Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. szeptember 21 (166. szám) - A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint a Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről szóló Állami Számvevőszék jelentésének együttes általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DOMOKOS LÁSZLÓ, az összefoglalt kisebbségi vélemények ismertetője:
515 előirányzat, 7 milliárdos túllépést mutat, tehát itt sem valósultak meg azok a 100150 milliárdra valószínűsíte tt túllépések, amiket korábban hallottunk. Az önkormányzati szegmens takarékosan, jól gazdálkodott, kevesebb kiegészítő támogatást vett igénybe, megalapozott tervezés történt, és így 12 százalékkal több volt a forrásuk. A feladatforrás összhang azonban 20 03ban sem teremtődött meg. A finanszírozás korrekciója bizonyos pozitív hatásokat eredményezett, igazságosabb és működőképesebb lett a rendszer. A számvevőszéki bizottság a törvényjavaslat folyamatosan fejlődő tendenciájára hívta fel a figyelmet. Áttekint hetőbb új táblázatok - mint hallottuk - jelentek meg, nincs tömeges törvénymódosítás a zárszámadásban. A szociális bizottság azt mondta, hogy az államháztartás legjelentősebb kiadásai továbbra is a jóléti kiadások: a GDP 0,8 százalékával nőttek az erre for dított kiadások. A területfejlesztési bizottság a területi egyenlőtlenségek kiküszöbölésére már észlelte az első kedvező jeleket. A források jelentősen bővültek, mint mondják. Tisztelt Országgyűlés! Valamennyi bizottság a többségi álláspontjával általános vitára alkalmasnak találta az előterjesztést. Egy bizottság - a honvédelmi - egyhangú szavazattal; két bizottság - az emberi jogi és a társadalmi szervezetek bizottsága, ahol nem alakult ki kisebbségi álláspont - tartózkodással javasolja általános vitára a lkalmasnak a zárszámadási törvényjavaslatot. Elnök úr, köszönöm a szót. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Az összefoglalt kisebbségi véleményt Domokos László képviselő úr, a költségvetési bizottság alelnöke ismerteti. DOMOKOS LÁSZLÓ , az összefoglalt kisebbségi vélemények ismertetője : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés költségvetési és pénzügyi bizottsága, illetve többi bizottságainak a Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló T/11020. számú törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságáról történő szavazás során kisebbségben maradt tagjainak véleményét kívánom ismertetni, összefoglalni. A k öltségvetési bizottság kisebbségben maradt fideszes és MDFes képviselői a zárszámadást nem tartják általános vitára alkalmasnak. Elsősorban az Állami Számvevőszék által is megfogalmazott törvényességi kételyek, a valódisággal kapcsolatos aggodalmak miatt. Az elmúlt évi költségvetés hiánya, tervezési pontatlanságai, az elszámolásokkal kapcsolatban megfogalmazott kételyek tovább erősítik azt a képet, hogy a kormány sodródott az eseményekkel, ahelyett, hogy irányítója, befolyásolója, meghatározója lett volna annak. A FideszMagyar Polgári Szövetség röviden talán úgy fogalmazhatja meg a zárszámadásról a véleményét, hogy a 2003. esztendőt gazdaságpolitikai tekintetben rengeteg szakmai hiba sorozatával, a gazdaságpolitikai irányvonal sodródásával, az irányvesztet tséggel és a céltalansággal tudja leírni. Az MSZPSZDSZkormány olyan fenntarthatatlan pálya irányába mozdult el a gazdaságban, amely súlyos tendenciákat indított el, és ezek a tendenciák most, 2004ben is hatnak. Különösen, ha ennek az államháztartási és költségvetési hiánnyal kapcsolatos összefüggéseit figyeljük. De érdemes azért külön azt is megfigyelni, hogy ha e pálya nehézségeit számba vesszük, sokszor a magas energiaárakra, a nemzetközi gazdasági visszaesésre vagy egyéb más külső tényezőkre is hivatk ozni szoktak, de döntően meghatározza az a helyzet, amely 2002 őszén az akkori kormányzatnak a gazdaságpolitikáját a gazdasági törvényszerűséggel szemben meghatározott céljaiból vezette le, hiszen egy egyértelmű politikai célnak: az önkormányzati választás ok minél sikeresebb megnyerésének rendelte alá. Ez meghatározta és meghatározza a mai napig is a mozgásterét az MSZPSZDSZkormánynak, amely olyan terhet rak leginkább az államháztartás, de másrészről - mint a délelőtti vitában elhangzott - a monetáris pol itika és a reálszféra más