Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. április 4 (210. szám) - Dr. Csapody Miklós (MDF) - a miniszterelnökhöz - “Mikor kerülhet sor gróf Esterházy János jogi és politikai rehabilitációjára Szlovákiában?” címmel - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. BARÁTH ETELE tárca nélküli miniszter:
1450 más kizárásos, elkülönítési politika ellen fellépett. Így valóban lengyel, francia, zsidó és cseh menekülteket s egített Magyarországra, majd azt követően Nyugatra. Az ő életútja valóban egy mártír életútja. Mint ahogy ön is tudja, már a kilencvenes évek elejétől történtek kísérletek a rehabilitálásra, így MalfattiEsterházy Alice, a mártírhalált halt politikus lánya '93ban megindította a bírósági eljárást. A rehabilitálásra irányuló próbálkozásait azonban a szlovák főügyész visszautasította, hivatkozva az érvényes szlovákiai törvényekre. Éppen ezért sajnos igazán nagy érzelmeket vált ki Esterházy büntetlenségének ki mondása, illetve annak szándéka. A kormány megítélése szerint elsődlegesen a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja politikusainak, illetve az Európai Parlament magyar származású szlovák képviselőinek lehetne ebben most meghatározó szerepe. Ők viszont azt a vál aszt adják informális úton, hogy az ügy felvitelét, elővételét leginkább az segítené elő, ha egy szélesebb körű történészvita alakulna ki, amely egészen oda konkludálhatna, hogy Szlovákiában az érintett törvényeket módosítani lehetne. Köszönöm szépen a fig yelmet. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Válaszadásra megadom a szót a képviselő úrnak. DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Azt én is tudtam, hogy mi a jogi helyzet, és éppen azt kérdeztem, hogy mi a magyar kormány álláspontja eb ben az ügyben. Ha jól értettem, akkor az, hogy passz tovább Szlovákiába, majd a Magyar Koalíció Pártja fog onnan kezdeményezni egy magyar szaktörténész vitát. A szaktörténeti viták lezajlottak. Egy hét évvel ezelőtti monográfia végén olvasható a magyarorsz ági történészek vitaeredménye. Egyértelmű, hogy az ön véleményével és az én véleményemmel megegyező módon Esterházy János nem volt háborús bűnös. Én tehát azt kérdeztem, hogy a magyar kormány, ez itt, a Magyar Köztársaság kormánya hajlandóe lépéseket tenn i a szomszéd állam irányában, amelyik éppen úgy az Európai Unió tagja, mint ahogy mi, és ahol éppen úgy az uniós közös értékek közé tartozik az emberi jogok védelme, a rasszizmus és a kirekesztés elleni fellépés, a kisebbségek és a vallásszabadság védelme. Én nem azt kérdeztem, hogy milyen virtuális lehetőségek vannak, hanem azt, hogy a Magyar Köztársaság kormánya hajlandóe politikai és jogi rehabilitációt kezdeményezni egy olyan európai uniós országban, ahol ugyanaz a bíróság ítélte el és utasította vissz a ezt a rehabilitációt, amelyik '94ben egykori magyar ellenzékieket zárt börtönbe a Husákidőkben. (Taps az MDF soraiból.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Viszontválaszra megadom a szót Baráth Etele miniszter úrnak. DR. BARÁTH ETELE tárca nélkü li miniszter : Válaszomban indirekt módon benne volt, hogy természetesen - függetlenül attól, hogy az európai uniós országról van szó - az adott törvénykezés és az adott törvényhelyek Szlovákia kormányára, illetve parlamentjére tartozó ügyek. Ígérem, meg fo gjuk vizsgálni, hogy diplomáciai úton lehete ezt kezdeményezni. De továbbra is az a véleményünk, hogy miután eddig még aligalig szólalt meg pozitívan ebben az ügyben akár magyar származású, akár szlovák politikus, ebből adódóan igen kicsiny volt vagy ige n kicsiny lehet a remény arra, hogy ez a törvénymódosítás megszületik. Én ezért bizonyos türelmet szeretnék kérni, és továbbítani fogom az ön kérését is. Megvizsgáljuk, hogy milyen diplomáciai lépéseket lehet tenni. Köszönöm.