Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 18 (175. szám) - Egyes honvédelmi tárgyú országgyűlési határozatok módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - KELETI GYÖRGY (MSZP), a napirendi pont előadója:
1695 Még egyszer: függetlenül attól, hogy egyes szakbizottságokban vagy talán a parlamenti frakciókban is van egyfajta megosztottság ebben a kérdésben, én is azt kérném a képviselőtársaktól, hogy részben a vita során , részben pedig a szavazásnál támogassák a javaslatot. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Harrach Péter) : Pettkó András kért szót. PETTKÓ ANDRÁS (MDF) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tirts Tamás képviselőtársam hozzászólására szeretnék ráerősíteni: teljes mértékben egyetértek azzal, amit képviselőtársam elmondott, és még azzal is erősíteném ezt, hogy a Fővárosi Önkormányzatban nem négy párt van jelen, hanem több párt van jelen, és az ott lévő összes párt támogatja ezt a módosít ó javaslatot. Végre egy olyan javaslatról van szó, amiben a Fővárosi Önkormányzatban lévő valamennyi párt és a parlamenti patkóban ülő mind a négy parlamenti párt jelentős képviselői egyetértenek. Tehát úgy gondolom, hogy fontos volna, ha ez a javaslat a v égszavazásig elérkezne, és fontos volna az, ha olyan módosító javaslat érkezne, amit mind a négy parlamenti párt el tudna fogadni, akkor az be tudjon kerülni. Esetleg ha van olyan módosító javaslat, amit még esetleg be kéne tenni, akkor az négypártilag a b izottságon keresztül be tud majd kerülni, gondolom, az előterjesztőknek ez ellen semmi kifogása nincs. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (Harrach Péter) : Kérdezem az előterjesztőt, kíváne válaszolni a vitában elhangzottakra. (Jelzésre:) Nem . Úgy vettem ki Pettkó András szavaiból, hogy módosító javaslatot nyújtanak be. Nem? (Pettkó András: Nem.) Akkor az általános vitát lezárom. Az előterjesztéshez módosító javaslat nem érkezett, részletes vitára nem kerül sor, a törvényjavaslat elfogadásáró l a következő ülésünkön határozunk. Egyes honvédelmi tárgyú országgyűlési határozatok módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája ELNÖK (Harrach Péter) : Soron következik az egyes honvédelmi tárgy ú országgyűlési határozatok módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája a lezárásig. Keleti György képviselő önálló indítványát H/11674. számon kapták kézhez. Megadom a szót Keleti György képviselő úrnak, a napirendi pont előadój ának. KELETI GYÖRGY (MSZP), a napirendi pont előadója : Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A benyújtott egyes honvédelmi tárgyú országgyűlési határozatok módosításáról szóló javaslatom tulajdonképpen a sorkatonai szolgálat e ltörlésével van szoros összefüggésben. Amint az képviselőtársaim előtt ismert, a honvédelemről szóló 1993. évi törvény 5. § (1) bekezdésének b) és c) pontja szerint az Országgyűlés határozatban dönt a Magyar Honvédség hosszú távú fejlesztésének irányairól, illetve részletes bontású létszámáról. Az Országgyűlés a honvédelmi törvényben megszabott kötelezettségeinek évente, legutóbb ez év márciusában tett eleget, amikor is