Országgyűlési napló - 2004. évi nyári rendkívüli ülésszak
2004. augusztus 27 (160. szám) - Dr. Fónagy János (Fidesz) - a gazdasági és közlekedési miniszterhez - “Drágábban, lassabban, ködösebben, avagy a közbeszerzés mítosza és a valóság” címmel - ELNÖK (Mandur László): - DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz):
170 ültetvénytelepítés, illetve ápolás függvényében juthat hozzá a támogatáshoz. További állami támogatást saját jogon vagy saját vállalkozási jogán nem vett ig énybe, mint ahogy önök is meggyőződhetnek róla, hiszen minden egyes támogatás odaítélése éves szinten az FMértesítőben nyilvánosságra kerül és nyilvánosságra hozzuk. Arra pedig, képviselő úr, nem vállalkozhatom sem az ön családja és rokonsága esetében, se m Wekler Ferenc esetében, hogy kiderítsem, hogy az ő rokonai milyen alapon jutottak még támogatásokhoz. A támogatás egyébként normatív módon illet meg mindenkit, tehát az összeg nagyságát tekintve sincs a megyei hivataloknak döntési kompetenciájuk. Köszönö m a figyelmüket, és kérem a válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Megkérdezem a képviselő urat, hogy elfogadjae a miniszter úr válaszát. Parancsoljon! LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz) : Tisztel t Miniszter Úr! Sok mindent hallottam, csak a konkrét kérdésekre konkrét válaszokat nem sikerült kapnom. Ugyanis nem esett szó arról, hogy miként kerülhettek a mórágyi területek egy másik borvidékhez átsorolásra, annak ellenére, hogy ezt az érintett hegykö zség nem támogatta. Valójában a teljes körű támogatási összegről nem kaptunk felvilágosítást, csak egyetlenegy társaság esetében átutalt, pontosabban megállapított 46 millió forintról. A miniszter urat többször kértük egyébként támogatások odaítélésénél, h ogy nyilatkozzon, mely társaságok juthattak hozzá az összegekhez. Ezt miniszter úr rendre megtagadta személyiségi jogokra való hivatkozással, illetve annak a sérelmére való hivatkozással. Ezek után feltételezhetjük, hogy több ilyen ügy is van, mint a Wekle r Ferenc személye körül kialakult ügy. Annak idején többen mutogattak egy stoptáblát - én úgy gondolom, néha tükörnek kellene használni. Válaszát nem tudom elfogadni. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő ú r. Miután nem fogadta el a miniszter úr válaszát, kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a miniszter úr válaszát 161 igen szavazattal, 136 nem ellenében, 1 tartózkodás me llett elfogadta. Dr. Fónagy János (Fidesz) - a gazdasági és közlekedési miniszterhez - “Drágábban, lassabban, ködösebben, avagy a közbeszerzés mítosza és a valóság” címmel ELNÖK (Mandur László) : Tisztelt Országgyűlés! Fóna gy János, a Fidesz képviselője, interpellációt nyújtott be a gazdasági és közlekedési miniszterhez: “Drágábban, lassabban, ködösebben, avagy a közbeszerzés mítosza és a valóság” címmel. Fónagy János képviselőt illeti a szó. DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz) : Köszö nöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Csillag István miniszter úr 2002 nyarán az M7es balatonszárszói, illetve az M7M70es BecsehelyLetenye közötti és az M3as görbeházi szakaszára meghirdetett meghívásos tender kiírása után azt nyilatkozta - i dézem : “a közbeszerzés olyan mitikus erővel bíró eljárás, amely a közvélemény számára garancia visszaélések elkerülésére”. Az ezen gondolat jegyében immáron közbeszerzés keretében kiírt pályázat eredményhirdetésekor a kormány győzelemként értékelte, hogy a győztes cégek olcsóbban építenek egy korábbi, érdemi