Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 16 (186. szám) - A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - KUNCZE GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről:
3060 támogatásokat. Képviselőtársaim majd a vita későbbi részében ezekről még bővebben beszélni fognak. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm. Megadom a szót Kuncze Gábornak, az SZDSZ képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselőnek, és egyben tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy a vezérszónoklatok közben nincs mód kétperces felszólalásra. Képviselő úr, önt illeti a szó. KUNCZE GÁBOR , az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Való igaz, az általános vitán túl vagyunk, a frakciók első körben beadták módosító javaslataikat, és most arról vitatkozunk, hogy mi is történjen ezekkel a módosító javaslatokkal, mely ek azok, amelyek végül támogatást nyerhetnek, melyek azok, amelyek a szavazások során kiesnek, és melyek persze azok az irányok, ahol adott esetben még érdemes csatlakozó módosító indítványokat benyújtani, annak érdekében, hogy egyegy terület támogatását javítani lehessen. Mert természetesen nincs olyan költségvetés, ami ne lenne javítható, nincs olyan tételsora a költségvetésnek, amivel ne lehetne valamit kezdeni, amin ne lenne érdemes elgondolkodni. Természetesen a frakciónk, amikor a költségvetést megvi tatta, megnézte, szintén azon gondolkodott, hogy melyek azok a területek, ahol javítani szeretnénk. A későbbiekben majd ezek közül kiemelek néhányat, de én is egy általános megjegyzéssorral szeretném kezdeni. Arról van szó, tisztelt képviselőtársaim, hogy a költségvetés lehetőségei egész egyszerűen nem végtelenek. Nem végtelenek azért, mert egyrészt természetesen nagyon sok az igény, ezeket az igényeket nem lehet mindig kielégíteni; másrészt persze, ami a bevételeket illeti, nem nagyon szeretünk túl sok adó t fizetni, ezért aztán ott is korlátosak a lehetőségek, ráadásul szerintünk az adóterheket csökkenteni kell; harmadrészt meg meglehetősen sok a determináció a költségvetésben, egész egyszerűen meghatározott, hogy mit mire kell költenünk, milyen arányokban osztjuk fel a költségvetést, ezen nagyon nehéz változtatni. Megjegyzem, azért nehéz változtatni, mert a politika képtelen egyezségre jutni egyegy nagy terület jövőbeni szabályozását illetően, amire pedig azért lenne szükség, mert ezeken a nagy területeken minden változtatás keresztülnyúlik kormányzati ciklusokon, annak a hatásai adott esetben 1015 éves kitekintésűek, és ilyen körülmények között bizony meg kellene egyeznie kormánypártoknak és ellenzéki pártoknak bizonyos alapkérdéseket illetően a követendő irányvonalról. Ez soha nem történik meg, ezért van az, hogy négyéves ciklusokban irányítjuk az országot, aminek meg az a következménye, hogy a különböző rendszerek változatlanok maradnak, változatlan szerkezetben egyre nehezebben finanszírozzuk őket - lás d, mondjuk, egészségügy, lásd önkormányzati rendszer vagy akár a közigazgatás egésze , és ilyen körülmények között valóban egyre nehezebb a különböző területeken a helyzet. Aztán ráadásul ez most már odáig fajul, hogy a minél rosszabb, annál jobb elvet kö vetve például az egyik ellenzéki párt, a Fidesz, olyan népszavazási kezdeményezést támogat, ami az úgynevezett kórházprivatizációt illeti, ami végérvényesen hosszú távra is bebetonozza a jelenlegi magyar egészségügy helyzetét, és lehetetlenné teszi ott bá rmilyen változtatás végrehajtását; lehetetlenné teszi ezért az egészségügyben a kibontakozást, egy olyan helyzetben, amikor egyébként olyan szituációk alakulnak ki, ami már nem jó a betegnek, és nem jó az egészségügyben dolgozóknak sem. Ezt azért tartom fo ntosnak elmondani éppen a költségvetés kapcsán, mert ha nem engedünk be forrásokat a magyar egészségügybe, akkor az lesz, ami most van, azon vitatkozunk, hogy hová lehet még tenni egykétszázmillió forintot, meg persze arról, hogy és honnan lehetne elvenni ezeket az összegeket, és mindennek a következményeként a magyar egészségügy meg marad olyan helyzetben, amilyenben van.
