Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 9 (184. szám) - Jelentés az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről, valamint az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS (MSZP):
2885 Részben 2003ban is gyökerezően ma a gazdag termés mellett mesterségesen is gabonaválság van, többletek vannak, túlt ermelés van búzából például. A magyar emberek nagyon nehezen tudják megérteni, hogy ilyen búzamennyiség mellett mi az alapja egy 1015 százalékos kenyéráremelés bejelentésének, még akkor is, ha tudjuk, hogy ennek egyéb összetevői is vannak, gázár és egyebe k. De, ha már a gázárnál vagyok, többen említették, hogy a mezőgazdaságot közvetlenül érintette az önök helytelen és az agráriumot nyomorító szabályozása. Nem említettük a baromfisokat, nem említettük a fóliásokat, akik ettől szenvednek és sorvadnak többek között. Jó, hogy látom Tóth Károly Békés megyei képviselőtársamat, aki titkosszolgálati ügyekben igen tájékozott. Jó lenne kinyomozni, hogy kik adták el a gázüzemágat Magyarországon a magyar emberek kezéből, amely így gyakorlatilag kétszeresen sújtja az a gráriumot is. Tudjuk, hogy ez a Hornkormány idején kis tocsikolásokkal sikerült. Az agrártermelő vidéki gazdák falvaiban, Karsai úr, a kispostákat leépítik. Ön egy alkalommal egy rendezvényen általam videón rögzítve azt mondta, hogy azonnal leadja a mandá tumát, mihelyst bezárnak egy kispostát. Jelentem, már nem az első tíznél és tucatnál tartunk. Ön a mandátumát a kisablaknál ennek ellenére még nem adta le. De éppen most Magyar Bálint és az önök költségvetése előkészíti a vidéki kisiskolák végleges bezárás át, ami bűn. Az ide járó gyerekek többsége lenne a jövő agráriumának a termelő ereje. Önök csak ezt számolják föl. Nos, ez ellen kellene föllépni. Magyar Bálint éppen itt mondta ki a tegnapi napon, hogy nem szeretne a kistelepüléseken látni 10 és 20 fős os ztályokat - nem is fogunk. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Két percre Géczi József Alajos képviselő urat illeti a szó, MSZP. DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS (MSZP) : Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Eredetileg arra akartam szólni, hogy az t egy fideszes képviselőtől nem is kérem, hogy megértse, a szocialista képviselők örök életükben megmaradnak kettős politikusnak. Egyrészt mi a választók érdekeit védjük, és magunkkal hozzuk azokat a gondokat, amiket otthon tapasztalatunk, ezért mindenki a zt a térséget is képviseli, ahol született, ahol dolgozik. Ezért mi nem fogunk soha egyformán beszélni, nekünk nem adnak sablonokat, hogy melyik héten melyik mondatot kell malom módjára ismételni. Mi nem azt az elvet valljuk, hogy ha százat hazudunk, az má r egy igazságnak esetleg összejön. Sokfélék vagyunk. Itt annyiban aktuális az eredeti gombnyomásom, hogy Tóth képviselő úrnak mondanám, hogy várja ki a végét, mert nem titok, hogy a szocialista képviselők nagyon sokat tesznek azért, hogy a költségvetésben másképp legyen majd a végén, mint ahogy a tervezetben van. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Az iskoláról, az iskola kérdéséről: nem a mai nap témája, de a parasztgyerekek is járnak iskolába, tehát az iskolakérdés is agrárkérdés. A másik: Farkas Sándor úr fölszólalásának nagyon örülök, mert ez már valóban egy olyan kérdés, aminek 15 éve, amióta a rendszerváltás Magyarországon bekövetkezett, minden kormány alatt nekifutunk, hogy a különböző alternatív energiákat, több között délalföldiként a termálvíz ener giáját, hőenergiáját is használjuk, és ebben nagyon gyorsan kellene lépni. Most az Unió tagja lett Szlovákia, tagja lesz Horvátország és Románia is, és most kialakul egy országközösség KözépEurópa közepén, amelyek a termálenergia hasznosításában az Unión belül egy lobbit tudnak majd csinálni. Én azt gondolom, hogy valóban változtatni kell azon a csupán bürokratikus felfogáson, ami arra törekszik, hogy minden akadályt gördítsen mindféle nagyon fontos szempontokra hivatkozva, hogy ezek a termálenergiák bennm aradjanak a földben, és ne használja őket senki, vagy esetleg például a fürdésnél már kicsivel jobban lehet használni, de hogy agrárcélra használni nem lehet, ez nem tartható sokáig. Ekkora kincse a világon nemigen van más országnak, mint ennek a néhány kö zépeurópai országnak.