Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. május 17 (151. szám) - Az egyes oktatási tárgyú, az oktatási jogok érvényesítésének elősegítését, valamint a felsőoktatási intézmény- és képzési rendszer fejlesztését szolgáló törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - ARATÓ GERGELY (MSZP): - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz):
3568 Köszönöm szépen. ELNÖK (Harrach Péter) : Két percben Arató Gergelyé a szó, MSZPfrakció. ARATÓ GERGELY (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Én egyetlen módosító javaslatra szeretném felhívni a figyelmet, ez pedig Bakonyi Tibor képviselő úr módosító javaslata. Talán nem kétpercest kellett volna nyomnom, mert ez alkalommal n em Pósán képviselő úrra kívánok reagálni, de úgy látszik, e késői órában már nem a megfelelő gombot találtam el. De tulajdonképpen a két perc elég lesz számomra. Ez a módosító indítvány arra vonatkozik, hogy az Országgyűlés a felsőoktatási törvény módosítá sával tegye lehetővé azt, hogy a Magyar Testnevelési Egyetem visszakaphassa önálló egyetemi létét, tehát ilyen módon mód legyen arra, hogy az egyetem újra önálló legyen. Őszintén szólva az ifjúsági és sportbizottság hosszasan foglalkozott a kérdéssel, és s zámunkra sem derült ki világosan az, hogy ennek az önállóságnak a jogi feltételei megvannake. Ezért aztán, miután itt történt egy sajnálatos hiba a nyilvántartásban, nem volt még módunkban pontosan megvizsgálni azt, hogy ez a javaslat egyáltalán megfelele a jelenlegi felsőoktatási törvénynek, azonban ezt a kérdést mindenképpen olyannak tartom, amellyel érdemes foglalkozni, amelyre érdemes alkalomadtán visszatérni, és érdemes megvizsgálnunk azt, hogy ezek a feltételek fennállnake. Köszönöm szépen. ELNÖK ( Harrach Péter) : Képviselő úr, még a két perccel sem élt, úgyhogy nagyon spórolta az időt nekünk. Kíváne még valaki felszólalni? (Senki sem jelentkezik.) Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vita e szakaszát lezárom. Megnyitom a részletes vi ta második szakaszát az ajánlás 4., 5., 6., 7. pontjaira. Kérdezem, kíváne valaki felszólalni. (Jelzésre:) Pósán László képviselő úré a szó. DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. A beterjesztett törvényjavaslat, amely salátatörvény, ezen belül ez t a témakört érzékeltük a legproblematikusabbnak, és azt kell mondanom, hogy talán nem véletlen, hogy a múltkor az általános vita alkalmával és most, a részletes vita alkalmával is ilyen késő esti órában tárgyaljuk, hiszen valljuk be őszintén, ez egy nagyo n kényes kérdéskör, nevezetesen, hogyan és mint lehetne a felsőoktatásban törvényi felhatalmazás nélkül, rendeleti úton a többciklusú képzést bevezetni. Nos, az ezzel kapcsolatosan beadott módosító javaslataink megpróbálják ezt a nagyon nehéz és elég szert eágazó kérdéskört valamilyen módon kicsit mederbe terelni. Nem azt mondom, hogy ez megoldás, szó sincs róla, félreértés ne essék, én azt gondolom, ez egy fontos kérdés. A múlt alkalommal már megkérdeztem, és azóta sem tudom, hogy például azok a határidők, amelyek a MAB állásfoglalásában szerepelnek, hogyan és mint állnak most. A MAB állásfoglalásában május 14e, azaz múlt hét péntek szerepelt, hogy addig be kellene adni azon felsőoktatási intézményeknek a kérelmet, amelyek 2005. szeptemberétől el kívánnak i ndítani ilyen típusú képzéseket. Lejárt ez a határidő, tisztelt képviselőtársaim. Ezt csak annak érzékeltetésére mondom, hogy az itt megfogalmazott módosító javaslatok nem ellenzéki képviselő kekeckedései kívánnak lenni, hanem egész egyszerűen arra kívánjá k felhívni a figyelmet, hogy ezek bizony nagyon komoly problémák. Csak egyetlenegy dologra szeretnék utalni, ami, azt gondolom, megvilágítja ezt a problémát egy másik aspektusból is. A többciklusú képzéshez igazodóan az elképzelések szerint egy képzési ág alkalmas arra, hogy több későbbi szakterület, szakirány szempontjából közösen képezzen. Most kifejezetten egy olyan témát mondok, ami az én szakterületemtől távol áll, de azt gondolom, érdemes ezen elgondolkodni. Ha kertészmérnököket vagy élelmiszeripari mérnököket