Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. április 18 (214. szám) - Az adókról, járulékokról szóló törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz):
1954 Az első szakaszban alapvetően a személyi jövedelemadó törvény módosítását szükséges megtárgyalnunk. (19.00) Én mindjárt az önök figyelmébe ajánl om az ajánlás 1. sorszáma alatti, több képviselőtársammal benyújtott módosító javaslatomat, amely a tanulók iskoláztatási költségeivel kapcsolatos kedvezményt taglalja. Ez a kedvezmény ez egy teljesen új adókedvezmény lenne, azoknak a családoknak kedvezne, amelyeknek jelentős az iskoláztatási költségük a gyermekükkel kapcsolatosan, és jövedelemmel rendelkeznek, illetve adót fizetnek, és ezáltal egy újabb kedvezményt vehetnének igénybe, ami maximum 50 ezer forintot jelentene az adott család számára. Javaslom a kormánypárti képviselők figyelmébe, annak ellenére, hogy az előterjesztő, a ma már nem regnáló pénzügyminiszter úr nem támogatja, ennek ellenére javaslom, hogy támogassák ezt a javaslatot. Ugyanúgy a 2. számú javaslatot is, bár a kormánypárti oldalon el ég eltökéltek a tekintetben, hogy a meglévő lakástámogatási, otthonteremtési támogatási rendszert szétverjék, ennek az egyik pontja az, hogy az adókedvezményt jelentősen szűkítették 120 ezer forintra évente. Ez a javaslat egyértelműen visszaállítaná az ere detileg hatályban lévő javaslatot, amíg önök nem vették át a kormányzást, ami arról szól, hogy 240 ezer forintra emeljük vissza a lakástámogatás adókedvezményét. További, személyi jövedelemadóval kapcsolatos módosítás, hogy most bejött január 1jétől korlá tként, hogy 8 millió fölött már nem lehet igénybe venni a családi adókedvezményt, ezen szeretnénk a 3. sorszámú javaslatunkban módosítani. További javaslat az Országgyűlés elé - de ez már a társaságiadótörvényt módosítja - a 8. sorszámú, ezt ajánlom figye lmükbe, mégpedig a helyi adókról szóló rendelkezés szerint a helyi iparűzési adó tekintetében a helyi iparűzési adó összegét száz százalékban lehetne a jövőben levonni a társasági adónak az alapjából. Egyébként ezen irányú elképzelésünket az adóreformbizo ttság, illetve más szakemberek is támogatták. Szeretnénk elérni, hogy a társaságiadótörvényben - és ezt a 11. számú módosító javaslattal ajánlom figyelmükbe - a százmillió forint árbevételt el nem érő mikro- és kisvállalkozásoknál a társasági adónak a mér téke 50 százalékkal csökkenjen, tehát 8 százalékra a mostani 16 százalék helyett. Egyébként ilyen irányú javaslatot az adóreformbizottság is tett, de nem árbevételarányosan határozta meg, hanem úgy tudom, hogy az adóalap tekintetében tett hasonló kedvezm ényeket. Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnos, eléggé korlátozott az idő, hiszen nyolc perc áll mindössze rendelkezésre, és ebben a vitaszakaszban elég sok módosító javaslatot benyújtottunk, tehát sajnos nem tudom mindet részletesen indokolni. Ezért azt javas lom általában a módosító javaslatok tekintetében, amit a Fidesz képviselőcsoportja nyújtott be, hogy fontolják meg mégis, hogy valóban akarnake adóterhet vagy járulékterhet csökkenteni, vagy csak beszélnek róla. Ma is kiderült a parlamentben, hogy Gyurcsá ny Ferenc márciusban megígérte, van ez a kompenzációs rendszer az üzemanyagok tekintetében, hogy a jövedéki adó, ha 250 forint fölé megy az üzemanyagár, akkor kompenzálva lesz. Ezt megígérte a rádióban március 22én, erre itt vagyunk a parlamentben, meg ak arom tőle kérdezni, hogy most ez igaz vagy nem igaz, és erre nem jön be, a gazdasági miniszter úr meg egyértelműen azt mondja, hogy nincs szándékukban 260 vagy 280, vagy 300 forintos (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) üzemanyagárn ál sem a jövedéki adót csökkenteni. Na, ez így nem mehet tovább! Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Megadom a szót Domokos László képviselő úrnak, a Fideszből. DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tálla i András képviselőtársam előzetesen már jelezte azt, hogy a Fidesznek nagyon komoly adócsökkentő módosító javaslatai vannak, és azok képviselői módosító