Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. március 2 (128. szám) - A tankönyvpiac rendjéről szóló 2001. évi XXXVII. törvény, valamint a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - PÁNCZÉL KÁROLY (Fidesz): - ELNÖK (Harrach Péter): - GUSZTOS PÉTER (SZDSZ):
731 eltávolodására, én ezt Révész Máriusz képviselőtársam helyében nem firtatnám, tekintettel arra , hogy a jelenleg az ellenzék által is üdvözölt szabályozás azt a sarktételt vonja kétségbe, amelyet a Fidesz hosszasan - az Alkotmánybíróság előtt, ombudsmanhoz fordulván, a szülői szervezeteket föllázítva - próbált hangoztatni, hogy a szülővel szemben ne m lehet helye titoktartásnak - mondta a Fidesz és annak képviselője minden lehetséges fórumon. Ebben a törvényjavaslatban, amely most előttünk fekszik, expressis verbis, fehéren feketén le van írva, hogy lehet helye a szülővel szemben tanári titoktartásnak , meghatározott körülmények között. Hogy mik ezek a meghatározott körülmények, abban az előző szabályozás valóban nem volt jó; én azt mondanám, azért, mert nehezen volt érthető. De mindegy, ezen túl vagyunk. Én csak azt szeretném, ha egy végre létrejött és ebben a parlamentben oly nehezen kiküzdhető egyetértésben Révész Máriusz nem állna föl, és nem tüntetné föl ezt a dolgot úgy, mint a Fidesz hosszú és állhatatos szabadságharcának eredményét. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖ K (Harrach Péter) : Pánczél Károlynak adom meg két percben a szót, Fideszfrakció. PÁNCZÉL KÁROLY (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Egy rövid megjegyzést TataiTóth András kétperceséhez; Révész Máriusz már részletesen reagált erre, én egy következő megjegyzést tennék még. Azon az egyeztetésen, amit Pokorni Zoltán összehívott, a titoktartási törvény módosítása tovább finomodott abban a tekintetben, hogy a titoktartás megmaradt a harmadik fél irányában, ezért például egy pedagógus nem kötelezhető, mondjuk, rendőrs égen tanúvallomás megtételére, tehát eredményes volt ez az egyeztetés. Gusztos Péter képviselőtársam félreértett akkor, amikor az összeférhetetlenség kapcsán tett egy megjegyzést. Én megengedőnek és éppen ezért nem jónak tartom, hiányosnak tartom az összef érhetetlenséget abban a tekintetben, hogy az iskola egésze és a nevelőtestület nincs benne ebben az összeférhetetlenségi szabályban. Hogy egy gyakorlati példát idézzek fel önöknek: megjelenik egy lapban egy kiadó hirdetése, amely azt mondja, hogy ha legalá bb ilyen értékben rendel az iskola tőlem tankönyvet, akkor én 50100 ezer forint értékben tankönyvcsomagot adok a könyvtárnak. Ez rendben van. (14.30) (Dr. Lázár János elfoglalja jegyzői székét.) Vagy azt mondja, hogy 12 ezer forint óradíjat adok a pedagógusnak bemutató óráért. Ez is rendben van, munkájával népszerűsíti azt a könyvet. De az már nincs rendben, hogy a nevelőtestület 12 százalék jutalékot kap pedagógusnapi reprezentáció céljára, vagy egész napos kirándulás, vacsora, szükség szerint szálláshelylehetőséget kapnak, mert nem a nevelőtestület a vásárló, hanem a szülő. Amíg az üzleti életben elfogadott ilyen kedvezmény, úgy gondolom, itt nem. Köszönöm szépen. ELNÖK (Harrach Péter) : Guszt os Péteré a szó, két percben. GUSZTOS PÉTER (SZDSZ) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én mélységesen sajnálom, ha félreértettem Pánczél képviselő urat. Lehet, hogy ez azért volt, mert egyetértünk ebben a kérdésben, mint ahogy lehet, hogy önök most azért értik félre azt, amit mi mondunk ebben a titoktartásos dologban, mert nem tudnak mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy ebben most egyetértünk. Hogy ebben segítsek, szeretnék röviden idézni az oktatási bizottság legutolsó ülésének jegyzőkönyvéből. Eléggé el nem ítélhető módon saját magamtól, de nem a saját szavaimat, hanem