Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 16 (186. szám) - A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - VARGA MIHÁLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
3059 A negyedik terület a családok helyzetének javítása, és azoknak az igazságtalanságoknak az orvoslása, amelyek ebben a törvényjavaslatban szerepelnek; fogyatékosok támogatása, a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány támogatása, valamint a családi pótlékra, iskoláztatási támogatásra költenénk a javaslatainkkal többet. Végül a két még meglévő terület: az önkormányzatok, hiszen - erről már volt szó ma - kritikus helyzetben vannak, több mint egyharmaduk forráshiányos, erre költenénk többet; valamint megteremtenénk a mezőgazdasági támogatások nemzet i kiegészítését, mert ezt a kormány 2005re nem tervezte be. Mindösszesen ezek a módosítások 313 milliárd forintot csoportosítanának át véleményünk szerint. Ezek a módosítások két forrást jelölnek meg az átcsoportosítás helyének, az egyik ilyen terület az államigazgatás működésének a karcsúsítása. Igen, ne csak szavakban mondjuk azt, hogy olcsóbb állam! Ne csak szavakban mondjuk azt, hogy kisebb közteher, kisebb adóteher emiatt a vállalkozóknak és a magánszemélyeknek, tegyünk is ezért! Ezekből a forrásokból igenis, szerintünk lehet átcsoportosítani. A másik terület pedig, amelyet szintén megjelöltünk, a kamatkiadások területe. Részben itt egyfajta óvatos felültervezést tapasztaltunk a kormányzat részéről, másrészt pedig tegnap este fogadta el a parlament azt a törvénymódosítást, amely a monetáris tanács újfajta összetételére tesz majd javaslatot. Ebből kifolyólag véleményünk szerint a 2005ös évet a Pénzügyminisztérium várakozásainál alacsonyabb kamatszint fogja jellemezni. Ez tehát a Fidesz 313 milliárd fori ntot érő átcsoportosítása, amely - még egyszer mondom - a hazai vállalkozások, a növekedés, az oktatás, az egészségügy, az önkormányzatok, a mezőgazdaság és a családok helyzetének javítását jelöli meg célként. Emellett újra be fogjuk nyújtani, be is nyújto ttuk már azt a javaslatsort, amely emlékezteti az MSZPSZDSZkoalíciót arra, hogy milyen ígéreteket tettek részben a választási programban, részben pedig a kormányprogramokban 2002ben és 2004ben. Volt ezekben az ígéretekben minden, fű, fa, virág, mindenk inek jókedv - hát ebből keveset látunk viszont ebben a költségvetésben. (Devánszkiné dr. Molnár Katalinhoz:) Látom, képviselő asszony bólogat, és örül annak, hogy a Fidesz is az építésre, a lakásépítésre átcsoportosít. Igen, ez így van, képviselő asszony, szeretnénk, ha itt a tettek lennének dominánsabbak a szavak helyett. (9.10) Ez egy olyan módosítócsomag, amelyet tavaly is megtettünk, tavaly önök leszavazták a saját ígéreteiket; reméljük, hogy idén más lesz a helyzet. S értelemszerűen vannak olyan javasl ataink, amelyek pedig egyéni képviselői indítványok, ezeket a Fidesz képviselői helyi programok, útépítések, iskolafelújítások érdekében nyújtották be. Arról szeretnék még szólni, hogy nemcsak a Fidesz volt kritikus most ezzel a törvényjavaslattal, hanem a módosításokat áttekintve a kormánypárti oldal is. Több kormánypárti képviselő ugyanis egyetért a Fidesznek azzal a javaslatával, hogy a miniszterelnökség jelentős mértékben növekvő kiadásait csökkenteni kell. Szeretnék emlékeztetni arra, hogy Horváth Csab a, Kékesi Tibor, Devánszkiné dr. Molnár Katalin képviselő asszony és Józsa István is javaslatot tett olyan módosításokra, amelyek a miniszterelnökség fejezeten belül a személyi juttatások és dologi kiadások csökkentését célozták meg. Örülünk annak, hogy il yen módosítás benyújtásra került, mert ez alátámasztja a Fidesznek azt a véleményét, hogy miközben a kormány olcsó államról beszél, azonközben saját magával szemben, úgy tűnik, hogy eléggé bőkezű 2005ben is. Örülünk ezeknek a javaslatoknak, és annak is ör ülünk, hogy ezek a javaslatok a társasházak felújítására jelölnek meg célt, ezt mi támogatni fogjuk majd a vitában és a szavazásnál is. Annak már kevésbé örülünk, hogy vannak olyan módosítások - erről majd még később szólni fogunk , amelyek a bíróságoktól , ügyészségektől, a népegészségügyi programtól vonnának el