Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 9 (184. szám) - Jelentés az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről, valamint az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. TURI-KOVÁCS BÉLA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
2829 képviselőtársaim, nem érdemes a számokkal bűvészkedni, mert előbb vagy utóbb az ember belebukik. Nos, 2003 arról szólt - és ez tényleg nagyon fontos , hogy a magyar agráriumból él ők egyetlenegy időszakban ugyan, de egymásra találtak. És ez azt bizonyítja, hogy olyan időszak következett be, amikor már nem a kicsik és nagyok megosztásával lehet az agráriumot irányítani, mert a kicsik és nagyok a saját érdekeik mentén - kivéve itt a H ázban, ahol elkötelezett nagyok vannak - egymásra találtak akkor, amikor a magyar agrárbékét fölborította ez a kormányzat. Ki kell jelentenem, hogy a FideszMagyar Polgári Szövetség az agrárbéke mellett volt akkor is, most is, a jövőben is. Ez meggyőződése m szerint az egész nemzet érdeke. (Gőgös Zoltán: Ez a beszéd pont azt szolgálja!) Ugyanakkor az is a nemzet érdeke, hogy azok, akiknek meg kell védeniük a saját érdekeit, hozzájussanak a saját szervezeti lehetőségeikhez, érdekeiket tudják minden szinten ér vényesíteni, és ha ez az érdekérvényesítés azt kívánja, akkor erőt is tudjanak mutatni. Nos, akkor, amikor a nagy gazdatüntetések lezajlottak, önök szembesültek azzal világosan és mindenképpen megkerülhetetlenül, hogy a kicsik és nagyok megfogták egymás ke zét, és megkíséreltek egy valódi agrárbékét létrehozni. Most nézzünk bele, hogy akkor mi lett ezzel a szerződéssel, amit önök aláírtak. Hová jutottunk ezzel a szerződéssel? Sehová, mert mi történt? Az ígéretek egészen egyszerűen ígéretek maradtak. A sertés tartók most futnának a pénzük után. De ugyanígy vannak a baromfitartók is. Önök azt mondják - mert valóban a statisztika azt mutatja , hogy miközben 2003ban a sertések száma, a tehenek száma lényegileg csökkent, és komoly számmal csökkent, nőtt a baromfi- és nőtt a juhállomány. És azt kell mondanom önöknek, nőtt a baromfitartásból élőknél az egy főre eső öngyilkosság is, sajnálatos módon, mert miközben a baromfiszám nőtt, ez a kormányzat semmit nem tett azért, hogy megoldódjon annak a felvásárlása is, hog y megoldódjon az is, hogy ez a baromfi értékesíthető legyen. Ez a kormányzat feladata. Lehet persze, hogy önök olyan államról álmodnak, amely majd úgy fog működni, hogy az egyik oldalon csak bedobják a 20 fillért, a másikon meg önöknek kijön az 1 forint. ( Gőgös Zoltán: Mint a szocializmusban. - Egy hang Fidesz soraiból: HajdúBét!) Ebben hiába reménykednek, mert ilyen helyzet legfeljebb átmenetileg létezik. (Gőgös Zoltán: Ezt te mondod folyamatosan! Erről beszélsz! - Közbeszólások a Fidesz soraiból: Nyugi, nyugi!) Meg kell mondanom, élvezem a közbeszólásokat, mert azt gondolom, és azt remélem, hogy talán ezt hallják a tévéhallgatók is, és ebből nagyjábólegészében meggyőződhetnek arról, hogy mi az a színvonal, mi az a lehetőség, amit önök számítanak. (Derültség és taps a Fidesz soraiban.) Ha ön úgy látja, hogy ezt tudják, akkor megnyugodtam 2006ot illetőleg. (Derültség a Fidesz soraiban.) Szóval, tisztelt Ház, úgy gondolom, hogy egyértelmű és világos, hogy 2003 miről szólt. 2003 arról szólt, hogy elve szítettük azt a lehetőséget, hogy felkészülten érkezzünk el az Európai Unióba. Pedig az Európai Unió nem arról szól, kedves barátaim, amit önök itt el akarnak hitetni, hogy a költségvetésbe beteszünk a 156 milliárd helyett 158 milliárd forint nemzeti részt , és majd melléírogatjuk, hogy mi az, amit száz százalékban el lehet érni az Európai Unióból. Ez így nem működik egyetlen országban sem, de az Európai Unióban végképp nem működik. Ki kell jelentenem, hogy akik ezt a költségvetést így állították össze, azok virtuális költségvetést készítettek; olyan költségvetést, amelyről maga az ÁSZ megállapította, hogy mintegy 60 százaléka bizonytalan. Hogyne lenne bizonytalan, tisztelt Ház, akkor, amikor egyértelmű, hogy az Európai Unióban egyetlen ország soha nem ért el 100 százalékot a pályázatok útján. (Gőgös Zoltán: SAPARD! - Közbeszólások a kormánypárti padsorokban.) Örömmel hallom. Meg vagyok róla győződve, hogy önök itt néhányan fognak. (Derültség a Fidesz soraiban.) (11.10)