Országgyűlési napló - 2004. évi nyári rendkívüli ülésszak
2004. augusztus 27 (160. szám) - Az állami tulajdonban lévő társaságok privatizációjáról, a tulajdonrészek gyors, átgondolatlan és felelőtlen értékesítésének leállításáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár:
271 függetlenül politika i elvárások vannak. Az állami cégek menedzsmentjei a politikai széljárásnak vannak kitéve, és természetesen a dolog természetéből fakadóan ennek igyekeznek megfelelni. Harmadrészt - ez a harmadik ok : Franciaországban nem érvényesítik azt, hogy az állami szociálpolitikát az állami ellátó cégeken keresztül jelenítik meg. Ez a három különbözőség már épp elég ahhoz, hogy megállapíthassuk, hogy nem azonos az állami cég helyzete Franciaországban, és nem azonos az állami cég helyzete a mi országunkban vagy a mi régiónkban. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ettől függetlenül nyilvánvalóan oka van annak, hogy a franciaországi állami tulajdon is egy kivétel. Minden ilyen vita során a francia állami tulajdonra hivatkozunk. Az is egy ki vétel a világ nyugati felén, nem az a jellemző, és ennek nyilván jó oka van. ELNÖK (Harrach Péter) : Domokos Lászlóé a szó. DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Én innen bejelentem, hogy a rendes hozzászólástól el fogok állni, mert reménytele nnek látom az optimista hozzáállásom ellenére is, hogy az elkészült beszédemet elmondjam. De azért a Szalay Gábor által elmondottakra reagálnék annyiban, hogy tisztelt volt államtitkár úr, ki most az állam, ki játssza el azt a szerepet? Nem az az MSZPSZDS Zes kormány, amely ezeket a szempontokat nem tudja érvényesíteni, amelyeket ön felsorolt? Miből állt volna eddig akár ezeket a szempontokat érvényesíteni? (Szalay Gábor közbeszól.) Ki van most kormányon? (Szalay Gábor: És ki volt?) Azt gondolom, lehetne e rre választ adni. Az ön tárcájánál lévő másik témakört akartam még szóvá tenni. Az, hogy mennyire mohó a költségvetés pénzügyi szempontból, nyilvánvalóan látszik, hiszen az évi 200 milliárdos bruttó bevételi kényszer miatt azt gondolom, éppen időszerű, hog y most többek között a 24 Volánvállalat ügyében is megszólaljunk, mert bizony úgy tűnik, hogy ez a pénz, ami a költségvetésben hiányzik, erőteljesen rá fogja nyomni a bélyegét a Volánok privatizációjára. Önök szerint rendben van a költségvetés. Mi úgy tud juk, hogy nem, de önök szerint rendben van. Miután nincs költségvetési kényszer, akkor talán ezt a 24 Volánvállalatot és ezen belül azt a soksok ezer embert és családot, amely mögöttük van, nem kellene kitenni annak, hogy bizonytalan anyagi és egzisztenc iális helyzetbe kerüljenek. Biztos látjuk a Körös Volánnál, hogy Békés megyében komoly gondot fog jelenteni, ha azt az akármilyen módon megfogalmazott privatizációs stratégiából ki fogja választani a volt ágazata, a volt minisztériuma ezekkel a vállalatokk al kapcsolatban. Ez komoly gondot fog jelenteni. Ha a bábolnai 1200 ember plusz 1000 ember mellett még egy Volánvállalati hasonló elbocsátási veszély megjelenik, azon már tényleg komolyabban el kellene gondolkodni. Talán képviselőtársai is, akik az önök o ldaláról hozzászóltak, meggyőzhetik önöket, hogy álljunk már meg egy pillanatra, ezt az országgyűlési határozatot támogatni kellene, és meg kellene állítani ezt a privatizációt. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Veres János államtitkár úr kért szót. (Dr. Veres János mikrofonja nem működik. - Jelzésre:) Most már jó. DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, most már a hangot is. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Én két dolgot szeretné k ehhez a vitához most itt hozzáfűzni csak azért, hogy ne menjen tovább vakvágányon. Tévedés az a feltételezés, hogy például az említett Voláncégek privatizációjából származó bevétel bármilyen mértékben befolyásolná a költségvetési egyensúlyt, ugyanis az új és jelenleg érvényes elszámolási rend szerint nem számít ez a bevétel a költségvetési hiány pozitív oldalán figyelembe