Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. április 18 (214. szám) - Domokos László (Fidesz) - a pénzügyminiszterhez - “Naponta milliárdokkal nő az állam adóssága, de a kormány szerint minden rendben” címmel - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás):
1892 nézzük, hanem GDParányosan, tehát a bruttó hazai termékhez viszonyítjuk az államadósság növekedését, akkor tulajdonképpen nem nőtt jobban az államadósság ebben a ciklusban, mint az önök ciklu sában. Egyébként ennek ellenére a kormány határozott célja, hogy a magyar gazdaság felzárkózása egy egészséges, tehát megfelelő egyensúly melletti növekedési pályán folytatódjon. E törekvésnek szerves része a mi fölfogásunk szerint az, hogy az adósságot me gfelelő keretek között tartsuk. Ezért mondtam azt, hogy az államadósságnak nem az abszolút nagyságát, hanem a bruttó hazai termékhez való viszonyát, ahhoz való arányát kell vizsgálni, hiszen reális elemzés csak ebből indulhat ki, de ezt, gondolom, a képvis elő úr is nagyon jól tudja. Ugyanis ha egy országban a gazdasági növekedés megfelelő mértékű, ha az ezt eredményező fundamentumok egészségesek, akkor megengedhető a hitelek felvétele a gazdaság és ezen keresztül természetesen az életszínvonal további fejlő dése szempontjából. A lényeg az, hogy a felvett hiteleket valóban a gazdaság felzárkózását szolgáló beruházásokra fordítsuk, olyanokra, amelyek a következő periódusban megteremtik a törlesztés alapját. Ezért nem felel meg a valóságnak az, hogy az államadós ság csapdába hajszolja az országot. Egyébként az Európai Unió intézményei valóban pontos képben vannak a magyar gazdaságról, és valamennyi tagállam egységesen érvényes szabályok szerint kell hogy eljárjon, eszerint értékelik azt. Csak a rend kedvéért jegyz em meg, mert gondolom, a képviselő úr is nagyon jól tudja, hogy a rendkívüli adósság miatt, illetve az államháztartás növekvő vagy magas hiánya miatt különböző okokból a túlzott deficit eljárás 12 európai uniós tagország ellen folyik, tehát nem csak Magyar ország ellen. Ez egy automatikus eljárás, amely azt vizsgálja, hogy hogyan alakul egy adott országban az államháztartás hiánya. Amit pedig az idei hiányról mondott, képviselő úr, elfeledkezik egy nagyon lényeges tényről: van egy trendhatás, vizsgálni kell az államadósság helyzetét, illetve az államháztartás hiányát, ez csökkenő mértékű, és van egy szezonhatás; az első negyedév nem arról híres, hogy ott kicsi a hiány. Egyetlen példát hadd mondjak: 1999ben az első negyedév végéig 70,6 százalékát érte el a hi ány a teljes évesnek. (Közbeszólások az ellenzéki oldalról.) Köszönöm szépen. Itt kiabálnak egy kicsit a képviselő urak - úgy látszik, idegesek. Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Megkérdezem az interpelláló képviselő urat, elfogadjae az államtitkár úr válaszát. DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Csak jelzem, ha nem vette volna észre, a kapitány elhagyta a hajót. Még az első tiszt küzd, de már derékig vízben áll ő maga is. Ő most ez zel a kétségbeesett kiáltozással megpróbált ’9899es adatokkal valami régi történetet előhozni. De ön állítólag statisztikus is. Mondja meg, kérem szépen, hogy lehet összehasonlítani a ’98. január 1je és 2002. december 31e közötti államadósságot a 2003. január 1je és 2004. december 31e közötti adatokkal, mert ön ezt tette. Hát ez gyönyörű dolog, öt évet két évvel összehasonlítani! Sajnos, ez még itt sem fog menni, kedves államtitkár úr. Lehet, hogy a Statisztikai Hivatalban igen, de ebben a parlamentbe n ez nem elfogadható. Engedje meg azt a kérdést, hogy akkor miért kell egy fokozott privatizációt végrehajtani, még több hitelt fölvennie most az országnak. Erre nem adott választ, ezért sajnálattal nem fogadom el a válaszát. (Taps az ellenzéki oldalon.) E LNÖK (dr. Deutsch Tamás) : A képviselő úr nem fogadta el az államtitkári választ, ezért kérdezem az Országgyűlést, hogy elfogadjae azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)