat és azt, hogy igen, az értéke 35 millió munkaóra, 18 milliárd forint. Ezek a számok bármennyire hozzávetőlegesek is, jobb, mint ha nem volna, hiszen bizonyos arányérzéket ad az olva sónak. Hogy ez a juttatás forintban mit jelent, nem is nagyon fontos ebben a pillanatban, ilyen korai stádiumában az egész munkának tudni, de legalább fejezzük ki az igényét, hogy valamikor majd valakik a juttatás értékét is kifejezik. Engedtessék meg, hog y jelentsem, hogy a világirodalomban vannak ilyen tanulmányok, s vannak az olyan országok, amelyekben a GDP, tehát a nemzeti össztermék egyharmadát gondolják, hogy a juttatások közgazdasága révén jut a juttatótól a juttatotthoz. Vannak, akik ezt vitatják, és azt