Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. április 18 (214. szám) - Domokos László (Fidesz) - a pénzügyminiszterhez - “Naponta milliárdokkal nő az állam adóssága, de a kormány szerint minden rendben” címmel - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár:
1891 Tisztelt Államtitkár Úr! Tessék rendbe tenni a költségvetésüket! - olvasható ki az uniós pénzügyminisztereket tömörítő tanácsnak, az Ecofinnek a k özleményeiből, amelynek egyébként a magyar pénzügyminiszter is tagja. Gyökeres gazdaságpolitikai fordulatra van szükség - mondta néhány héttel ezelőtt a szocialisták és az SZDSZ által oly elismert Bokros Lajos. De nálunk, legalábbis a kormányoldal szerint minden rendben van, a dolgok jó irányba haladnak, mondják önök, az EU is csak azért marasztal el minket, és folytat eljárást ellenünk a hatalmas hiány miatt, mert nincs tisztában a helyzettel. Csak a pár hónappal ezelőtti eseményekről tud, az azóta megtett lépésekről már nem. Ezt az érvet ugyan némiképp gyengíti, hogy már nem az első megrovást kapja a magyar kormány és rajta keresztül hazánk, de Gyurcsány Ferencet és Kuncze Gábort nem zavarja ez. A kormányoldalt az sem zavarja, hogy a kormányváltás óta immá ron majd 4000 milliárd forinttal megnövelte hazánk adósságát, még trükközéseik és bűvészmutatványaik ellenére is. Hogy mekkora ez az összeg? Gondoljunk csak arra, hogy már ennek a negyedéből az összes kórházat fel lehetne újítani, egy rendelőintézetet sem kellene becsukni, sőt valamennyit tatarozni lehetne. Korszerű műszereket vásárolhatnának az orvosok, ingyenes lehetne valamennyi gyógyszer a családoknak és a nyugdíjasoknak, minden magyar állampolgárnak. A kormány egyre kevésbé ura a helyzetnek. A beszéden és a különféle trükkökön, bűvészmutatványokon kívül semmire sem futja a szakmai hozzáértéséből, ezért ma megtudhattuk: menesztik a hűséges kettes számú pénzügyminiszter urat, és jöhet a hármas számú. A FideszMagyar Polgári Szövetség a helyzet komolyságár a tekintettel közzétette a www.fideszfrakcio.hu nevű honlapon az államadósság folyamatos növekedését. Mindenki láthatja, hogy bizony másodpercenként százezreket ugrik. Csak az elmúlt két hónapban több mint 588 milliárd forinttal nőtt hazánk adóssága, ebből bizony 294 kilométer új autópályát lehetne építeni. A helyzet komoly, a baj nagy, mert az autópályák építésének finanszírozása, az igen kétes hazai PPP, azaz az álcázott kormányhitelforma, az államadósság ijesztő mértéke nemcsak a jelen, hanem a jövő gene rációját is eladósítja. Kérdéseim a következők: miért dugja a kormány a homokba a fejét? Miért nem állítja meg a gyors ütemű eladósodást? Miért gondolja azt, hogy az Európai Unió sokadjára sem kellően tájékozott Magyarország pénzügyi helyzeté vel kapcsolatban, s így figyelmeztetéseit sem kell komolyan venni? Miért elégedett ennyire munkájával, miután az államháztartási hiány márciusra elérte az egész évre tervezett mérték majd 50 százalékát? Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Az interpellációra Katona Tamás államtitkár úr, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára válaszol. (14.50) DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisz telt Képviselő Úr! Egyetértek önnel abban, hogy a gazdaságpolitikai helyzet komoly dolog, és ezzel illik komolyan foglalkozni. Ön hivatkozott most arra, hogy valamilyen adósságszámlálót működtetnek az egyik honlapon, és ebből lehet következtetni arra, hogy hogy alakul az adósságállomány. Szeretném megjegyezni, hogy pénteken az önök pártelnöke azt mondta, hogy a Magyarország számítógép lefagyott, és ezért újra kell indítani. Úgy látszik, ez a rendszergazda eltévesztett valamit, a Fidesznél, úgy látszik, a sz erver az, ami lefagyott, és nem a Magyarország gép. Ez nagy különbség! (Moraj a Fidesz padsoraiban.) Erre azért hívom föl a tisztelt képviselő úr figyelmét, mert a tényeket illik komolyan venni. Hadd mondjak erre egy példát: ön, úgy látszik, elfeledkezett arról, hogy 1998 és 2002 között 2600 milliárd forinttal nőtt az adósságállomány - 2600 milliárd forinttal! Ehhez képest ebben a ciklusban a tavalyi év végéig 2800 milliárd forinttal. A kettő közötti különbség minimális, de egyébként, ha valóban a gazdaságp olitika szabályai szerint járunk el, és nem az abszolút értéket