Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 4 (182. szám) - A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatról általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - PÁL TIBOR (MSZP):
2600 azt - akár itt a tévén keresztül, vagy akik a rádiót hallgatják , hogy milyen elképzelések alapján kívánjuk felosztani, illetve el osztani a forintjaikat; lássák azt, hogy az ellenzéknek mennyiben vannak más elképzelései, mint a kormánypártnak a benyújtott költségvetés szerint. Végül is szerintem ez a lényege az általános vitának, és nem az a lényege, hogy egymásra licitáljunk, és min denre azt mondjuk, hogy még többet, még többet. Reményeim szerint egyszer azért majd úgy fogunk vitázni, ahogy kell. Igen, úgy fogunk vitázni. Nem beszélünk majd el egymás mellett, hanem meghallgatjuk és meghalljuk egymást. Nem folytatunk általános vita ka pcsán vagy helyett konkrét számháborút százalékokról, létszámokról, nem hasonlítgatjuk össze különböző évek különböző adatait, mint ahogy azt előbb Sisák képviselő úrtól hallhattuk, és nem arról folytatunk majd vitát, hogy kinek a számai autentikusabbak, é s nem licitálunk egymásra. Így kellene működnie a különböző szinteken is a költségvetés készítésének, és azt gondolom, a vitáknak is. Így kellene működni a régióban, megyében, kistérségben és az önkormányzatoknál. A költségvetések valós igények alapján kés züljenek. Az önkormányzatokban, ott, ahol az elmúlt tizenöt év tapasztalatát és tudását, működési problémáit ismerjük, nagyon jól tudjuk, és keressük a megoldásokat. A tapasztalatokat, azt gondolom, az itt lévők mindannyian ismerik. Nagyon jól tudjuk, hogy '89ben rossz politikai kompromisszummal jött létre az az önkormányzati törvény, amelynek a terheit ma is cipeljük magunkkal. Azt is tudjuk, hogy működési problémákkal küzdenek; és azt is tudjuk, hogy nagyon szétaprózott az önkormányzati rendszer, hiszen 3200 önkormányzat működik, és még azt is tudjuk, hogy 2002ben újabb önkormányzatok jöttek létre. Azt is tudjuk, hogy a feladatok és a jövedelemtermelő képesség különböző, más egy kistelepülésen, más egy városban, más ott, ahol ipari parkok működnek, ahol valamilyen nagy cég meg tudott telepedni. Nagyon fontosnak tartom, hogy tizenöt év alatt és tizenöt év után az önkormányzatok önmaguktól rájöttek, hogy bizonyos feladatok ellátására együtt kell működniük, egymással párbeszédet kell folytatni, kapcsolatot k ell építeni. Ha mi is felismerjük itt a Házban, tisztelt képviselőtársaim, hogy a régi struktúra működtetéséhez egyre több pénz kell, mint ahogy ezt önök már az elmúlt napokban elmondták, és felismerjük, hogy ez a több pénz igazából nem nyújt jobb szolgált atást vidéken, kistelepülésen, akkor tudjuk, hogy változtatni kell. Azt gondolom, hogy ez a felismerés a fontos. Az elmúlt két nap vitája az önkormányzatok esetében engem erről győzött meg. De milyen kár és milyen nagy kár, hogy amikor itt volt a parlament előtt az a törvénycsomag, ami a kistérségekről szólt, és ami persze kétharmados egyetértést igényelt volna, akkor ezt önök nem szavazták meg. Nagy kár, hiszen sok kérdésre választ találtunk volna, és sokkal előrébb lennénk ma már. Azt gondolom, hogy a köz igazgatási rendszer problematikája nagyon komolyan a költségvetés része. Ez különösen érvényes most az előttünk fekvő javaslatra. Ahogy mondtam, az ellenzéki együttműködés hiányának köszönhetően nem sikerült az önkormányzati törvényt és az alkotmányt módos ítanunk, nem sikerült eljutnunk a közigazgatási rendszer átalakításáig, ismerve azokat a tapasztalatokat, amiket elmondtam. Így hát továbbra is pénz kell, sok pénz kell, sok pénzt kell raknunk egy olyan rendszerbe, amelyről tudjuk - ha beszélgetünk polgárm esterekkel , hogy ebben a formában nem elég versenyképesek. A szolgáltatások, az ellátások nem túl jó szolgáltatási színvonallal rendelkeznek. És azt is tudjuk, hogy ezek a települések és ezek az önkormányzatok nehezen tudnak majd megfelelni a nemzetközi, a hazai és az európai uniós elvárásoknak. Mindezek ellenére elismerés illeti az önkormányzatokat, képviselőtestületeket, amelyek valóban pályázatokkal, az együttműködések keresésével megpróbálják javítani a helyzetüket. A mindent tagadás magatartásának h ozadéka az, hogy nem történt, nem történhetett meg a rendszer minden szintjét érintő hatás- és feladatkör újraosztása. Így az ellenzékkel nem túl gyümölcsöző együttműködésünk eredményeként magunk előtt görgetünk ki nem beszélt problémákat a versenyképesség ről, a tudáselosztásról, a kontrakörzetesítésről, a foglalkoztatásról vagy éppen a párhuzamosan működő intézmények fenntartásáról. Nos, ennek a terheit most a
