Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. május 3 (221. szám) - A budapesti agglomeráció területrendezési tervéről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - HADHÁZY SÁNDOR (Fidesz):
2658 zöldfelületének a növeléséhez, a jó levegőhöz, akkor ezt Budapesten belül is meg kell követelni, és ebben a törvényben semmiféle utalást erre nem kapunk. A harmadik nagyon fontos kérdés, amelyről említést tesz a törvény és nagyon he lyesen, ez a vízbázisvédelem, de hangsúlyozottabban kell erre kitérni véleményem szerint, hiszen a XXI. századnak az egyik kincse lesz a víz. Azok az agglomerációs települések - gondolok akár a Szentendreiszigetre, de akár a Budaihegységben lévő települé sekre , akiknek kötelességük, feladatuk óvni Budapest vagy a környék vízbázisát, igazából ebből vissza nem kapnak, pedig fontos feladatuk van, legalább olyan fontos, mint a zöldfelület biztosítása szempontjából sok agglomerációs településnek. Kérdés az, h ogy ki támogatja ezeket a településeket, hogy adott esetben megoldják a szennyvíztisztításukat, a csatornahálózatukat és egyebeket. Ha nem kapnak külön támogatást, milyen módon védhetik és védik meg a vízbázist, ami - még egyszer mondom - a XXI. század egy ik legfontosabb feladata? Befejezésül: a legutóbbi vitákban Keller szocialista képviselőtársunk azt mondta, hogy ez nem az életminőség javítását szolgáló törvény. Ez igaz, de azt kell szolgálnia, és sajnos sokszor ez a törvénytervezet nem tükrözi az életmi nőség szolgálatát. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm. Megadom a szót Hadházy Sándor képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából. HADHÁZY SÁNDOR (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök asszony. T isztelt Ház! Az előző vitanapon azt hangsúlyoztam, hogy ez a törvénytervezet szükséges ugyan, de önmagában nem megoldás a térség problémáira. Nem megoldás azért, mert csak tiltásokat, korlátozásokat tartalmaz, ugyanakkor nem rendel a különféle fejlesztések hez, amelyek a törvénytervezetben is részben megtalálhatók, megfelelő forrásokat annak érdekében, hogy ezek egyáltalán megvalósíthatók legyenek. Különösen figyelemre méltó az, hogy például az egyik melléklet fölsorolja a gyorsforgalmi úthálózat elemeit és a településeket összekötő tehermentesítő elkerülő utakat és egyéb közlekedési fejlesztési terveket, de ezeket nem rendezi időrendbe, nem ütemezi, és nem rendel hozzá megfelelő forrásokat. (14.30) Tisztelt Országgyűlés! Ha ilyen formában fogadjuk el ezt a t örvényjavaslatot - nyilvánvaló, hogy a kormányzati többség keresztül fogja ezt tuszakolni, erőszakolni az Országgyűlésen , szeretném elmondani, nem lesz használható és nem lesz jó törvény, ettől az alapvető problémák nem fognak megoldódni, és nem fog a té rség egyről a kettőre jutni. Nyilvánvaló, hogy amikor az általános vitára bocsátásról döntöttünk, akkor okkal nyomtuk meg a nem gombot. Okkal nyomtuk meg azért, mert módosító javaslatokkal sem lehet használhatóvá tenni ezt a törvénytervezetet. Ennek ellené re megpróbálunk néhány módosító javaslatot benyújtani, és most ezekre a módosító javaslatokra szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét. Az elmúlt alkalommal is elmondtam, más képviselőtársaim is hangsúlyozták azt, hogy a kiinduló adatokban komoly hibák vannak. Magyarul, amit az egyes települési önkormányzatok a szerkezeti terveikben már 1997ben és azt követően megállapítottak és elfogadtak, ezek a változások nem jelennek meg a törvénytervezet mellékleteiben a térképeken. Ha a kiindulási adatok rosszak, akkor nem lehet jó törvényt alkotni. Néhányra szeretném felhívni a figyelmet, tisztelettel. Ilyen például a Pomáz város területén található honvédelmi és katasztrófavédelmi területek kérdése. A módosító indítványom arra irányul a város vezetőivel egyeztete tt formában, hogy ezeket töröljük a mellékletből, hiszen nem valós tényeket tartalmaznak. Ugyanígy javasolom törölni Szentendre lőtér területét mint honvédelmi kijelölt területet, valamint Szigetmonostor honvédelmi területét is. A szentendrei lőtér évek ót a, sőt évtizedek óta komoly problémát okoz a helybelieknek, nem tudnak nyugodtan aludni az éjszakai gyakorlatok miatt. Éppen ezért javasolom, hogy ezt a területet