Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. április 26 (218. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP):
2388 rendőrtábornok, helyettes államtitká r vagy a belügyminiszter asszony férje, akkor a rendőrség nem töri magát azért, hogy ezeket az urakat is megvizsgálhassa? Mikor lesz már Magyarországon is végre törvény előtti egyenlőség? (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : A kormán y nevében Juhász Gábor belügyminisztériumi politikai államtitkár úr kíván válaszolni. Megadom a szót. JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselő Úr! Részben úgy van, ahogy ö n mondja, nevezetesen, hogy nagyon furcsának találom, hogy ön jogász létére egy nagyon komoly bűncselekményekkel megvádolt ember vallomásából idéz, amelynek a megalapozottsága ma nem bizonyított. Ugyanakkor azzal véli bizonyítottá tenni, hogy azt a pecséte t emlegeti rajta hitelesként, amit a vádlottat kihallgató ügyész ütött erre a papírra. Szeretném mondani, hogy ezért a megközelítéséért az Ügyvédi Kamarában nemigen veregetnék meg az ön vállát. Ami a miniszter asszonnyal kapcsolatos ügy összemosását illeti , hadd mondjam el, én úgy értékelem, hogy ön szándékosan, gyakran elhangzó módon, megalapozatlan hangulatkeltést folytat a miniszter asszonnyal szemben, amelyet különben előre kitervelt módon, jelentős erőfeszítéssel, nagy nyilvánosság előtt, különös kegye tlenséggel, mondhatnám, élvezettel követ el. (9.10) Nézze, parlamenti képviselőként szíve rajta, hogy hogyan végzi ezt a nagyon hálátlan, esetenként gyomorpróbáló feladatot, de úgy gondolom, hogy csak egyet tehetünk: világosan vissza kell utasítani minden ilyet, amit ön ebben az ügyben folytat. Ami Ferenczi tábornok hírbe hozását illeti, szeretném önt felvilágosítani arról, hogy nem az történik, amit ön mond, miszerint nem vizsgálja senki, hanem az történik, hogy megvizsgálták, és idézem önnek: “A Kulcsár A ttila vallomásával érintett rendőrök közül dr. Ferenczi László, az országos rendőrkapitány helyettese, bűnügyi főigazgató ellen az ügyben nyomozás nem folyt, jelenleg sem folyik, vele szemben bűncselekmény elkövetésére utaló adat nem merült fel.” Ezt mondj a a legfőbb ügyész, annak az ügyészségnek a vezetője, akire való hivatkozással ön próbálja hitelesíteni egy nyilvánvaló módon többmilliárdos bűncselekményt elkövető ember vallomása kapcsán keletkezett adatokat. Tehát, tisztelt képviselő úr, azt kell mondan om, hogy abban az esetben, ha - mondjuk - ön libatenyésztéssel foglalkozna, és ez lenne a szakképzettsége, akkor ez egy normális, elfogadható és itt a parlamentben talán emberi alapon méltányolható hozzászólás lenne. (Dr. Kosztolányi Dénes: Magát hívják Ju hásznak!) Ugyanakkor jogász létére, azt hiszem, ez a fajta meglehetősen furcsa politikai aknamunka, amit folytat, sem az ön dicsőségére nem válik, sem annak a pártnak a dicsőségére nem válik, akinek a mezében ezt a tevékenységet végzi. Köszönöm szépen a fi gyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban. - Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiból. - Tóth István: Védd a belügyminisztert! Még van két heted! - Dr. Kosztolányi Dénes: Ezt a pökhendiséget még a gyorsírók sem tudják lejegyezni.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Tisz telt Országgyűlés! Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett TataiTóth András frakcióvezetőhelyettes úr, MSZP. TATAITÓTH ANDRÁS (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ha képviselőtársaim elcsendesednek, akkor talán egy valósá gos kérdésről is lehet a Magyar Országgyűlésben beszélni, nevezetesen: a kistelepüléseken élő, kisiskolába járó gyermekek helyzetének, iskolai ellátásának a javítására megszületett döntésről.