Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. szeptember 14 (164. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - ÉKES JÓZSEF (MDF): - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya):
273 amely alapján ezek a települések önmaguktól képtelenek a pályázati önerő biztosítására, de egyrészt maga a pályázatuk is tulajdonképpen sikertelenné válik. A vidékfejlesztés területén nagyon fontos lenne a helyi közösségi i ntézmények támogatása. Sajnos, települések sora marad el a pályázati döntéshozataloknál, szakmai problémák és abból adódó helytelen döntések folyamatában. Egyszerűen az embernek elképzelhetetlen az a döntési mechanizmus, amelynél a vízbázisok területén, a termálvízbázisok területén a pályázatok elbírálásánál olyan döntési mechanizmus alakul ki, amelynél nem veszik figyelembe, hogy milyen területen fekszik az adott pályázó település, az utat bírálják el pozitívan, mellette beadják csatornára is és útra is a pályázatukat, és sajnos az utat bírálják el elsődlegesen, és talán majdan valamikor a csatornára is sor kerülhet, de akkor az utat újból fel kell vágni és rombolni kell. A vállalkozásfejlesztési támogatásoknál sajnos ma még mindig ott tartunk, hogy Széchen yiforrások nem kerültek kifizetésre. Lehet, hogy nagyon sok vállalkozás pontosan ettől fog bebukni, hiszen magát a beruházást végrehajtotta, viszont a Széchenyiforrásból a jogosan megítélt összeghez - jogosan számítva arra, hogy valóban ezt a forrást meg kapja - a mai napig nem jutott hozzá. Nagyon sok pályázó - és ezzel az Európai Parlament is foglalkozott a kifizetési morál területén - júniusban megkapta a kiértesítést, hogy nyert a pályázata, sőt mi több, olyan kiértesítést kapott, hogy nyolc napon belü l a számláján lesz a megítélt forrás. Sajnos, a mai napig nincs a számláján a megítélt forrás, és ebből is tulajdonképpen a vállalkozók kerülnek ki keservesen, hiszen beindították a beruházást az ígérvények alapján, és ha a forrást nem kapják meg, akkor le het, hogy olyan hitelfelvételi konstrukcióba kell belelovalnia magát, ami miatt maga az egész vállalkozás tönkremegy. Ezért is szeretném hangsúlyozni és kérni a kormányt, hogy valóban minden pályázatot időben írjanak ki. Ha egyszer egy döntés megszületik, akkor a Pénzügyminisztérium a Kincstárnak utalja át a forrást, hiszen nagyon sok vállalkozó és nagyon sok pályázó a Kincstárat felhíva azt a választ kapja a Kincstár részéről, hogy sajnos a Pénzügyminisztériumtól nem kapják meg a pénzt ahhoz, hogy valóban a nyertes pályázatok kifizetésre kerüljenek. Nagyon sok probléma van a ROPpályázatokkal. Ugyanez van a HEFOPpályázatoknál a humán erőforrás kérdésében, ahol nem írják azt ki, hogy mi a kizáró ok, nagyon sokan benyújtották a pályázatukat, és legnagyobb me gdöbbenésükre ott, ahol településeket kívántak bevonni a pályázatba, sajnos nemlegesen lett a pályázatuk elbírálva. Ebből adódóan egyszerűen azt lehet mondani, hogy jogtalan lépések következnek be, hiszen magában a pályázati kiírásban nem szerepel az, hogy nem társulhatnak településekkel, kistelepülésekkel, és amikor a döntéshozatali mechanizmusban ezeket mint egyfajta kizáró okot a tudomásukra hozzák, akkor ott állnak, hogy nagyon sok pénzt költöttek arra, hogy a pályázat megírása megtörténjen, és olyan do loggal zárják ki őket a pályázati forráslehetőségből, amely abszolút nem is szerepelt a pályázati kiírásban. Szeretném mindenképpen, ha egyértelművé válna, szeretném mindenképpen a Magyar Demokrata Fórum részéről (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) - elnök asszony, azonnal befejezem , hogyha a pályázatok valóban időben lennének kiírva, a döntés után pedig, amelyek ígérvény alapján ki vannak értesítve, a kifizetések is megtörténjenek, hiszen településekkel szemben… ELNÖK (dr. D ávid Ibolya) : Köszönöm szépen, képviselő úr. ÉKES JÓZSEF (MDF) : …indulnak meg a vállalkozók a bírósági út keresésével. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MDF és a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) :