Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 18 (175. szám) - A közbeszerzésről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): - ELNÖK (Harrach Péter): - TIRTS TAMÁS (Fidesz):
1694 Még egy felszólaló nevét látom a monitoron: Horváth Jánosnak adom meg a szót. DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz) : Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt percek során egyre jobban éreztem magam a Magyar Országgyűlésben: törvényhozással foglalkozunk, szakszerűen, egymást meghallgatjuk, és egymástól hallunk, vitatkozunk és tanulunk. Azért is éreztem szükségét ezt elm ondani, tisztelt Országgyűlés, mert részt vettem a költségvetési és pénzügyi bizottság vitájában, ahol Bakonyi Tibor képviselő úr és Gy. Németh Erzsébet képviselő asszony elmondta nekünk, az Országgyűlés költségvetési bizottságának ezt, és olyan színvonala s, nívós, érdekes vitára került sor, hogy az volt az a perc, mint ahogy ezek a percek is, amikor jól érzem magam mint törvényhozó; amikor ki merjük mondani azt, hogy nem minden törvény, amit hozunk, van kőbe vésve - szerencsére, nincsenek kőbe vésve. Most van egy olyan törvény, amellyel képviselőtársaink idejöttek, egy előző törvény, amelynek a módosítására szükség van. Ha kőbe volna vésve, akkor is hozzányúlnánk és igazítanánk. Ezért jó; még akkor is, ha a kormányunk, a Magyar Köztársaság kormánya valami m iatt nem így gondolkozik, vagy azért, mert nem végezték el a házi feladatot, mert előfordul az is, egy kormány részéről is, vagy pedig azért, mert olyan speciális érdekek lehetnek, ami nem az én feladatom most, hogy mindet kinyomozzam. De azt igenis szüksé gesnek érzem elmondani, és köszönöm a meghallgatást, tisztelt országgyűlés, hogy ez a jó törvényhozási munka. Most nem azt keressük, hogy az előadók és a mellette és ellene szólók milyen párthoz tartoznak - persze hogy ez fontos. A FideszMagyar Polgári Pá rtban ezt mi alaposan végigvettük, odavissza, és mérlegeltük, és ahogy képviselőtársaim már előtte elmondták a Fideszoldalról, jónak tartjuk, ami előttünk van. Ebben a szellemben támogatom magam is az előttünk lévő törvényjavaslatot, és szeretném hinni, hogy az Országgyűlés egésze ebben a szellemben áll hozzá majd, amikor szavazásra kerül sor, mint ahogy mi most húszan vagy harmincan látjuk a témát. Köszönöm a meghallgatást. (Taps a Fidesz soraiból. - Szórványos taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (Harrach Péte r) : Két percre Tirts Tamásé a szó. TIRTS TAMÁS (Fidesz) : Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Ház! Egészen röviden mint fővárosi és mint országgyűlési képviselő is meg kell hogy erősítsem Deák András képviselőtársamat, aki szemé rmesen elhallgatta, de immár hat éve a főváros közbeszerzési ügyeivel aktívan foglalkozik mint az illetékes bizottság elnöke. Ellenzéki pozícióból végzi ezt a munkát, tehát nem könnyű a feladata és az élete, de mégis csak azt kell mondjam, hogy számunkra a szakértői vonalat is ő képviseli. (18.50) Én azt gondolom, hogy nekünk a fővárosban - és itt egyetértek Gy. Németh Erzsébettel és Bakonyi Tiborral - sokszor kellett olyan helyzetekkel szembesülnünk, ahol bizony a közbeszerzési törvény ellentmondásai miatt , ahogy itt finoman utalt képviselőtársam, Deák András, ráférne egy alaposabb változtatás, végiggondolás. Ha ez van az államtitkár úr bejelentése mögött, hogy azért nem támogatják, mert lehet, hogy egypár hónap múlva az egész közbeszerzési törvényt akarják újragombolni, akkor ez világos lenne, de ezt nem hallottuk, csak feltételezni lehet. Ha viszont nincs egy ilyen teljes átgondolás vagy erre a teljes generálozásra... - ami egyébként lehet, hogy az európai uniós csatlakozás miatt szükséges lenne, tehát ily en értelemben lehet, hogy ezt is minél hamarabb el kell végezni, akkor mégiscsak ezt a javaslatot, ami ténylegesen a fővárosban legalábbis egy konszenzust jelentett, hiszen bizonyos ügyekben gyorsítaná és hatékonyabbá tenné a működést, az önkormányzatok na gy részének erre a lehetőségre szüksége van.