Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. május 3 (221. szám) - „Az Apró-Gyurcsány érdekkör privatizációból, állami megrendelésekből, illetve állami hitelekből történő meggazdagodásának titkairól” címmel vizsgálóbizottság létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - MÁRTON ATTILA (Fidesz):
2655 arra hivatkozott, hogy ki közszereplő, és ki nem közszereplő. Ha a jelenlegi miniszterelnök felesége nem közszereplő, ha a jelenlegi miniszterelnök an yósa nem közszereplő - annak ellenére persze, hogy tudjuk, mind a ketten töltöttek be állami pozíciókat, az egyik helyettes államtitkári besorolásban volt, a másik egy nagy állami vállalat igazgatóságát vezette még a közelmúltban is, de ettől tekintsünk is el, mert ezek már részletkérdések , akkor mitől közszereplő a volt miniszterelnök felesége? Ha ezt az ellentmondást Wiener képviselő úr, ön vagy bármelyik szocialista képviselő fel tudja oldani, akkor természetesen támogatjuk ezeket a módosító indítványo kat. De úriember tutira nem fogad, ezért most nem ajánlok fogadást önöknek, hogy ezeket a módosító indítványokat így nem tudjuk támogatni. (Taps az ellenzéki oldalon.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Megadom a szót Márton Attila képviselő úrnak, a Fidesz képvise lőcsoportjából. MÁRTON ATTILA (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Kísért a múlt, és a szelleme időnként bebekopogtat. Ha végignézünk ezeken a módosító javaslatokon - s most nyugodtan mondhatom 1től 10ig bármelyiket , és megnézzük az előterjesztők neveit, akkor azonnal világossá válik, hogy miért így vezettem fel a hozzászólásom. Biztosan emlékeznek még rá, hogy az előző ciklusban volt egy Dunaferrvizsgálóbizottság, amelynek Csiha képviselő asszony is tagja volt. Nagyon sajnálom, hogy a képviselő asszony most nincs itt, különösen azok után, hogy tíz módosító javaslatot nyújtottak be. Ha valaki előveszi a Dunaferrbizottság jegyzőkönyveit, abból lényegében mást sem fog kiolvasni, mint azt, hogy nevezett képviselő asszony h ogyan és milyen módon próbált mindent megtenni annak érdekében, hogy minél nehezebben lehessen felderíteni, hogy annak idején egy bizonyos privatizációs ügyben kinek milyen szerepe volt. Teljesen egyetértek ellenzéki képviselőtársaimmal abban - ami elhangz ott , hogy az MSZPnek és az MSZPs képviselőknek az a taktikájuk, hogy rendben van, névben csináljunk egy vizsgálóbizottságot, de a lehetőség szerint már a legeslegelején próbáljanak meg mindent megtenni azért, nehogy a vizsgálat bármiféle olyan eredmény re vezessen, ami önöknek kellemetlen. Ugyanez volt a helyzet, tisztelt képviselő úr, a Dunaferr ügyében is. Tessék megnézni! Akkor az egy haldokló, az összeomlás szélén álló cég volt, amihez az önök politikája vezetett oda, és az önök különböző pozíciókba juttatott emberei, ma meg egy 10 milliárd forint körüli rekorderedménnyel záró cégről van szó azért, mert az új tulajdonos érdekes módon levagdosta azokat a csápokat, amelyeket vizsgálni akartunk, hogy hogyan is kerültek oda. Tehát volt takargatnivaló bőve n. És most mi a helyzet? Pontosan ugyanez. Azt látjuk, hogy önök és az önök képviselői már most mindent megtesznek azért, nehogy véletlenül olyan dolgok kerülhessenek terítékre - akárcsak úgy, hogy az érintettek a bizottság elé behívásra kerülnek , nehogy véletlenül nyilvánosságra kerülhessenek azok az ügyletek, amelyek önöknek bármilyen módon kellemetlenséget okozhatnak. Szijjártó képviselő úr az előbb a két javaslatot összevetve világosan elmondta, hogy mi a különbség a kettő között. Szinte szó szerint m egegyeznek a kérdések, csak a nevek vannak kicserélve. S mit tesznek önök? Mivel kellemetlen önöknek, hogy esetleg majd számot kell adni a miniszterelnök úr különböző ügyleteivel kapcsolatosan, ezért már most mindent megtesznek azért, hogy a bizottság felá llítása előtt olyan helyzetbe hozzák azokat a képviselőket, akik a bizottság tagjai lesznek, hogy még véletlenül se tudjanak érdemi munkát végezni. Azt lehet mondani, tisztelt képviselő úr, hogy masszírozzák a levegőt, és majd elmondhatják, hogy a dolog ki pipálva, mert támogattuk egy vizsgálóbizottság létrehozását. Csak éppen - s jó, ha a közvélemény ezt előre tudja - önök már most mindent megtesznek annak érdekében, hogy ez a vizsgálóbizottság - még akkor is, ha esetleg megszavaznák, hogy létrejöjjön - vél etlenül se végezhessen érdemi munkát. Mind a tíz módosító javaslat - most bármelyikről beszélhetnék - azt a célt szolgálja, hogy a dolgok érdemi