Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. május 24 (228. szám) - A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény és a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: - ELNÖK (Mandur László): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP):
3389 Szeretném jelezni, tisztában vagyok azzal, hogy milyen módon történik az egyéni képviselők javaslattételi lehetősége, tehát egy törvénymódosítás milyen rend szerint működik. Arra szeretném felhívni a kormány tisztelt képviselőjének figyelmét, hogy az a viszony, amit ezzel a törvénnyel kapcsolatban önök kialakítottak, úgy tűnik, hogy nem volt helyes, nem volt megalapozott. Amiket én önökön számon kértem, tehát a hatástanulmányokat és egyebeket ezek szerint nem végezték el, hanem engedtek egy képviselői indítványnak, holott láthatták vagy gondolhatták vol na, hogy ez milyen következményekkel jár. Tehát amikor arról volt szó ebben a Házban, hogy milyen viszonyt alakít ki a kormány ehhez a módosító javaslathoz, akkor önök megtehették volna mint kormány - éppen amiatt, merthogy nem eléggé szakszerű, hogy ez az elkövetkezendő időszakban, mint ahogy be is következett, komoly problémákat fog okozni az államigazgatásban, egyes szakterületeken jól képzett embereket lesznek kénytelenek ennek a törvénynek a hatása miatt idejekorán elküldeni , ehhez önöknek lehetett v olna az a viszonyulásuk, hogy nem támogatja a kormány ezt a módosító javaslatot. De úgy tűnik, hogy nem ilyen álláspontot alakítottak ki, hanem a frakciónak engedve, a szakszerűséget mellőzve azt mondták vagy azt gondolták, hogy ez a módosító javaslat nyug odtan átmehet a Házon. Erről szavaztak, és sajnos ennek révén ebben a mostani kellemetlen helyzetben vagyunk, hogy bizony embereket kell, kellene elküldeni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) ennek a módosító javaslatnak a rév én. Köszönöm szépen. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Ismét Juhász Gábor, a Belügyminisztérium államtitkára következik, két percben. Öné a szó, parancsoljon! JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm szé pen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselő Urak! A képviselő úr összekeverte a jó szándékú tájékoztatásomat az úgymond szokásos kioktatással, amit ő mondott, ami nyilván egyéni tapasztalatokra épülhet csak, ezért lehet szokásos. De lehet, hogy arról van szó, hogy úgy, ahogy én is próbáltam elmondani, hogy mi folyik a Házban, nyilván mások is felhívták erre a képviselő úr figyelmét. Én végtelenül sajnálom, ha ő ezt szokásosnak és kioktatásnak minősítette - nem volt szándékom, és eszembe nem jutna ilyen, ha azt tapasztalom, hogy a hozzászóló képviselő kellően jártas, érti és szakszerűen nyilatkozik egyegy témában. De ez esetben sem erről volt szó. Tehát ha ilyen módon élte volna meg, ezennel elnézését kérem. Azt kérem, tekintsük úgy, hogy ez egy jó szándékú fel világosító munka volt, semmiképpen nem szántam kioktatásnak. Köszönöm szépen. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. TataiTóth András! (Jelzésre.) Visszalépett. Göndör István képviselő úr, ötperces időkeretben öné a szó. GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm sz épen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretnék segíteni Borkó képviselő úrnak, hogy értse ezt a problémát, amiről itt szó van. Miért nyújtották be a költségvetés vitájakor képviselőtársaim ezt a javaslatot? (Domokos László közbeszólás a.) Ha szót kér, Domokos képviselő úr, biztos, hogy fog kapni, én megvárom, és reagálok az ön észrevételeire is, csak az öt percemet kérem, hogy ne vegye el! Jelenleg 62 év a nyugdíjkorhatár. Tehát szó sincs a felemeléséről, hanem annak a különleges helyze tnek a kezeléséről volt szó, hogy a 62 év fölött dolgozók, maguk a nyugdíjkorban lévők és a munkáltatók milyen előnyöket élveznek. Tehát itt van egy olyan szituáció, ami a mai hatályos jogszabályok miatt kifejezetten előnyös mind a két fél számára.