Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. június 7 (234. szám) - A közérdekű önkéntes tevékenységről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. BALOGH MIKLÓS (MSZP):
4023 mondják, hogy ez kevesebb. Vannak ilyen viták például, hogy a kormányzat rákényszeríthet valakit arra, hogy juttasson, persze akkor az már nem önkéntes, amiről ez a törvény szól. Szóval, az egész téma rendkívül érdekes. Hiányzik - hogy néhányat emlí tsek, tisztelt Országgyűlés - az az analitikai, számításbeli szimmetria, ami rendelkezésre áll. Szó van terjengősen - talán nem terjengősen, hanem terjedelmesen - ebben az okmányban a fogadóról, a fogadó szervezetről. Itt nem valami kocsmáról van szó, hane m fogadó az, aki elfogadja, megkapja, úgy mondanám én ezt, hogy a támogatott. Most erről a személyről vagy intézményről ismételten szó van, de erre a másikra csak utalás van, sosincs kifejezve, amit én úgy mondanék, hogy ha fogadó van, akkor van támogató i s. Talán ez szimmetriát vagy valamilyen mértéket, arányérzéket ad annak, aki a témával foglalkozik. Ha ezen a gondolatsoron továbbmegyünk, jó volna azt kifejezetten kifejezni, hogy az önkéntesség, tehát a korlátok közé szorítása az egész dolognak újraminős íti az egész dolgot, és akkor már nem önkéntes. Van az ezzel foglalkozó irodalomban olyasmi, hogy a kényszerített támogatás. Béki Gabriella képviselő asszony utalt arra, hogy persze a régi magyar világban, 2030 évvel ezelőtt a társadalmi munka egy ilyen e lvárt, majdnem kényszerített önkéntesség volt, néha különböző árnyalatai voltak ennek, nagyon kényszerített vagy kevésbé. Amikor a sztálinista világban ipari munkásként mindenkitől elvárták, hogy valami ilyet csináljon, akkor én bölcs voltam, mert akkor én sakkoztam. Nos, mindenkinek van erről tapasztalata. Én azt tanácsolom ennek a törvénynek az analízise kapcsán, hogy ezeket a fogalmakat jó volna szisztematikusan meghatározni, és amit csak lehet, mérni. Ebben az esetben aztán odáig eljutunk, hogy rájövünk , hogy ebben az önkéntes juttatásban a juttató is nyer, nemcsak a juttatott. Tehát, ha én adok 1 milliót vagy mennyit; az sok, annyi nincsen nekem… - ha adok 100 ezer forintot valakinek, aki azt a 100 ezer forintot megkapja, annyival gazdagabb lesz, de én se leszek 100 ezer forinttal szegényebb, mert úgy érzem, hogy a juttatás olyan sok örömöt, gyönyörűséget okozott nekem, hogy azért én nem vagyok 100 ezer forinttal szegényebb. Szóval, van egy ilyen analitikus dolog, ami már bizonyos mértékig pszichológiai. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) De jó lenne, ha a mérés a törvényhozó látókörébe kerülne. Azzal fejezem be, elnök úr, hogy ez egy olyan érdekes téma, hogy szeretném, jó volna, ha az általános vita folytatódna, mert úgy ér zem, hogy több módosító javaslat is megszületne akkor. Köszönöm a meghallgatást. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Most megadom a szót Balogh Miklós képviselő úrnak, MSZP. DR. BALOGH MIKLÓS (MSZP) : Elnök úr, köszönöm a szót. Ha törvénnyel védjük és támogatjuk a közérdekű önkéntes tevékenységet, akkor úgy gondolom, hogy európai szellemben járunk el, és figyelünk a civil szervezetekre, a civil társadalomra, ami különösképpen ennél a törvényjavaslatnál megvan, mert ahogy tudom, s zinte ők alkották meg a nyers fogalmazványt, és ez nagyszerű és nagyon jó dolog, azt gondolom, azért ennyire közkedvelt és népszerű. (19.00) Az önkéntesség belső motiváció a jó cselekedetre, nem külső parancsra vagy kényszerre végzett munka. Ebben áll a na gy titok, és ebben áll a nagyszerűsége is, mert belső vezérlésű, ahogyan Horváth János képviselőtársam is mondta. A modern pedagógia és pszichológia az ilyen, önmagunk jószántából végzett cselekedetet tartja a legértékesebbnek, a legeslegfontosabbnak, mert senki nem mondja, és mégis cselekedjük. Illyés Gyula azt mondja az Éden elvesztése című oratóriumában a lépcsőfokokról szólva: “Ahol rendre intés nélkül tesszük a jó rendet, tíz lépcsőfok.” Azt gondolom, erről van szó. De egy másik idézetet is hadd olvass ak itt fel. Révész Máriusz könyvében, a Sorsfordítók Erdélyben című könyvben olvastam Böjte Csaba ferences rendi szerzetestől “A jó tett jobbá tesz” mondatot, amely
