Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. május 24 (228. szám) - A kulturális örökség védelméről szóló 2001. LXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László):
3360 védelméről szóló törvényt, amely összekeveri a régészetet, az építészetet és a műemlékvédelmet. Erős és ésszerűtlen centralizálás, illetve paternalista szellemiség jellemzi.” A törvé ny benyújtásakor ez volt az önök véleménye. Ennek ellenére ezután sokáig nem nyúltak ehhez a jogszabályhoz, sőt a törvénymódosítás indoklásaként a következőket írták, ismét idézek: “Az elmúlt évek jogalkalmazási tapasztalatai alapján szükségessé vált a tör vényi szabályok megváltoztatása a korábban kialakított koncepció mentén.” 2001ben tehát még a koncepciójában látták elhibázottnak a törvényt, ennek ellenére nem nyúltak hozzá, mindezt úgy, hogy a Medgyessykormány programja egyáltalán nem szólt a kulturál is örökségről. A szocialistaszabad demokrata kormányzatnak tehát nem volt örökségvédelmi koncepciója. Korábban már jeleztük, hogy véleményünk szerint az illetékes hivatalok a bevételi kényszer tükrében állították össze a kulturális örökség védelméről szól ó törvény mellékletéből levételre javasolt műemlékek listáját. (11.40) Jó lenne tudni, hogy miért akarták eladni pont azokat a kastélyokat, amelyeket le akartak venni az állam kizárólagos tulajdonában tartandó műemlékek listájáról. Volte konkrét megrendel ő a kijelölt ingatlanokra? Az eredeti javaslatban szerepelt az is, hogy a három budai török kori fürdőt is eladják - vagy elkótyavetyélik; nem tudom, melyik kifejezés a helyes , miért akarták ezt? Miért került le aztán erről a listáról a három török kori fürdő? Készülteke számítások arra vonatkozóan, hogy ha ezeket az ingatlanokat, kastélyokat és egyéb történelmi értékeket eladják, milyen bevételt eredményezett volna az a költségvetés számára? Mivel ez az ötlet szerencsére javarészt hamvába holt, most itt nem kívánok erről többet szólni. Ugyancsak a kisebbségi vélemény elmondása során utaltam már rá, hogy nem értünk egyet a múzeumok azon szakmagyakorlási monopóliumával, amely elsősorban a megelőző feltárások területén a beruházók, valamint az ásatók között i szerződéskötés során érvényesül. A jelenlegi szabályozás szerint a területileg illetékes múzeummal kötelező szerződni a feltárásra és a leletek elsődleges konzerválására. Monopolhelyzetükkel visszaélve a múzeumok csökkenő költségvetésük pótlása céljából használják ki e helyzetet. Megoldás lenne az ásatási tevékenység piacosítása, de ehhez szükség lenne a régészek kvalifikációjára is, úgy, ahogyan ez az építészeknél is létezik. Korábban már szóltam arról is, hogy gyakorlatilag a föld alatt rejlő, eddig föl nem fedezett régészeti leletekről, valamint szűkebb és tágabb együtteséről a törvény elsődlegesen lemond, ezért ezt a problémakört sem szeretném most újra részletezni. A törvénymódosítási javaslat pozitívumaként említhetjük a 77. § (1) bekezdését, amely s zerint régészeti park csak régészeti leletek bemutatására hozható létre. Ugyancsak pozitívuma ennek a javaslatnak az is, ahogy a tudományos munka erőteljesebb hangsúlyozása a műemlékvédelem, a hivatali feladatok ellátása, valamint a finanszírozás területén megjelenik. Végezetül szeretném röviden pontokba összefoglalni kérdéseinket a módosítással kapcsolatban. Elhibázott volt vagy sem a 2001ben elfogadott, a kulturális örökség védelméről szóló törvény koncepciója? Mi lesz a múzeumok szakmai monopóliumával? Mit kívánnak tenni az eddig még fel nem fedezett, a szakma által mintegy 150 ezerre becsült régészeti lelőhely feltárása, illetőleg megóvása érdekében? Hogyan kívánják biztosítani ezek védelmét, mely a módosítás indoklása szerint elsőrendű közérdek, ám enn ek ellenére nem terjed ki rájuk a törvény hatálya? Honnan kívánnak forrást biztosítani a tartós állami tulajdonban tartandó műemlékek jegyzékében szereplő, de még más tulajdonban lévő ingatlanoknak az állam javára történő megszerzéséhez? Milyen szempontok alapján állították össze a kulturális örökség védelméről szóló törvény mellékletéből levételre javasolt műemlékek listáját; valamint kaptake megrendelést valamely ingatlanokra befektetői vagy politikai körökből? Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az elle nzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (Mandur László) :