Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. május 17 (225. szám) - A helyi önkormányzatok 2005. évi új címzett támogatásáról és az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. tö... - ELNÖK (Harrach Péter): - PICHLER IMRE, az oktatási és tudományos bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
3067 58,6 milliárd forint, ebből a közokt atási ágazat 16,6 milliárddal részesül, ez pedig közel 30 százalék, 28,3 százalék. Tisztelt Képviselőtársaim! Érdemes a beruházások területi lefedettségét is megvizsgálni. A beruházások - természetesen a közoktatás területéről szólok - 15 megyét és a fővár ost érintik, mindössze 4 olyan megye van, amely e tekintetben nem részesül a címzett támogatásokból. A legtöbb beruházás Pest megyére terjed ki, ahol szám szerint 4, Budapesten, Baranya megyében, SzabolcsSzatmár megyében pedig 33 címzett támogatás van. A z államtitkár úrtól is hallottuk azt, hogy Budapest és az agglomeráció területe ilyen szempontból kiemelten fontos. A beruházások több mint egyharmada jut a községekre. Ez mindenképpen pozitív dolog, és ilyen szempontból a kistelepülések közoktatására is k ellő figyelmet fordít az előterjesztés. A közoktatás különböző profiljait tekintve is érdemes megvizsgálni a törvénytervezetet: 4 óvodafejlesztés van, 12 általános iskola, 8 szakközépiskola, és a beruházások között szerepel több kollégiumi rekonstrukció, t anuszodabővítés, napközi otthonos óvoda fejlesztése. Úgy gondoljuk, ez mindenképpen pozitív, hiszen ez a képzési szerkezet széles skáláját érinti. A beruházások összköltségét tekintve, ha megvizsgáljuk azt az arányt, amelyet az önkormányzatok biztosítanak a fejlesztésekhez, ez közel 10 százalék. Az oktatási és tudományos bizottság megtárgyalta a beterjesztett javaslatot, általános vitára alkalmasnak tartjuk. Tisztelt Képviselőtársaim! A 3. számú mellékletben szereplő öt beruházás már folyamatban lévő címze tt támogatásokat tartalmaz, melyeket azért nyújtottak be az önkormányzatok, mert jogszabályi változások miatt kell módosítani a beruházásokat. Mindegyik olyan, amely előremutató, és ilyen szempontból kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy támogassák ezen beruházások módosítását is. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : A bizottság kisebbségi véleményét Pichler Imre képviselő úr ismerteti. PICHLER IMRE , az oktatási és tudományos bizottság kisebbségi vé leményének ismertetője : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogyan az előbb hallottuk, az oktatási bizottság is megtárgyalta a címzett pályázatok 2005. évi előterjesztését, és mi, ellenzéki képviselők 8 ellenszavazat mellett, 1 tartózkod ással nem tartottuk alkalmasnak a vitára. Tisztelt Képviselőtársaim! A címzett beruházások támogatása ez évtől került a területfejlesztésért felelős miniszter hatáskörébe. A törvényjavaslatban szereplő beruházások előkészítése a 2004. évben megkezdődött. A z elmúlt évben az önkormányzatok összesen 393 beruházási koncepciót nyújtottak be, ebből a kormány a szakminisztérium szakértői bizottságai által felállított rangsor alapján 76 beruházás támogatását javasolja a parlamentnek. Időközben, a korábban megítélt támogatások lemondása, illetve visszavonása miatt emelkedett az ez évben új induló beruházásokra rendelkezésre álló összeg, ezért a kormány további két beruházás támogatását javasolja, ezek a szigetvári kórház rekonstrukciója és a pellérdi nyolc plusz négy tantermes általános iskola megépítése. A 78 javasolt beruházás összesen 46 milliárd forint támogatási igényt jelent, amiből az ez évi ütem 4,5 milliárdot tesz ki. A beruházások közül 33 beruházás szolgál oktatási célokat. Sági József képviselőtársam a biz ottsági ülésen elmondta: az elmúlt ciklusban számtalan támadás érte a polgári kormányt azért, mert állítólag mindig maga felé hajlott a keze, s csak azok az önkormányzatok kaptak támogatást, amelyek kormánypártiak voltak. Itt van előttünk ez a törvényjavas lat, és azt látjuk, hogy a helyzet ebből a szempontból nem változott, úgyszólván csak és kizárólag kormánypárti önkormányzatok kapnak támogatást. Nincs az előterjesztésben adat arról, hogy valójában összesen hány pályázat érkezett be, csak a végső eredmény t látjuk magunk előtt. Ez szerintünk súlyos diszkrimináció, emellett semmiképpen nem tudunk szó nélkül elmenni.