Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. május 11 (224. szám) - Mit „teljesített három év alatt a Medgyessy-Gyurcsány-kormány” című politikai vita - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - KOVÁCS KÁLMÁN informatikai és hírközlési miniszter:
2936 Ezt azért tartom fontosnak elmondani, mert körülbelül a többi állítása is olyan mértékben megtévesztő vagy olyan mértékben valóságos, mint ez az állítása volt. Ami pedig egy másik mondatát illeti - utána természetesen rátérek majd az én mondanivalómra is, csak azt gondolom, hogy ebben a Házban illik erre visszatérni, ha egy exminiszter beszélt a Házban , azt mondta, hogy a nemzetközi szervezetek, intézetek még nem állítják, hogy a magyar kormány valótlan adatokat közölt volna, pedig önök már - azaz a Fidesz - sokszor elmondták útonútfélen, fő leg külföldön. Köszönjük szépen, hogy megpróbálják mindenáron lejáratni a magyar kormányt, különösen külföldön. Nekünk nem ez a célunk, nekünk az a célunk, hogy az elmúlt három évről adjunk itt önöknek számot. Úgy tűnik egyébként nekem, hogy 2002 óta, az a kkori választási vereség óta elhomályosodott tekintetük azóta sem tisztult ki, hiszen azok a számok, amiket mondtak, messze nem felelnek meg a valóságnak. Ha megengedik, egypár mondatot mondanék arról, mi történt a modernizáció területén Magyarországon az elmúlt három esztendőben. Gyökeres változás történt. 2002ben azzal összegezhettük Magyarország helyzetét a modern társadalmak helyzetében, hogy bizony hátul kullogtunk, elfutott mellettünk a változás még Európában is. Későn született meg és korszerűtlen t örvényt hoztak a hírközlés területén, ezért nem bejöttek a versenyszereplők, hanem elhagyták az országot. Nem csökkent a monopolszolgáltató szerepe, hanem erősödött. Nem csökkentek a tarifák ’98 és 2002 között, hanem növekedtek. Amikor az OECD 2002ben átt ekintette az európai országok internet- és telefontarifáit, sajnos meg kellett állapítania, hogy Magyarországon kiugróan magas tarifák voltak, nem a jövedelmekhez képest, hanem az európai árakhoz képest. (Egy hang a Fidesz soraiból: Most olcsóbb?) Ezzel sz emben mi történt az elmúlt időszakban? Először is a versenyképes Magyarországnak a XXI. század infrastruktúráját kezdtük el megépíteni, hiszen a XXI. század kihívása az információs társadalom, a tudásgazdaság. (Lengyel Zoltán: Kakaó a számítógépben!) Olcsó bb lett a szolgáltatás. Igen, képviselőtársaim, homályos tekintetük és a tények ellenére: igen, olcsóbb lett! (Közbekiáltás a Fidesz soraiból: Mi van az érettségivel?) 2002 és 2004 között a mobiltarifák nominálértékben - infláció nélkül, nominális érté kben - 32 százalékkal csökkentek, 32 százalékkal csökkentek! A vezetékes tarifák percdíja 6,5 százalékkal csökkent, a széles sávú internettarifák átlagos díja 25 százalékkal csökkent, de a legkedveltebb két nagy kategória a lakossági kategóriák körében 4041 százalékkal csökkent. Az internetelőfizetők száma 740 ezerre nőtt, a széles sávot használók száma három év alatt a 2002es 14 százalékról ma az előfizetők 51 százalékára emelkedett. Az önök idejében összesen újabb 80 települést sikerült bekapcsolni a s zéles sávú magyar hálózatba. A mi időnkben már idáig 2 ezer fölött van a települések száma, és szeptemberre 2530 települést fog elérni a XXI. század infrastruktúrája. A közösségi internethozzáférési pontokban 2200 működő és 500 szeptemberig vagy novemberi g internetet kapó eMagyarország pontot hoztunk létre. Az internethasználat a webaudit szerint 2002ben még csak 537 ezer napi látogatószámot mutatott, ma 1, 1 milliót. Több mint megkétszereztük. Az oldalletöltést több mint meghá romszoroztuk. Az akkori 20 millióval szemben most 65 milliónál tart a napi oldalletöltések száma. Bekapcsolódtunk az európai uniós forrásokba. Az önök idejében, az NFT Iben nem is szerepeltek informatikai fejlesztésekre megpályázható források, célkitűzésk ént sem jelentek meg. Mi módosítottuk a nemzeti fejlesztési terv első szakaszát, és ma, mondhatom, 37,5 milliárd forintnyi uniós támogatási igényre történt sikeres pályáztatás, ebből 40 százalékban már szerződéskötésileg is lekötött forrásokról van szó. Ho gyan értük el ezt? Úgy, hogy szemben önökkel, mi versenytörvényt hoztunk. Olyan törvényt, amely megnyitotta a versenyt Magyarországon. Ennek következtében új szolgáltatók jelentek meg. Mert nem lehet valótlanságokat állítani folyamatosan például erről a pi acról. Ez a piac európai