Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. május 11 (224. szám) - Mit „teljesített három év alatt a Medgyessy-Gyurcsány-kormány” című politikai vita - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz):
2945 Érdemes néhány szót szólni a Magyar Nemzeti Bank tevékenységéről az elmúlt éveket figyelembe véve. A Fidesz beültette emberét - nem mondom, hogy komisszárját, de emberét mindenképp - a Magyar Nemzeti Bank élére, és azt gondolom, hogy ha az elmúlt évekre vissza fognak emlékezni a vállalkozók, akkor bizony keserves évekre fognak visszaemlékezni, a gazdaság szereplői a mesterségesen magasan tartott kamatok, az export őrök jövedelmezőségüket eltüntető árfolyamok miatt, vagy az államháztartásért aggódók azért, hogy utólag úgy tűnik, hogy fölöslegesen kiadott, százmilliárdokban mérhető az a kamatkiadás, amelyet a nem indokolt lassúság a kamatcsökkentés vonatkozásában okoz ott. Nézzük a kereskedelmi bankok szerepét! Azt gondolom, hogy a gazdaságpolitikát nem támasztotta alá a kereskedelmi bankok kamatpolitikája sem. Azt gondolom, ma már elmondható, hogy a magyar gazdaságban indokolatlan volt a 45 százalékos kamatmarzs, külö nösen annak fényében, hogy a bankok 2004ben milyen nyereségre tettek szert. Csak 2004ben 880 milliárd kamatot fizettünk ki az államháztartásból. Azt gondolom, megspórolható lett volna jó néhány tízmilliárd forint egy együttműködő Magyar Nemzeti Bankkal. Nekem már csak néhány gondolat jutott a végére. Azzal kezdtem, hogy Fidesz fides nulla fides, ne higgy a Fidesznek, akár megfigyelési botrányról beszél, akár brókerügyről. Azt mondják, mindenkinek joga van hülyének lenni. Én azt mondom, mi ne éljünk ezzel. Ismerjük a Kaya Ibrahimféle vállalateltüntetéseket, ami azóta iparággá vált, talán önök is tudják. A jelenlegi kormány egy demokratikus koalíció kormánya, demokratikus, mert mi nem állítjuk, hogy ellenzék nélkül is működik a parlament, sőt jobban szeretn énk, ha az ellenzék vezére néha bejönne a parlamentbe, és itt vitatnánk meg vitás dolgainkat. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Hol van Gyurcsány?) Fidesz fides nulla fides, ne higgy a Fidesznek, mikor demokráciáról beszél, miközben szervezett füttykoncertt el akarja belefojtani a szót az ország vezetőibe állami ünnepeken, miközben nemzetárulónak nevezi a kormányt, mint ahogy én is azt tapasztaltam most. Szerettem volna elmondani, hogy ez nem így van a parlamentben, de engem is jelentősen zavartak a felszólal ásom közben. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm. Most megadom a szót Bernáth Ildikó képviselő asszonynak, Fidesz. BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtá rsaim! A jóléti rendszerváltás jegyében többek között 400 ezer új munkahely, bővülő foglalkoztatás, jóléti jövedelempolitika, új foglalkoztatási formák bevezetése, bővítése, a leszakadó térségek felzárkóztatása, esélyegyenlőség, a nők munkavállalásának elő segítése voltak azok az ígéretek, amelyek a kormányprogramba is beépültek. Nos, nézzük meg, hogyan is valósultak meg az elmúlt három év alatt ezek az ígéretek! A 400 ezer új munkahely helyett közel 300 ezer ma a munka nélküli emberek száma. 3 év alatt 62 5 00 fővel nőtt az ő számuk. Az elmúlt évben újabb 45 ezer ember vált munkanélkülivé. Amióta Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök, azóta a munkanélküliek száma 30 ezerrel nőtt. Ehhez képest a miniszterelnök úr még az ősszel, a kormányváltást követően a következ ő kijelentést tette: az országban nyugalmat látok, növekedést látok, jól működő munkaerőpiacot látok. Ezt mondta ő, miközben a munkanélküliek száma egyfolytában növekedett, és növekszik azóta is. Ez a drámai folyamat 2002 őszén indult el, amikor folyamatos gyárbezárásokról és jelentős létszámleépítésekről, elbocsátásokról értesülhetett az ország. A sajtóban nem volt olyan hét, hogy ne olvashattunk volna erről. Ilyen volt többek között a Dunaferr létszámleépítése, 3500 fő, IBM 3700 fő, Zalaegerszegi Ruhagyár 700 fő, Salamander cipőgyár Bonyhádon 1420 fő, DAM Steel Ózdon 1500 fő, Ajka Kristály 500 fő, Tokodi Üveggyár, salgótarjáni Öblösüveggyár 500 fő, MÁV, posta, Matáv több tízezer ember, és a sort nem folytatom, mert itt állhatnék még körülbelül egy óra hoss zat.