Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. május 26 (156. szám) - Az ülésnap megnyitása - “Kormánypropaganda és valóság – a Medgyessy-kormány két éve a számok tükrében!” címmel politikai vita - ELNÖK (Mandur László): - SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): - ELNÖK (Mandur László): - SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): - ELNÖK (Mandur László):
4088 Ha valaki itt, ebben a Házban ma azt mondja, hogy a lakástámogatás nem igazságosabb, mint a Fidesz idejében volt, az hazudik, hiszen az lehetővé tette azt, hogy gazdag emberek harminc lakást vegyenek (Dr. Répássy Róbert: Magyar Bálint! - Glattfelder Béla: Kovács László! - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Csabai Lászlóné! - Az elnök csenget.) állami pénzből, és a többi tízmillió az adójából ezt kifizesse. Ha valaki azt mondja ma, hogy a mezőgazdaság segítéséért ez a kormány az elmú lt két évben nem tett semmit, az hazudik, mert éppen az előbb az államtitkár úr elmondta, hogy 907 milliárd forintot tudtunk hála istennek a mezőgazdaság segítésére adni. Ha valaki itt, ebben a Házban azt gondolja (Dr. Répássy Róbert: És aki nem szavaz rát ok, az hazudik, ugye? - Az elnök megkocogtatja a csengőt.) , hogy ha kiabál, akkor igaza van, az téved. Nem ez fogja az emberek előtt eldönteni azt, hogy kinek van igaza, hanem az fogja eldönteni, hogy valóban vannake ingyen tankönyvek, hogy valóban megkap táke a nyugdíjasok azt, amit ígértünk, hogy valóban megkaptáke a közalkalmazottak az 50 százalék fizetésemelést, valóban sikerülte a gazdaságot olyan helyzetbe hozni, hogy végre növekedhessen, aminek előbbutóbb a társadalom nagyobb része is hasznát fog ja látni. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Nagyon jó lett volna, ha ezen a vitanapon nem arról beszél Áder János, még a záróban is, hogy Medgyessy Péternek kéne itten válaszolni az ő föltett kérdéseire. Nem Medgyessy Péternek kell válaszolni. A miniszter elnök itt volt az elején (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Az elején!) , elmondta a beszédét, meghallgatta Áder Jánost, és utána elment ennél sokkal fontosabb dolgait intézni (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Mi fontosabb ennél?) , mert azokra a felvetésekre, am iket Áder János mondott (Közbeszólás az MSZP soraiból: Viktor hol van? - Az elnök csenget.) , arra nem volt érdemes válaszolni. Nagyon sajnálom, hogy ebből a vitanapból is csak politikai propagandát csinált az ellenzék. Nagyon jó lett volna, ha a magyar par lament végre egyszer egy vitanapot komolyan vesz, végre egyszer a számok alapján beszélünk, és azt próbáljuk megállapítani, hogy hogyan kéne esetleg egyes dolgokon változtatni ahhoz, hogy az ország az Európai Unióban még sikeresebb legyen. Mi megpróbáltuk ezt, aki látta a közvetítést, az láthatta, hogy a szocialisták sok hozzászólóval fölkészültek, és minden területen elmondták azt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , hogy mit mutatnak a tények a Medgyessykormány két éve alatt. (Ta ps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tizenhét másodperces felszólalásra jelentkezett Sisák Imre, a Demokrata Fórum képviselője. Öné a szó. SISÁK IMRE JÁNOS (MDF) : Egyetlen dolgot szeretnék csak kérdezni: azt ígértéke, hogy a nyolc általános iskolai osztályban ingyenes lesz minden gyermeknek a tankönyv? Így volt vagy nem? Ezt ígérték! Teljesítették? Hazudtak! Igaz, hogy 2004ben az általános iskola első négy osztályában 3600 forintra csökkent 2003ról a tankönyvtámoga tás? Igaz! Erre adjanak választ, uraim... ELNÖK (Mandur László) : Köszönjük szépen. SISÁK IMRE JÁNOS (MDF) : ...és ne hazudjanak az ország népének! Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönjük szépen. Én azé rt tisztelettel kérném a képviselőket, látom, hogy felfokozódott most már a hangulat, hogy lehetőleg azért a normális megszólalások, jelzők, vita keretében maradjanak. (Varga Mihály: Katona, mondj igazat!) Megadom a szót Áder Jánosnak, a Fidesz frakcióveze tőjének. Parancsoljon, öné a szó.