Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. március 8 (205. szám) - A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (T/10128. szám) általános vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár:
1016 Már ekkor kezdeményeztem azt, 2004. május 5én, hogy akkor ezt értsük v alóban 500 ezer forintnak. Értsük valóban nettó 500 ezer forintnak. Nem lehet vitatéma az a nemzet sportolóinak elismerésekor, hogy ez most bruttó vagy nettó 500 ezer forint, és ha egyszer már az arra legilletékesebb 500 ezer forintot mondott, akkor ne hoz zuk őket méltatlan, méltánytalan helyzetbe. Egyébként ma a bruttó 500 ezer forintos életjáradék havonta 263 ezer forintot jelent körülbelül nettó összegként. Ha ez az összeg nettó 500 ezer forintra változik, az azt jelenti, hogy a költségvetés számára ez é vente a 12 személy esetében 34 millió 128 ezer forint többletkiadást jelentene összesen. Azt gondolom, ez megint nem az az összeg, ami vita tárgyát képezheti. Ha persze hibásan kalkuláltunk, az is benne van a pakliban, de nagyságrendeket valószínűleg nem t évedtünk. Főleg fontosnak tartjuk ezt a lépést annak tükrében, hogy például a Nemzet színésze elismerés is hasonlóan nettó összeget takar. Éppen ezért nyújtottam be azt a törvénymódosító javaslatomat, amely az 1995. évi CXVII. törvényt, ezt a bizonyos szem élyi jövedelemadóról szóló törvényt módosítja. Ebben a javaslatomban azt kezdeményezem, hogy legyen adómentes a sportról szóló törvény alapján a Nemzet sportolója címmel járó életjáradék, a Wesselényi Miklós Sportközalapítvány által folyósított tanulmányi ösztöndíj és sportösztöndíj, valamint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által kiírt pályázat keretében elnyert ösztöndíj. Azt gondolom, tisztelt államtitkár úr, tisztelt képviselőtársaim, hogy ez a javaslat mindenfajta pártpolitika és pártpolitikai megfontol ás felett áll. Éppen ezért volt számomra váratlan, de annál nagyobb öröm, amikor a tegnapi napon kormánypárti és ellenzéki képviselők együtt szavazták meg ennek a kérdésnek a napirendrevételét. Ezt az örömöt még inkább fokozta, hogy a mai napon az ifjúsági és sportbizottság kormánypárti és ellenzéki képviselői egyhangúlag támogatták ezt a törvényjavaslatot. Nagyon remélem, hogy az ifjúsági és sportbizottságban tapasztaltakkal szemben a kormány is mellé áll ennek a javaslatnak, és támogatja ezt a szándékot. Ehhez kérem a kormány, a kormányzó pártok és az ellenzéki pártok segítségét. Azt gondolom, ha ez a törvényjavaslat megkapja a parlament támogatását, akkor végre tettünk egy olyat, amely a nemzet sportolói számára igazán méltóságteljes jelzés volna, méltó a nemzet sportolóihoz és méltó a parlamenthez is. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Megadom a szót Katona Tamás államtitkár úrnak, aki a kormány nevében kíván felszólalni, 5 perces időkeretben. DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi á llamtitkár : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Képviselő Úr! Jó néhány kérdésben egyetértek azzal, amit itt elmondott, többek között azzal is, hogy ön is úgy látja, és ennek külön is örülök, hogy méltó elismerése a sportolóknak ez a k itüntető cím. Ugyanakkor azzal a felfogással, amit a képviselő önálló indítványa jelent, nem tudok egyetérteni. Ugyanis ön úgy gondolja, hogy a Nemzet sportolója címmel járó életjáradék a mostani formájában, ahogy ön fogalmaz, nem jelent megfelelő anyagi e lismerést az adományozott számára. Ha megnézzük azt is, amit ön volt szíves írni a képviselői önálló indítványában, akkor arra utal, hogy a megfelelő anyagi elismerés, ami az 500 ezer forintos bruttó összeget jelenti, az általános jövedelmi viszonyoknak me gfelelően nem jelent méltó elismerést. Ezt nem így látjuk. Azzal sem lehet egyetérteni, hogy az anyagi elismerés megfelelőségének biztosításához az adott jövedelem adómentesítésére mintegy minőségi ismérvként vagy erkölcsi elismerésként van szükség. Ugyani s ebben az esetben más adózói csoportok tevékenységük, hivatásuk társadalmi fontosságára, magasztosságára hivatkozással hasonló joggal tehetnének javaslatot a személyi jövedelemadóról szóló törvény ilyen értelmű módosítására. Ezért tehát ezt a felfogást ne m tudjuk osztani. Amennyiben az Országgyűlés mégis úgy kívánna dönteni, hogy az életjáradék ne viseljen adóterhet, akkor is a következő megfontolást kell javasolnom. A Nemzet sportolója címmel járó