Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 4 (182. szám) - A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatról általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár:
2607 növekedni fognak az árak, drágább lesz Magyarországon az élet. És ez bizony, ez a rossz tervezés már minden embert fog érinteni Magyarországon. De bizo nytalan ez a költségvetés a 800 ezer, közszférában dolgozónak is. Azért bizonytalan, mert egyszerűen nem mondja ki, hogy miből kell fedezni a bérfejlesztést. Most már a 2003., 2004. évben rendesen ki lettek tikkasztva a közszférában dolgozók, hogy így mond jam, mert bérfejlesztést nem kaptak. Most már joggal reménykednek, hogy 2005ben kapnak, de a költségvetésben erre bizony nem sok remény van, különösen a közigazgatásban dolgozóknál, hiszen ott egy fillér sincs betervezve, sőt a 13. havi bérük sincsen benn e. A közszférában igen, benne van 4,5 százalék, de azt eddig még nem hallottam, hogy elmondta volna bárki is, hogy úgy van benne, hogy egyébként a normatívának a része, és azok közül a normatívák közül 2,5 százalékot majd tartalékba kell tenni. Tehát az eg yik oldalon benne van, a másik oldalon meg majd tartalékba kell az önkormányzatoknál is helyezni. Tehát igazából nincsen benne. Nincs benne a 800 ezer közalkalmazottnak, közszférában dolgozónak a bérfejlesztése. Nagyon sok bizonytalanságot tartalmaz - lehe tne sorolni végig - többek között a gazdák számára. Az ÁSZjelentés 20. oldala mondja, hogy nincs benne a nemzeti támogatás 30 százaléka a 2005ös költségvetésben, egyébként ezt nem is cáfolta még maga a miniszter sem. Ugyan lassan lejár a felszólalási idő m, amit Varga Mihály frakcióvezetőhelyettes úr megszabott nekem, de nagyon gyorsan szeretném még elmondani, miért mondjuk mi azt, hogy ez a költségvetés gátlástalan. Azt is mondhatnánk egyébként, hogy szemtelen. Szegény Gazdasági és Közlekedési Minisztéri um benyújtotta az autópályafejlesztésre az igényét 237,9 milliárd forintra. A második körben már csak 196 milliárd maradt belőle. És ha hiszik, ha nem, egyeztetés és minden nélkül a minisztérium visszakapott 33 milliárd forintot. 33 milliárd forint arra n em elég egyébként, hogy az M0snak az M5ös és az M1es között lévő szakaszát - aminek az építése már elindult - be tudják fejezni. Ezt maga az Állami Számvevőszék mondja. Arcátlan dolog az, hogy valaki kitalál egy olyan dolgot, hogy majd 20 év alatt vagy 27 év alatt kelljen megfizetni. Maga az Állami Számvevőszék mondja, nem azokat a szavakat használja, amelyeket én, de azt mondja, hogy kockázatos, hogy korlátokat kell szabni egy kormánynak a hosszú távú kötelezettségvállalásokra, hogy rontani fogja a költ ségvetésekre és az államadósságra való hatást ez a finanszírozási forma. Összességében úgy gondolom, hogy az Állami Számvevőszék jelentéséből ez alatt a néhány perc alatt is sikerült bebizonyítani, hogy arra kérjük a szocialista képviselőket, hogy ha nekün k itt, ellenzéki képviselőknek nem hisznek, akkor legyenek szívesek, vegyék elő ezt a kiadványt, a 11700/1est, és tessenek elolvasni! És ha elolvassák, higgyék el, nemcsak a pénzügyminiszter lelkiismerete fog megszólalni, hanem az önöké is, és ezt a költs égvetést visszaadják átdolgozásra a pénzügyminiszternek. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm. Két percre megadom a szót Katona Tamás államtitkár úrnak. DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisz tériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ha nem is a költségvetés, de úgy látom, a költségvetés megítélésében ön eléggé bizonytalan. Ezt tudomásul veszem, annak ellenére, hogy egyik elődöm. De azért azt hozzátenném, hogy az Állami Számvevőszék értékelését egy kicsit egyoldalúan olvasta. (14.30) Az Állami Számvevőszék sok észrevételt tett, amelyet természetesen megfontolunk. Remélem, hogy annak idején önök is megfontolták. Ha megnézzük azt az idősort, hogy milyen észrevételeket tett az Állami Számvevőszék a költségvetésre, ezek között olyan markáns eltérést nem láttunk. Van néhány lényegi dolog, amely szakmailag érdekes. Az egyik például az, amelyik, úgy gondolom, fontos, hiszen valódi szakmai megítélé s, hogy a kormány ezúttal egy nagyon jelentős