Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. április 20 (216. szám) - Az ülésnap megnyitása - „Gyurcsány-bizonyítvány: EU elégtelen!” címmel politikai vita - ELNÖK (Mandur László): - VERESS JÓZSEF, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára:
2212 (14.40) Aztán van egy másik szám, a 15 ezer milliárd. Ez az a következő nemzeti fejlesztési terv, amelynek a kidolgozása jelenleg folyik, amely - hogy egy picit jobban érzékelhető legyen - naponta 4 milliárd forintnyi fejlesztési forrást fog jelenteni Magyarország számára. Ez tisztelettel, egy közepes magyar város, mondjuk, Szarvas teljes éves költségvetése. Teljesen egyetértek Herényi képviselő úrral és másokkal, ezért nagyon fontos az a párbeszéd, amely egyébként folyik, és amelyet szeretnénk kibővít eni, amelynek keretében az ellenzéki képviselőkkel együtt szinte hétről hétre folyik az egyeztetése a következő nemzeti fejlesztési tervnek, és amely valóban egy teljesen új szakaszt kell hogy jelentsen, igaz, hogy csak 2007től. Nos, ha azt kérdezik, hogy hol tartunk a végrehajtásban: az a bizonyos egységes monitoring és irányító rendszer, az EMIR azt mondja a mai napi számok szerint, hogy 17 700nál több beadott pályázatból 3504 megkötött szerződéssel 179 milliárd forintnyi összegről kifizetve 10 milliárd forintnál tartunk. Ez azt jelenti, hogy használjuk fel folyamatosan azokat a forrásokat, amelyek beérkeztek az országba. Ugyanis ne felejtsük el az eljárásrendet sem: először az önrészt kell kifizetniük a pályázóknak, és utána számla ellenében megkapják a z európai uniós részt. Ez az eljárásrend, ez mindegyik tagországban ugyanígy működik. Ne lepődjünk meg tehát, Magyarország esetében is ugyanezt az eljárásrendet kell alkalmaznunk. Egyébként - ahogy már elhangzott - 800 települést érint eddig a beadott pály ázatok sikeres végrehajtása, 25 ezer új munkahely létrehozásához jelent segítséget a beadott és sikeres pályázatok sora, és 56 ezer állás megőrzéséhez nyújt szintén segítséget. A kohéziós alapban egyébként az eddigi sikeres programok keretében 1,8 millió e mber életkörülményeit lehet javítani. Nos, ezek az eredmények, amelyekről mi számot tudunk adni, és természetesen arról is számot tudunk adni, hogy egy év után a kormány áttekintette a pályázati rendszert, és önkritikusan megállapította, hogy bizony van ra jta mit javítani. Több dokumentumot fölöslegesnek talált, ezeket törölte az előre beadandóak közül, ezen túl 25 százalékos előleg kifizetésére tette meg a szükséges lépéseket, és - ahogy elhangzott - biztosította annak a lehetőségét is, hogy amennyiben val aki szabálytalanul kívánná felhasználni az uniós pénzeket, akkor ez adóként behajtható legyen, tehát a mérleg mindkét serpenyőjében megtette a szükséges lépéseket. Elhangzott az, hogy a pályázatelőkészítő alap vajon mennyiben jó és mennyiben nem jó. Nos, szeretném megkérdezni önöktől: vajon egyetérteneke azzal, hogy az európai uniós források fő feladata az, hogy a kevésbé versenyképes cégeket, a kevésbé versenyképes térségeket és civil szervezeteket is segítse abban, hogy versenyképesebbekké, tapasztaltab bakká, gyorsabban fejlődőkké váljanak? Ez természetesen költői kérdés, hiszen ez az alapvető feladata ezeknek a forrásoknak, és ezért sikerült többéves előkészítés után létrehozni azt a pályázatelőkészítő alapot, amelynek pontosan az a feladata, hogy olya n pályázók, akik saját erejükből nem biztos, hogy fel tudnának készülni a szükséges pályázati dokumentumokkal és egyéb lépésekkel, nos, ők meg tudják tenni a pályázatok előkészítéséhez szükséges lépéseket, és ehhez is kapjanak támogatást. Még egy pontosítá st engedjenek meg: elhangzott itt az, hogy vajon az ez évi egyenleg hogyan alakul. Nos, miközben az hangzott el, hogy ebben az évben nem lesz már előlegkifizetés, szeretném hangsúlyozni, hogy míg az előző évben 10 százalékos előleget kapott az ország a meg kötött szerződéseknek megfelelően, ez évben 6 százaléknyi összeg fog garantáltan beérkezni, és nagyon bízom abban, hogy közben a pályázatok elbírálása olyan fázisba jut, hogy ennek az előlegnek a lehívása is megkezdődhet már ebben az évben. Egyébként hadd mondjam el önöknek azt, hogy ahhoz, hogy ezt a munkát el tudjuk kezdeni, több mint kétezer ember foglalkoztatásával működő intézményrendszert kellett részben átalakítani, részben kialakítani. Ez azért is fontos, mert jelenleg azon dolgozunk, hogy a követke ző szakaszra, amely 2007ben kezdődik, és ahogy említettem, ismét közel tízszer ekkora összeg felhasználását kell majd hogy biztosítsa, rendelkezésre álljanak azok a kiképzett, a feladataikat jól ismerő kollégáink, akik majd ezt az újabb lépést meg tudják tenni, és garantálni tudják, hogy a megfelelő pályázati