Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 29 (179. szám) - Bejelentés az MDF képviselőcsoporttól érkezett levelekről: - Bejelentés önálló indítványok tárgysorozatba-vételének elutasításáról: - A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatról általános vitája - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - IVANICS ISTVÁN (Fidesz): - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - LENDVAI ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
2100 fog megérkezni az 54. heti nyugdíjjal és az özvegyi nyugdíjemeléssel, amelyek természetesen a vállalt reálértéknövekedést biztosítják. Annak me g különösen megvolt a maga diszkrét bája, hogy a metróépítést tetszettek rajtunk számon kérni. Mintha valaki előbb betörné az ablakot, aztán szemrehányást tenne a többieknek, hogy miért nem tesznek már valamit a bambák a huzat ellen. Én már azon sem lepődn ék meg, ha kiderülne, hogy a kétéves költségvetést meg a háromhetenkénti parlamentet is mi forszíroztuk. Ahhoz meg direkt ragaszkodtunk, hogy közbeszerzési pályázat nélkül épüljenek az autópályák. Szerintem képesek lettünk volna az Erzsébet hidat is elfogl alni, amilyen rabiátus kedvünkben voltunk. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Inkább eladják. - Épül metró vagy nem? - Mi lesz 2005ben?) De mindegy; nem érdemes nagyon a politikai amnéziával törődni. Nem számít ez. Annak tudom be, hogy ilyenkor, a költségv etés tájékán ellenzék és kormányoldal is talán idegesebb és feszültebb a szokásosnál. Egy nem magyar, de különösen ideges európai pénzügyminiszter mondta egyszer, hogy a költségvetés csak arra jó, hogy a pénzek elköltése előtt is idegeskedjen az ember, meg majd azután is. Nem volt egészen igaza persze, de egy kicsit mégiscsak igaza volt abban a tekintetben, hogy ilyenkor természetes némi idegesség, és természetes, hogy gondok és viták is akadnak. Végül is van is ok a feszültségre. Nem a saját pénzünket költ jük, nem a kormány saját pénzét, a kormány az emberek pénzét kezeli, ahogy elhangzott a pénzügyminiszteri expozéban, mindenki 84 400 forintját. Ha a szomszéd ennyi pénzt bízna rám, hogy költsem el helyette, akkor is felelősséget éreznék. Ez pedig 10 millió szor 84 400 forint. Másképp számolva: minden magyar ember, a csecsemőktől az idősekig ránk bízta évi 1 millió forintját, azok is, akik 1 millió forintot egyben még sosem láttak. Így jött ki az államháztartás összesen 10 ezer milliárdos főösszege. Soke ez az egymillió vagy kevés? Beszedni sok, költeni meg kevés. Ha azt számoljuk, hogy mindenki körülbelül egymilliót ad évente adók, vámok és másfajta bevételek formájában, akkor ezt így mindenki sokallja. De ha azt számoljuk, hogy mi mindenre kell, ak kor iszonyatosan kevés ez a havi 84 400 forint, igaziból még bérnek is alacsony lenne. Valamelyik előző ciklusi költségvetési vitában Orbán Viktor úr mondott egy nekem nagyon tetsző mondatot. Úgy látszik, most csupa fideszestől kell tanulnom - na, nem mind ent. (Dr. Simicskó István: Van mit!) A mondat így szólt a költségvetési vitában: nem a szándékokról vitatkozunk, hanem a lehetőségekről. Barátságos mondat volt, azt akarta jelezni, hogy mindenki jó szándékkal többet költene fontos dolgokra, de a lehetősége k behatárolják a szép szándékokat. Ennyiben igaza volt, de csak félig volt igaza, mert a költségvetés az adott kereteken belül mégis a szándékokról is, a politikai szándékokról is szól, legalább két szándékról. Arról a szándékról, hogy hogyan lehet jövőre vagy az azt követő években később növelni ezt az összeget, a havonta fejenként elkölthető 84 400 forintot, és arról a politikai szándékról, hogy ki mit tart a legfontosabbnak, amire mindenképpen költeni akar. A lehetőségek határai között mindig van tehát v alamekkora mozgástere a szándéknak is. Hiszen ha nem volnának különböző társadalmi és politikai értékrendek, akkor a költségvetés készítéséhez politikusok helyett elegendők volnának a könyvelők vagy egyszerű számtantanárok, akik mindig az előző évi bevétel ekhez és kiadásokhoz számolnák hozzá minden rovatban az inflációt és jó esetben a nemzeti jövedelem növekedését, és aztán annyi. De mindnyájan tudjuk, hogy nem annyi. Most, idén különösen nem, amikor másfajta módszerrel készült a költségvetés, nem tárca kö zpontú, hanem feladat központú módszerrel, amit még a nagyon szigorú Állami Számvevőszék is megdicsért. De nemcsak ezért van arról szó, hogy a költségvetés több mint számok automatikus összegzése. Minden, az ettől eltérő tervezési módszernél is igaz, hogy van helye és tere a kötöttségek között is a politikai értékrendeket érvényesítő szándékoknak. Hiszen még aki valóban csak havonta azt a bizonyos 84 400 forintot keresi, aminek javát lekötik a muszáj kifizetések, még az is dönt abban, a gyerek sportcipőjét veszie meg mindenáron, leszokike a cigarettáról vagy tovább költ rá, vagy éppenséggel belevág egy új tévérészlet fizetésébe.
