Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 29 (179. szám) - Bejelentés az MDF képviselőcsoporttól érkezett levelekről: - Bejelentés önálló indítványok tárgysorozatba-vételének elutasításáról: - A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatról általános vitája - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - VARGA MIHÁLY, a költségvetési és pénzügyi bizottság elnöke, a bizottságok összefoglalt kisebbségi véleményének ismertetője:
2095 Ebből a szempontból 2005 az adóe melések éve. 2005ben ez a tendencia sajnos folytatódik, hiszen a költségvetés hiányát nem a kiadások csökkentésével, hanem adóemeléssel próbálják eltüntetni. A vállalkozóknál már szóltam erről, de sajnos ez a magánszemélyeknél is igaz. Hiszen kétségtelen tény, hogy a 26 százalékos kulcs megszüntetése egy szűk rétegnek kedvezőbb lesz, azoknak, akik ebbe a sávba esnek bele. De, tisztelt képviselőtársaim, 1,3 millió adózó 800 ezer forint bruttó éves jövedelemnél kevesebbet keres. Épp a legalacsonyabb jövedelm űek számára ez az adólépés semmilyen pozitívummal nem jár, ezeknek az embereknek a helyzete nem változik. És ha tovább nézzük, hogy mely adókedvezményeket szüntetnek meg - hiszen adót emelni nemcsak az adókulcsok emelésével, hanem az adókedvezmények megvon ásával is lehet , akkor a nyugdíjpénztári befizetések, a tandíjkedvezmény, a felnőttképzési kedvezmény, a mezőgazdasági őstermelői kedvezmény, a közcélú adományok kedvezménye, az élet- és balesetbiztosítások kedvezményének szűkítése bizony adótehernövek edést jelenthet. Adótehernövekedést! Arról már nem is beszélek, hogy a törvény hatálya alatt a külön adózó jövedelmek mértékét is jelentősen növelik, 25 százalékra, ebben pedig az ingatlan- és ingóvagyon értékesítése, a társasházak bevétele, a termőföld b érbeadása bizony szerepel. Ebből a szempontból tehát a magánszemélyek is adótehernövekedést élhetnek meg 2005ben. További terhekről már nem is kívánok beszélni, mert elvinné az időt, de érdemes talán megemlíteni, hogy mondjuk, egy útlevél kiváltásának az illetékköltsége 50 százalékkal emelkedik, 6 ezer forintra; egy gépjárműtörzskönyv kiváltása szintén 50 százalékkal emelkedik; egy forgalmi engedély kiadása szintén 50 százalékos mértékben emelkedik, 4 ezerről 6 ezer forintra 2005ben. Ezeket valamennyien fogjuk fizetni, függetlenül attól, hogy adózunke vagy sem. Drasztikusan nőnek tehát az adók, a bruttó hazai termék növekedésénél jobban, mintegy 12 százalékos mértékben. És mi nő még? A közvagyon értékesítéséből származó bevétel, a privatizációs bevételek - mert úgy tűnik, hogy miniszter úr szavai után “végeladás, nincs maradás”. Ebből a szempontból a közvagyon utolsó maradékait, morzsáit fogja a kormány 2005ben értékesíteni. Az idén 277 milliárd forint bevételre számít az ÁPV Rt. a vagyonértékesítésből. Ebből 119 milliárd forint fog befolyni a központi költségvetésbe, és 40 milliárd forint osztalékbevétele is lesz az ÁPV Rt.nek. Miniszter úr itt az expozéban már visszakozott, és azt mondta, hogy a Szerencsejáték Rt. marad állami tulajdonban. Ebben a kérd ésben tehát hol ezt halljuk, hol azt halljuk. Nyilván nehéz megmagyarázni az emberek számára is, hogy egy több tízmilliárd forintos nyereséget termelő és a költségvetés számára többletbevételt hozó állami céget vajon miért kellene értékesíteni. De hát tová bbra is maradnak a kérdőjelek a postánál, a vasútnál, a Tankönyvkiadónál, a Volántársaságoknál. Ezekkel vajon mi fog történni? Mi fog történni, hiszen a túlköltekezés nem ad felhatalmazást arra a kormánynak, hogy a hiány mértékét a közvagyon értékesítésév el próbálja meg csökkenteni. Ez egyébként az elmúlt két esztendőben sem segített. Az elmúlt két esztendőben több mint 450 milliárd forintnyi állami vagyont értékesített az MSZPSZDSZkormány, és ha arra kérdeznénk rá, hogy hová tűnt ez a pénz vagy milyen c élra fordították, akkor, azt gondolom, nehéz lenne erre választ kapnunk. Egy példát hadd említsek önöknek. Emlékezhetnek rá, amikor a Postabank értékesítésére sor került, Medgyessy Pétertől azt hallhattuk, hogy ez a 100 milliárd forintos bevétel autópályaépítésre fog menni. Kérdezem, melyik az az autópálya, amelyiknek az építését ebből a 100 milliárd forintból elkezdték. Nem kapunk erre választ. Másrészt pedig azt gondoljuk, és ebbéli véleményünket fönn kell tartani, hogy a közszolgáltatások ellátása kerül het veszélybe ezzel a további értékesítéssel. Erre is mondanék egy példát. Nógrád megyében az ottani megyei Volánbusztársaság ebben az esztendőben 53 járatot szüntetett meg, 53 kistelepülés járatát szüntette meg. Annak az embernek, annak a nógrádi kistele pülési lakónak a számára, aki egyébként reggel ezzel ment volna iskolába vagy ezzel ment volna egy kórházba, bizonyára nem vigasz, hogy ennek a társaságnak az értékesítését, privatizációját készíti elő a kormány.