Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. május 11 (224. szám) - Mit „teljesített három év alatt a Medgyessy-Gyurcsány-kormány” című politikai vita - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár:
2937 léptékkel mérve is versenypiaccá vált. A harmadik generációs technológia igenis idén már mint az új mobiltechnológiai szolgáltatás el fog indulni. És amilyen meglepetést hozott az európai összehasonlításban is két technológia előre törése, hiszen az európai összevetésben is a kábelszolgáltatások területén csak három országban van internetszolgáltatás, az egyik Magyarország, európai összevetésben is az internettelefon területén pedig egyetlen olyan ország van, amelyiknél az a feltétel ezés, hogy akár 50 százalékos mértéket is elérhet az üzleti piac területén, és ez ma Magyarország. (Lengyel Zoltán: A kakaóról beszélj!) (11.20) A jogszabályi feltételekben nem olyan törvényeket hoztunk, amelyek inkább propagandisztikusak voltak, de teljes íthetetlenek, hanem ha kellett, visszanyúltunk, és módosítottuk az elektronikus aláírásról vagy kereskedelemről szóló törvényt, hogy elindítsuk újra a piaci folyamatokat. Európai szinten is kiemelkedő, 11,6 százalékos növekedés történt tavaly az informatik ai piacon. Ezt nem én állítom, hanem az Európai Unió. A piac értéke az 1,9 milliárd eurót érte el, 15,8 százalékos volt a hardverpiacforgalom növekedése, és Európában vagy nemzetközi szinten is kiemelkedően, 28,8 százalékos volt a helyi hálózati hardverek piacának növekedése. Az Unió rakéta sebességűnek minősítette. Ennyit arról, hogy vajon 20032004 a modern technológia területén sikert hozotte Magyarországon. Ez persze az alap. Ha nem olyan mélyről indultunk volna 2002ben, akkor talán ma arról lehetne beszámolni, hogy az a célkitűzés, hogy Magyarország legyen egy regionális tudásközpont, hogy a magyar internettartalmak és elektronikus szolgáltatás már kézzelfogható és elérhető cél legyen az állampolgárok számára, nem lenne egy kicsit még távolabbi, kéthárom éves célunk, hanem már megvalósult volna. Ehhez persze például a 2002ig terjedő időszakban nem ellenpropagandát kellett volna kifejteni, hiszen ne felejtsük el, hogy akkor kormányzati körből, miniszteri székből vagy az ORTT elnöki székéből még az ha ngzott el, hogy az internetet 80 százalékban arra használják az emberek, hogy pornóképeket nézzenek. Egy olyan társadalomban, amelynek a modernizációra kell felkészülni, nem ez a szalonképes beszéd. És örülök annak, hogy az elmúlt három év legnagyobb eredm énye, hogy ma Magyarországon az internettel kapcsolatban már az idős korosztály és a nem aktív korosztály körében is pozitív, nyitott az álláspont, és mindenki szeretné ezt az új technológiát minél hamarabb megismerni. (Varga Mihály: Lásd érettségi! - Leng yel Zoltán: Nyitott, mint az érettségi. Hajrá SZDSZ!) Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Most kétperces felszólalások következnek. Elsőként megadom a szót Katona Tamás államtitkár úrnak. DR. KATONA TAMÁS pénzügy minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A mai vitanapnak természetesen az a célja, hogy a kormány tevékenységéről vitázzunk, és helyes, ha az ellenzék felveti az aggályait, elmondja a kritikáját. Az azonban kevéssé hely eselhető, azt hiszem, hogy a tényektől ilyen módon elrugaszkodnak. Ha a tényeket nem tartjuk tiszteletben, akkor nem lehet értelmes vitát folytatni. Amit Áder képviselő úr mondott, majd Varga képviselő úr, megdöbbentő - egyszerűen az alapvető tényeket sem veszik figyelembe. (A Fidesz soraiból: Na!?) Az attól még hazugság (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nem lesz gázáremelés!) , ha egy részadatot kiragadnak, és ebből ítélkeznek. (A Fidesz soraiból: Például?) Nézzük meg, hogyan alakult az életszínvonal! Lehet, hogy az önök közérzete rossz, ezt én elfogadom, sőt megértéssel fogadom, de attól még az ország helyzete javult, az életszínvonal lényegesen javult. (A Fidesz soraiból: Nem javult! - Közbeszólások a Fidesz soraiból.) 24 százalékkal nőtt a reálkereset, és e rre nem lehet olyan részadatot mondani (A Fidesz soraiból: KSH!) ,