Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 8 (183. szám) - Az iraki válság rendezése érdekében tett erőfeszítésekhez történő magyar katonai hozzájárulásról szóló 65/2003. (VI. 3.) OGY határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - JUHÁSZ FERENC honvédelmi miniszter, a napirendi pont előadója:
2772 benyújtott kérelemről határoz. Kérdezem tehát a tiszte lt Országgyűlést, elfogadjae a Fidesz képviselőcsoportja kérelmét, amely a 41/20022006. ÜB számú eseti jellegű állásfoglalás elutasítására irányul. Kérem, szavazzanak! (Szavazás. – Közbeszólások az eredmény megjelenését követően: Nem semmi!) Az Országgy űlés a kérelmet 178 igen szavazattal, 179 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elutasította. Tisztelt Országgyűlés! Mivel bizottsági tagcserére javaslat nem érkezett, így a mai ülésünkön ennek a napirendi pontnak a tárgyalására nem kerül sor. Határozathoza talunk végére értünk. Kérem, hallgassanak meg egy jegyzői bejelentést. NAGY NÓRA jegyző : Tisztelt Országgyűlés! Soltész István úr, az Országgyűlés főtitkára a mai napon levélben tájékoztatta a képviselőket arról, hogy a bizottsági tagok most a szünetben át vehetik a 2005. évi költségvetésről szóló törvényjavaslat részletes vitájához készült ajánlástervezetüket. Az átvétel a Dunaparti folyosón történik, a titkos szavazáshoz hasonló betűszektoronkénti felosztásban. Kérjük a képviselőket, hogy az átvett ajánlá stervezeteket vigyék magukkal a bizottsági ülésekre is. ELNÖK (Harrach Péter) : Tisztelt Országgyűlés! Az ajánlástervezetek átvételének idejére tíz perc szünetet rendelek el. (Szünet: 19.50 - 20.02 Elnök: Harrach Péter Jegyző: Nagy Nóra) Az iraki válság rendezése érdekében tett erőfeszítésekhez történő magyar katonai hozzájárulásról szóló 65/2003. (VI. 3.) OGY határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája ELNÖK (Harrach Péter) : Tisztelt O rszággyűlés! Soron következik az iraki válság rendezése érdekében tett erőfeszítésekhez történő magyar katonai hozzájárulásról szóló 65/2003as országgyűlési határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája a lezárásig. Az e lőterjesztést H/12496. számon kapták kézhez. Mielőtt megadnám a szót az előterjesztőnek, engedjék meg, hogy tisztelettel köszöntsem a diplomáciai testületek vezetőit és tagjait, akik figyelemmel kísérik a határozati javaslat tárgyalását. (Általá nos taps.) Megadom a szót Juhász Ferenc honvédelmi miniszter úrnak, a napirendi pont előadójának, 15 perces időkeretben. JUHÁSZ FERENC honvédelmi miniszter, a napirendi pont előadója : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Az iraki mag yar szállító kontingens, az iraki válság rendezése érdekében tett erőfeszítésekhez történő magyar katonai hozzájárulásról szóló 65/2003as országgyűlési határozat alapján 2003. augusztus végére érkezett meg iraki állomáshelyére. Az engedélyező országgyűlés i határozat értelmében a kontingens feladatát 2004. december 31éig láthatja el. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 2004. június 8án fogadta el az Irak számára a teljes szuverenitás visszanyerését biztosító 1546. számú határozatát, amelyben többek között újra meg erősítette az